Átfutni Amerikát 78 nap alatt?

Laci összesen 5005 km-t teljesített, tehát naponta átlag 65 km-t futott (de volt olyan napja, amikor 80 km-t tett meg), és ezt jótékonysággal is egybekötötte, hiszen futásával a No Kid Hungry alapítványt is segítette, 3 millió forint gyűlt össze, ami 100 ezer gyermek számára biztosított 1 adag ételt. Futása során a menyasszonya, Abby segítette, ez volt az ő nagy közös, Amerikát átszelő kalandjuk!

Milyen érzések kavarogtak benned az indulás előtti napon?

Békét és boldogságot éreztem. Végre itt az a nap, amiért éltem és kitartóan edzettem az elmúlt egy évben. Bíztam az edzésemben, ami mögöttem volt, úgy éreztem, hogy készen állok, és már nincs más hátra, mint elindulni és végigcsinálni – nem voltak kétségeim. Ráadásul a kezdő napom március 15-e volt, egy fontos és jelentős dátum magyarként, plusz édesapám születésnapja is. Természetesen ezt a napot szándékosan választottam, így személyesebb és jelentősebb volt az indulás.

Futás közben mikor jött el a holtpont, mi volt a legnehezebb?

Erre nehéz válaszolni, mert odakinn minden nap új kihívások történtek. Nem volt egy konkrét legnehezebb napom vagy szituáció. Általában a legnehezebb mindig az, amiben éppen benne voltam. Talán a reggelek voltak mégis nehezebbek. Minden nap felébredni és kezdeni újra és újra a futást. Néha felébredtem, és azt mondtam magamnak, hogy nem tudom megtenni, nem tudok újabb 65 kilométert futni. A menyasszonyomnak szó szerint néha ki kellett löknie a lakóautóból. De tudtam, hogy ez csak a napi hisztim. Le kell győznöd önmagad a nehéz napokon. Egy ilyen transzkontinentális futás olyan életre szóló élményt ad ajándékba, amit senki nem vehet el tőled, ugyanakkor rendkívül embert próbáló. De hát pont ez a lényeg benne. Megtör és egyúttal segít közelebb kerülni önmagadhoz.

Milyen előre nem várt akadályok, sérülések nehezítették a teljesítést? Megfordult a fejedben, hogy feladod? Ha igen, mi vitt tovább?

Úgy érzem, igazán szerencsénk volt, mert minden a tervek szerint alakult. Sok kutatást végeztünk, és nagyon komolyan vettük a tervezési szakaszt, mert ez a futás egy komoly projekt. Számtalan probléma vagy veszélyes helyzet állhatott elő, amelyekkel szerencsére nem találkoztunk. Természetesen volt némi sérülésem, nem is számítottam rá, hogy fájdalom és sérülés nélkül átfutom az egész országot. Megrándult a bokám és ez legalább egy hétig lelassított. Ijesztő volt először, mivel nem tudtam ráállni a lábamra, de a gyógyulásra nem volt időm, tovább kellett haladnom. Az emberi test egy csoda! A testem megértette, hogy nem állok meg, ezért idővel el kell engednie a fájdalmat.

A lakóautónkban szinte minden eszköz volt, amire egy futónak szüksége van sérülés esetén vagy bármilyen kritikus helyzetben, de szerencsére semmi komoly dolog nem történt a bokasérülésemen kívül. Nem hiszem, hogy teljes mértékben fel lehet készülni egy transzkontinentális futásra. A nehéz napokon kérdezed magadtól, hogy mit keresel itt, és reméled, hogy a végén összeáll a kép és megérted. De amíg nem csinálod, addig nehéz megérteni és ez teszi izgalmassá és kalandossá. 70 kilométereket kell hullafáradtan futni az esőben, hóban, sivatagi hőségben, széllel szemben és a hegyekben.

Sok meglepetés vár odakint az emberre, amire nem tudsz felkészülni – főleg nem egy kényelmes városi futáson vagy pályaedzéseken. Például rengeteg agresszív kóborkutya-falkával találkoztam, meg is haraptak egyszer, és résen kellett lenni a helyi vadállatok miatt. Mindezek ellenére számomra az autók voltak a legfélelmetesebbek. Nagyon sokszor nincsen leállósáv, és olykor óriási teherautóktól fél méterre kellett futni egész nap. Mindig nagyon oda kellett figyelni. Ezek a dolgok mind megnehezítették a futásom, de az, hogy feladjam, soha nem merült fel bennem.

A CIKK FOLYTATÁSÁT AZ AKTUÁLIS RUNNER'S WORLD MAGAZINBAN TALÁLOD!