Boronkay Péter befejezte parasportolói pályafutását, de a sportban még nagy tervei vannak!

Mikor kezdtél el azon gondolkozni, hogy nem versenyzel többet parasportolóként?

Először 2020-ban éreztem, hogy már nincs helyem a paralimpiai szakágban a triatlonban, amikor eltolták a paralimpiát és az olimpiát. Szerintem minden válogatott sportolónak nagyon nehéz volt abban az időszakban motivációt meríteni, legyen szó ép, vagy parasportolóról. Aztán úgy voltam vele, hogy végülis király, nyertem egy évet, talán megjön az a hév, az a tűz, az a motiváció, ami 2016-ban Rió előtt volt. De 2021-ben is folyamatosan törölték a covid miatt a versenyeket, majd azt követően az utolsó 7 hétben kellett volna 4 kvalifikációs világversenyen részt vennem a világ négy különböző pontján úgy, hogy a feleségem, Kata már a 9. hónapban járt Kristóffal, a második gyerkőcünkkel. Akkor jött az első „hullám”, hogy köszi, már elég lesz. Végül Tókióba nem jutottam így ki, de egy percig sem bánom. Mindaz, amiért szívesen mentem volna, az nem volt, ilyen például, hogy nem lehetett kimenni a faluból, nem lehetett szurkolni a csapattársaknak, nem voltak szurkolók, tehát hamar el tudtam engedni a kvalifikációt. Aztán, hogy ne maradjak motiváció nélkül, beneveztem a hosszú távú VB-re, amit Ironman távon rendeztek és sikerült is megnyernem, így én lettem az egyetlen olyan paratriatlonos, akinek sprint,- rövid,- és hosszú távon is lett világbajnoki címe. 2021 év végén pedig megpályáztam a Magyar Triatlon Szövetség válogatott- és utánpótlásért felelős szövetségi kapitányi posztját, amit meg is kaptam. Ekkor már úgy éreztem, hogy itt a lehetőség kijönni a mókuskerékből, és azt a fajta tudást, kapcsolati tőkét, tapasztalatot, amit összegereblyéztem a pályafutásom során, a következő generációnak átadni, értük dolgozni. Az i-re a pontot végül az tette fel, amikor visszanéztem, hogy kilenc világbajnoki címem van. „Na nehogy már, mégis csak a csúcson kéne abba hagyni!”- már ami a paratriatlont illeti - gondoltam. 2022 tavaszán újra bekerült a versenynaptárba a hosszútávú VB, amit a szlovákiai Somorján rendeztek. Gyorsan be is neveztem, és gőzerővel készültem a 2km úszás, 80km bringa és 18km futás távra. Úgy voltam vele, ha ez összejön, méltó zárása lehet egy tizedik VB cím a paratriatlon pályafutásomnak. Hát összejött!

Az ép sportolók közötti korosztályos versenyzés azt is jelenti, hogy visszaveszel a tempóból vagy épp ellenkezőleg: újabb lendületet veszel?

Épek között mindig is szeretek versenyezni, sportolni. Sokszor nagyobb motivációt jelent számomra, főleg, amikor látom, hogy van némi sansz dobogóra állni az adott versenyen. Úgy gondolom, age group versenyzőként sokkal jobban tudok én is másokat inspirálni a sport szeretetére. És igen, van hogy vissza kell venni a tempóból, nincs tét, nincsenek elvárások, nincs megfelelési kényszer, könnyebben el tudok már engedni dolgokat, avagy „másképp fáj” egy- egy verseny, de ugyanúgy „kell, hogy örömöt találj a szenvedésben”.

Most épp a Bécs maratonra készülsz: itt van valamilyen nagy terv vagy szeretnéd pusztán kifutni magadból, ami akkor benned van, mint akár egy hobbisportoló?

Új célokat kerestem tavaly ősszel erre az évre, és Bálint Zoli barátommal kitaláltuk, hogy menjünk ki Bécsbe és fussunk egy PB-t, hisz ez lesz a 40. bécsi maraton, biztosan nagy show vár a résztvevőkre. Különösebb célom nincs, szeretném jól érezni magam, de ha időt kell mondani, jó lenne 3 óra körül menni. Ezt az edzőm, Szöllőssy István is reálisnak tartja, persze az álom az 3 órán belül van, de nem zuhanok magamba, ha nem jön össze.

Milyen egyéb versenyek vannak tervben még idénre?

A szezon elején egyértelműen a bécsi maratonra fókuszálok, majd a Salomon UTH Visegrád 30km terepfutáson indulok, de tervezek két bringás teljesítménytúrán is részt venni (SZÉP kihívás - 200km, Tour de Alföld- 300km). Az év második felében Tatán az Old Lake Man triatlon közép,- vagy rövid távján indulnék, aztán augusztus közepén pedig egy tavalyi meghívásnak teszek eleget Szlovákiában az Attack Triathlon versenyen. Talán ez lesz az idei év másik nagy kihívása, ahol 2.1km úszást követően kell bringázni 139km-t 3000m szinttel, amit 23km terepfutás követ 1400m szintkülönbséggel. Itt nincs különösebb célom, szeretném élvezni a helyszínt és célba érni, mondjuk a mezőny első harmadában. A sort a Balatonman Közép,- vagy speciál távján tervezem zárni, attól függ, miként regenerálódok Szlovákia után. Persze nincs kizárva, hogy „megtalál” még valami őrület a szezon végére!

Ha visszagondolsz a sportkarrieredre, mit tanácsolsz azoknak a fiatal sportolóknak, akik a pályájuk elején járnak, és csak a dédelgetett álmaik között szerepel, hogy olyan szintre jussanak, mint te?

Az elmúlt 16 év válogatott sportban töltött időben gondosan figyeltem arra, hogy mindig „mozgásban” legyek a sporton kívül is. A fősuli után úszó,- majd triatlon edzői képesítést szereztem, és egy gyógypedagógiai képzésben is részt vettem. A sportnak hála, folyamatosan építgettem a kapcsolataimat, több civil szervezet CSR munkáját segíthettem. Nem véletlen, hogy 5 évig voltam az egyik áruházlánc jószolgálati nagykövete, jelenleg pedig a szövetségi kapitányi munkám mellett az egyik piacvezető biztosító, az Allianz sportnagykövete vagyok. Cégekhez, iskolákba járok motivációs előadásokat tartani, és mindemellett edzőként is dolgozom. Summa summárum, mindig gondosan figyeltem arra, hogy a sport mellett több lábon álljak, építsem a kapcsolataim és tervezzem a sport utáni életemet is. Fontos, hogy megtaláljuk az egyensúlyt a sport-munka-család mérlegén. Számomra már mások a prioritások család mellett, és úgy gondolom, sokkal többet értem el, mint amiről valaha is álmodtam.