maraton, London, Kelvin Kiptum,

A 2023-as London Marathon legfontosabb eseményei és eredményei

Forrás: Getty Images
Kelvin Kiptum minden idők második leggyorsabb maratonját futotta, Sifan Hassan pedig legendás hajráját át tudta ültetni a maratoni futás céljába, ennek köszönhetően győzött is!

Nyirkos, borús napon vágott neki a brit főváros maratoni mezőnye a klasszikus távnak, a célba 48 ezer futót vártak ezen a napon. Elképesztően izgalmas befutót láthattak azok, akik követték a verseny közvetítését. Sifan Hassan 2:18:33-mal győzött, ám mögötte csupán 4 másodperccel futott be a második Alemu Megertu (2:18:37), illetve 5 másodperccel a maratoni olimpiai bajnok Peres Jepchirchir (2:18:38). A 30 éves etióp születésű, de holland színekben versenyző Sifan Hassan élete első maratonját teljesítette Londonban, eddigi rendkívül sikeres pályafutásának egy újabb nagyon fontos mérföldköve lett ez a verseny.

Győzelme ráadásul egyáltalán nem volt akadálymentes, ugyanis a futam során le-lemaradozott az élbolyról, mert kétszer is meg kellett állnia nyújtani az izomzatát. Bármilyen nehézség is állt a háttérben, nem hagyta magát a holland atléta, vissza tudott csatlakozni a női élbolyra 40 km környékén, és ügyesen taktikázva türelmesen kivárta a pillanatot, melyet az eseményt közvetítő riporterek is jó előre jeleztek. Tehát akár számíthattunk is rá, hogy hajrája – csakúgy, mint a pályaversenyek során – nem hagyja cserben ezúttal sem, a távban tapasztalt sporttársait a célegyenesben zajló végső sprintben le tudta győzni és első helyen lépte át a célt.

A világcsúcstartó Brigid Kosgei ugyan elrajtolt, de másfél kilométerrel később meg is állt, már a verseny előtt jelezte, hogy combizomzata nincs jó állapotban, emiatt felkészülése nem lehetett tökéletes.

maraton, london, sifan hassan,
Forrás: Getty Images

A férfiak versenyében elképesztő eredmény született. A csupán 23 éves kenyai Kelvin Kiptum minden idők második leggyorsabb maratoni idejét érte el győzelme során. 30 kilométernél magabiztosan váltott iramot és indult el immár egymaga a rá váró győzelmi célszalag felé, végül 2:01:25-ös új pályacsúccsal, a világcsúcstartó, Eliud Kipchoge 2:01:09-es ideje mögött 16 másodperccel lépte át a célvonalat. A második férfi befutó Geoffrey Kamworor lett, közel 3 perccel Kiptum mögött futott be, ideje 2:04:23, a harmadik helyezett pedig a tavalyi maratoni világbajnok, etióp Tamirat Tola lett 2:04:59-cel.

2023-as London Marathon férfi és női dobogósai

1. KIPTUM, Kelvin (KEN) 2:01:25
2. KAMWOROR, Geoffrey (KEN) 2:04:23
3. TOLA, Tamirat (ETH) 2:04:59

1. HASSAN, Sifan (NED) 2:18:33
2. MEGERTU, Alemu (ETH) 2:18:37
3. JEPCHIRCHIR, Peres (KEN) 2:18:38

A győztes Kelvin Kiptum 230 000 dollárral (közel 80 millió forinttal) térhet haza, amiért megnyerte a versenyt, és megdöntötte a pályacsúcsot. A fiatal kenyai sportoló tavaly decemberben futotta első maratonját Valenciában, ahol 2:01:53-as idejével győzelmet aratott és rögtön a versenyen futott harmadik leggyorsabb férfi maratoni eredményt zsebelte be. Londonban a táv második felét negatív splittel futotta, azaz gyorsult. A maratoni futamok eredményeit illetően a valaha volt leggyorsabb második félmaratoni időt érte el futása során, az első félmaraton 1:01:40 volt, a második 59:45. Kiptum a mai futásával megelőzte Kenenisa Bekelét, aki a világranglista második helyén állt. Bekele ugyancsak elrajtolt a mai London Marathonon, de 25 km-nél kiállt.

A négyszeres olimpiai aranyérmes Mo Farah a 9. helyen futott be, eredménye 2:10:28. A 40 éves brit atléta nyilatkozata szerint ezzel a futással búcsúzik a maratoni távtól.

Részletes eredmények ITT találhatók.

A London Marathont utoljára 2019-ben tudták a hagyományos áprilisi vasárnapon megtartani. A koronavírus világjárvány idején elmaradt, illetve három éven át október elején rendezték meg, 2020-ban csak az elit mezőny számára.