maraton, London Marathon,

A valaha volt legerősebb női mezőnyt mutatták be a London Marathon szervezői

Forrás: Getty Images
Rajthoz áll például a maratoni világcsúcstartó Brigid Kosgei, az olimpiai bajnok Peres Jepchirchir, a tavalyi címvédő, 10 km-es világcsúcstartó, Yalemzerf Yehualaw és a kiváló trió mellett a friss debütáns, atlétikai pályáról érkező Sifan Hassan.

A koronavírusos évek után idén újra az eredeti, április végi időpontban kerül megrendezésre a brit főváros nagy maratoni futama, melynek egyik nagy meglepetés indulója az etióp származású, holland színekben versenyző 5000 és 10000 méteres tokiói olimpiai bajnoknője, Sifan Hassan. Nagy riválisához, Letesenbet Gidey-hez hasonlóan, Hassan is nyit az országúti versenyszámok felé, aki idén lett 30 éves, tehát mondhatni beérett az országúti futamok hosszabb távjaira. Igaz egyáltalán nem ismeretlen számára a műfaj, hiszen 2018-ban európai félmaratoni rekordot állított fel 1:05:15-ös idővel, majd a következő évben két 66 perces félmaratoni időt is produkált.

„Fontolgatom a jövő évi párizsi olimpiára vonatkozó terveimet, mind a pálya, mind a maratoni lehetőségekkel kapcsolatban” – mondta a holland futó. „Mielőtt azonban végleges döntést tudnék hozni arról, hogy melyik irányba induljak el, próbára kell tennem magam a maratoni távon. Úgy gondolom, hogy erre London a legjobb hely, hisz a legjobb női maratoni futókkal versenyezhetek egy mezőnyben. Mindig is a terveim között szerepelt, hogy tovább lépek a maraton felé, de ez nem jelenti azt, hogy visszavonulok a pályáról. Idén nyáron pályaszezont tervezek, addig viszont a londoni maratonra készülök. Ez sok szempontból új lépés lesz számomra az ismeretlenbe, de már nagyon várom” – tette még hozzá nyilatkozatában az atlétanő.

𝙏𝙝𝙞𝙨 𝙞𝙨 𝙩𝙝𝙚 𝙜𝙧𝙚𝙖𝙩𝙚𝙨𝙩 𝙨𝙝𝙤𝙬 🌟 The most star-studded field in the history of elite women’s marathon running is headed to London 🙌 🔗 https://bit.ly/GreatestFieldEver #LondonMarathon | #EliteWeek

Posted by TCS London Marathon on Thursday, February 2, 2023

Ehhez képest a világcsúcstartó Brigid Kosgei negyedik alkalommal áll rajthoz Londonban. A kenyai futónő 2019-ben és 2020-ban egymás után nyert, a kettő között Chicagóban 2:14:04-gyel megdöntötte a világcsúcsot. Utoljára a tavalyi tokiói maratonon lett első a távon. 2:16:02-es eredményével új pályacsúcsot futott a Japán fővárosban.

A kenyai Peres Jepchirchir először áll rajthoz a brit fővárosban. A kétszeres félmaratoni világbajnok az elmúlt öt maratonon, amin elindult, nyerni tudott. Ebben benne volt a 2021-es tokiói olimpia, a szintén 2021-es New York Marathon és a tavalyi Boston Marathon.

Szintén rajthoz áll a tavalyi Berlin Marathon női győztese, az etióp Tigist Assefa is, aki 2:15:37-tel pályacsúcsot futott. Ezzel az idővel a történelem ötödik leggyorsabb női maratoni eredményét érte el és a brit verseny elit rajtlistájának második helyén áll a világcsúcstartó Kosgei mögött.

Összességében a 2023-as London Marathon elit női mezőnyében 10 olyan nő vesz részt, akik 2:19-en belüli eredménnyel rendelkeznek, és öt olyan nő, aki 2:18 alatt futott már maratont.

A teljes elit női mezőnyt ITT lehet megtekinteni.

A férfi elit mezőnyben szerepel Kenenisa Bekele neve. Eredménye alapján ő rendelkezik a második leggyorsabb maratoni időeredménnyel Eliud Kipchoge után, melyet a 2019-es berlini győzelme során ért el, az eredmény pedig 2:01:41. A Valencia Marathon tavalyi győztese, a kenyai Kevin Kiptum is rajthoz ál. Jelenleg ő minden idők harmadik leggyorsabbja, illetve ő érte el a leggyorsabb debütáló maratoni eredményt ugyanakkor, eredménye 2:01:53. Rajtuk kívül még két olyan futó indul, akik eredményeik nyomán az öt leggyorsabb maratonfutó között szerepelnek. Az eitóp Birhanu Legese legjobb maratonja 2:02:48), honfitársa Mosinet Geremew pedig 2:02:55-ös egyéni csúccsal áll a valaha volt leggyorsabb férfi maratonfutók ötödik helyén. A címvédő Amos Kipruto és a tavalyi világbajnok, Tamirat Tola ugyancsak a mezőnyben látható. Illetve a britek nagy kedvence, Sir Mo Farah is megkísérli a visszatérést idén.

A teljes elit férfi mezőnyt ITT lehet megtekinteni.