Bros, Matt Goss, futás sötétben, futás kutyával, futócipő,

Az egykori Bros zenekar frontembere, Matt Goss mesél arról, számára mit jelent futónak lenni

Forrás: Getty Images
A 80-as években alakult angol trió egyik tagja volt Matt, ikertestvérével és basszusgitáros barátjukkal együtt az akkori tizenéves generáció lányainak szívét dobogtatták meg. A ma 53 éves énekes kiskamasz kora óta atletizál és most arról mesél, hogy mit jelent számára a futás.

ÉN ÉS A FUTÁS

11 évesen kezdtem el futni, a mezei futó csapat tagja voltam, illetve versenyeztem 100, 800 és 1500 méteren. Mindig azért kerültem dobogóra, mert volt valaki előttem, és az volt a küldetésem, hogy utolérjem őt. Ahogy közeledtem, tudtam, hogy el fogok tudni menni mellette. Idővel megszerettem ezt az érzést: futni valaki mögött, majd pedig lehagyni őt.

A JÓ FUTÓRUHÁZAT - SZÁMOMRA

Nem érdekelnek a márkák, de nem szeretem a vacak minőségű holmikat. A pamut számomra nem jó, mert erősen izzadok. Ezenkívül nem szeretem a túl laza ruházatot sem – mindannyian tanultunk ebből a hibából. Szóval a kidörzsölődés ellen a legjobb, ha jól illeszkedik a felszerelés. Most egy Adidas futócipőben edzek.

SZERETEK ESTE FUTNI

Éjjeli bagoly vagyok, és szeretek sötétben futni. Las Vegasban élek, az otthonom egy elkerített park területén van, golfpályával és tóval. Négy mérföld (kb. 6,4 km) a tóig tartó út, elfutok odáig, majd leülök egy lámpaoszlop alá és hallgatom a békákat. Megszerettem ezeket a zajokat és amúgy is rajongok a csillagászatért, úgyhogy kicsit kifújom magam, figyelem a természetet és nézem a csillagokat, majd kis idő múlva visszafutok.

AZÉRT FUTOK, HOGY KITISZTULJON AZ ELMÉM

Nálam van a telefonom, de igyekszem nem ránézni, mert a futásnak pont az a célja, hogy elszabaduljak a frusztrációktól és hogy letisztuljon a napom. Nem hallgatok zenét – a futás az az időszak, amikor el tudok távolodni a zenétől. Csak hallgatom a szelet, és ha szükséges egy futómantrát vetek be: „Ezt meg fogom csinálni!” Ilyenkor erősnek érzem magam.

Keep moving today. Walk, dance, run up the stairs, anything just move. Much love! t-shirt by my homie @robinantin

Posted by Matt Goss on Thursday, February 10, 2022

HA VELEM TART A KUTYÁM, LASSAN FUTOK

A kutyám 3 éves és Reggie-nek hívják. Teljesen megőrül, amikor látja, hogy készülök. Fel-alá rohangál körülöttem. Imád futni, de csak akkor viszem, amikor elég hűvös van. Számára kellemetlen és veszélyes is, ha nagy melegben futna.

MINDIG IS BOLDOGGÁ TETT AZ, HOGY FUTOK

Vannak napok, amikor nehezen veszem magam rá a futásra. Hetente négy-öt fellépésem van Vegasban, ami fárasztó. Van, hogy mélyre kell ásnom ahhoz, hogy elinduljak, de utólag mindig azt érzem: hála istennek, hogy elmentem futni! Nem tudnám végigcsinálni a fellépéseimet, ha fizikailag nem lennék jó állapotban, élvezem a futás adta endorfin löketet és a sikerélményt, amit akkor érzek, ha teljesítettem az edzést.

Runner’s World 2022/01 (digitális verzió)

Runner’s World 2022/01 (digitális verzió)

Tavasszal indul be igazán a futóélet, egyre több a verseny, mi pedig igyekeztünk rengeteg hasznos tanácsot és érdekességet összegyűjteni számodra, hogy a legtöbbet hozd ki magadból. Akár az a célod, hogy ledobj pár kilót, esetleg szeretnél az időeredményeden javítani, vagy most fogsz először egy nagyobb távot lefutni, de akkor is, ha jelenleg nem a teljesítmény motivál, csupán az, hogy élvezd a futást! Ha kitűzted a vágyott célt, bizony nagyon sok akadály húzhatja keresztül a számításaidat, akár egy betegség vagy sérülés, egy nem várt járvány, vagy sokkal súlyosabb helyzetek a világban. De vajon ilyenkor mi a teendő? Erre is vannak tippjeink! A magazinban számos inspiráló interjút találsz, köztük egyet a 86 éves Európa-bajnok sprinter Lóki Tamásné Marika nénivel, aki minden nap edz, komoly versenycéljai vannak, és annyi energia árad belőle, hogy minden olvasónknak jutna belőle! Wossala Rozina új oldaláról mutatkozik be nálunk – korábban a TV-ből ismerhetted, és bizony nagyon máshogy emlékezhetsz rá. Azóta azonban élete csúcsformájába lendült, imád bringázni és futni, na meg az étkezését is jelentősen átalakította. Erről mesélt a legfrissebb számunkban! Simonyi Balázs pedig a maratonfutás legendájának járt utána, úgyhogy az is kiderül, honnan ered a történet, mi az igazság belőle, és valójában mi történt Marathónnál. Érdemes elolvasni!

 

995 Ft

1095 Ft

NEM KELL, HOGY A FUTÁS A SEBESSÉGRŐL SZÓLJON

A futás arról szól, hogy megtaláljam a saját ritmusom, bármilyen is legyen az. Számomra a futás nem a versenyzésről szól, nem az egyéni csúcsok megdöntéséről. Most az a fontos, hogy a testem mozogjon, az ereimben keringő vér áramlása felgyorsuljon. Szeretem érzeni, hogy erős vagyok, ezért futok és boxolok. Azt gondolom, hogy a korom ellenére fiatalos vagyok.