szőnyi ferenc,ultratriatlon,hell race

4 dolog, amit Szőnyi Ferenc ultratriatlon világbajnoktól leshetsz el

Forrás: Szőnyi Ferenc Versenynapló Facebook
Bár a Szőnyi Ferenc által hozott teljesítménnyel kevesen tudnak azonosulni, elleshetünk tőle pár dolgot, amit segít, hogy a saját szintünkön, saját magunkkal versenyezve kihozzuk a maximumot az edzéseinkből és a versenyeinkből.

Szőnyi Ferenc tavaly a világon egyedüliként ért célba a Himalájában megrendezett The Hell Race futóversenyen, ahol a versenyzők 480 km-t futnak 10 000 m szintkülönbséggel. Aztán kíváncsi volt arra, hogy egy évvel később, 54 évesen meg tud-e másodjára is megbirkózni a világ legkeményebb versenyével, ezért idén újra megmérette magát. Négy versenyző közül ismét egyedüliként szakította át a célszalagot, ráadásul 4 óra 20 percet sikerült javítania a tavalyi teljesítményén!

Múlt héten a BioTechUSA által szervezett beszélgetésen mesélt arról, hogyan jutott oda, ahol most tart. És bár a teljesítménye valóban földöntúlinak tűnhet, mégis te is átültethetsz az életéből pár hasznos tanácsot a tiédbe, hogy sportolóként a legtöbbet hozhasd ki magadból:

  • Felejtsd el a kifogásokat! Élete első triatlon versenye (ami egyébként egy dupla Ironman volt) előtt 3 héttel Ferenc még úszni sem tudott, de ez egy percig sem tántorította el a céljától. Addig-addig küzdött, amíg nem sikerült megtanulnia, és bár saját bevallása szerint sem volt túlságosan szép az úszómozgása, és hatékonynak sem mondható, megcsinálta, és ezt onnantól kezdve már senki sem vehette el tőle. Na és neked mi a kifogásod?

  • Merj nagyot álmodni! Ferenc első versenye egy 12 órás futás volt, ahol másodikként ért célba. Persze, azt senkinek sem javasoljuk, hogy ne fokozatosan lépdeljen a versenyek között, és tudatosan készüljön, azt viszont meleg szívvel ajánljuk, hogy higgy magadban, és merj álmodni is!
szőnyi ferenc,ultratiratlon,hell race
Kokó beszélgetett Ferenccel az előadáson.
  • Légy erős fejben! Ha belegondolunk, nehéz elképzelni, hogy egy emberi test képes futni 480km-t 10 000 méter szintkülönbséggel a Himalájában. Ha nem hinné el magáról Szőnyi Ferenc, hogy meg tudja csinálni, akkor bizony sosem ment volna végig a Hell Race pályáján. A mentális felkészülés ugyanolyan fontos, mint a fizikai. Hiszen, amikor a tested feladja, neked akkor kell megmutatnod, mi van a fejedben!

  • Nem kellenek menő kiegészítők, csak kezdd el! Bár rengeteg kütyü, cool technikai futócuccok és egyebek állnak rendelkezésre, hogy az emberek könnyebben kihozzák magukból a maximumot. De ezek nélkül is elkezdheted, ezek nélkül is elindulhatsz az úton, ahogy anno Ferenc is tette. Csak a kemény munka és a kitartás kell kezdetben. Utána meg jöhetnek azok a jó kis cuccok is...