Borítókép: Ismerd meg a 75 éves futónőt, akit 3 szívműtét sem tántoríthatott el a céljától!

Ismerd meg a 75 éves futónőt, akit 3 szívműtét sem tántoríthatott el a céljától!

Margaret Chain bebizonyította, hogy a futás arról szól, hogy elérd a célodat!

Két órával az amerikai RW 10 kilométeres versenye után Margaret Chain is befutott a célba. Bár ő lett az utolsó, a 75 éves nőt egyáltalán nem zavarta az eredmény. Három szívműtétje és 40 év kihagyás után örült annak, hogy futhatott.

„Megcsináltam! Számomra a futás a függetlenségről, örömről szól és rengeteg erőt ad.” mondta a célbaérkezés után.
nyilatkozta a versenyt követően.

Margaret panaszai még gyerekkorában kezdődtek, amikor egy torokgyulladás reumás lázat okozott nála. A láz meggyengítette a szívét és a 20-as éveitől kezdve szívbillentyű problémákkal küzdött. Ennek fő tünete a nehézlégzés volt, melynek hatására a futást is abba kellett hagynia a sportszerető nőnek. Az állapota 40 éves korára eléggé leromlott, ekkor meg kellett műteni, kicserélték a roszz szívbillentyűjét. 3 év múlva viszont az operációt meg kellett ismételni, mert ismét kiújult a probléma. 2013-ban újabb műtét következett, ekkor már műbillentyűket kapott.

Ebben az évben kezdett el biciklizni, egy évvel később pedig újra felhúzta a futócipőjét. Lassan haladt, 1-1.5 km-t futott alkalmanként. Eszébe is jutottak a fiatalkori emlékei a sporttal kapcsolatban, ezért mindig új célokat tűzött ki maga elé és így maradt motivált.

A türelme kifizetődött, ugyanis 2015-ben sikeresen teljesítette élete első versenyét, 5 kilométeres távon. Idénre pedig ennek dupláját tűzte ki célul.

A felkészülési időszakban hetente egyszer futott 9.5 kilométert és háromszor végzett erősítő edzést, emellett pedig gyakran emelkedőn is futott.

„Lehet, hogy valaki ezt inkább sétának nevezné, számomra mégis futás.”.
mondta

Az eredménynek egyébként nagyon örült és komolyan elgondolkodott azon, hogy jövőre egy félmaratonnal is megpróbálkozik majd. Mi nagyon szurkolunk neki!

Jöhet még egy kis motiváció?