10000 méter, országos bajnokság, eredmények, OB,

Szabó Nóri és Szemerei Levente az idei 10 000 méteres magyar bajnokok!

Forrás: Getty Images
Vasárnap a Vasas Pasaréti Sportcentrumban rendezték meg a 10000 méteres magyar bajnokságot, ahol sorra dőltek az egyéni csúcsok. A nőknél Szabó Nóra, a férfiaknál a címvédő Szemerei Levente is élete legjobbjával győzött.

Nóri a Margitszigeti AC futója, 33:57.70-es idővel ért célba, amivel közel három perccel előzte meg az ezüstérmes Merényi Pannát. A dobogó legalsó fokára pedig a DVTK-t képviselő Zákányi Panna állhatott fel.

„Nemcsak fizikailag kell maximálisan jelen lenni, de fejben is, és azt hiszem, 33 éves koromra értem meg arra, hogy bár nem profi atlétaként, de gondolkodásban és hozzáállásban mindenképpen profi sportolóként legyek, lehessek itt… Másképp nem is lehet csinálni, csak teljes szívvel, hittel, akarattal, alázattal és kitartással. És persze Berkoval, aki mindig hisz bennem és pontosan tudja, mikre vagyok képes, és aki a legjobb edző, akit ismerek” – írta Nóri sportolói oldalán ma a hétvégi eredményhez kapcsolódóan. A rövid bejegyzést azzal kezdte, hogy az idei évre elköszön a pályaversenyektől, aminek eredményességét bizonyítja, hogy a 10 000 méterrel elnyerte élete első egyéni felnőtt magyar bajnoki címét. Szabó Nóri edzője Berkovics Imre.

A pályafutás vége Lehetne ez egy mai divatos szóval élve ’clickbait’ cím is 😊 Most csak arról van szó, hogy idén...

Posted by Noráj on Tuesday, September 21, 2021

Szemerei Levente 29:24.26-ot futott, amivel fél percet adott az UTE színeiben versenyző Vörös Márknak, aki alig három másodperccel előzte meg a BEAC-os Farkas Dáriust. Ők hárman értek célba 30 percen belül, amitől a maratoni magyar bajnok Jenkei Péter is alig négy másodperccel maradt el. A 11 fős mezőnyből tízen új PB-t futottak.

10000 méter felnőtt magyar bajnokság eredményei

Férfiak

1. Szemerei Levente (Szekszárdi Sportközpont) 29:24.26 PB
2. Vörös Márk (UTE) 29:54.55 PB
3. Farkas Dárius Ádám (BEAC) 29:57.96 PB

Nők

1. Szabó Nóra (Margitszigeti AC) 33:57.70 PB
2. Merényi Panna (BHSE) 36:44.93 SB
3. Zákányi Panna (DVTK) 39:54.22 SB

Runner’s World 2021/04 (digitális verzió)

Runner’s World 2021/04 (digitális verzió)

A Runner’s World magazin legújabb számában számos témát körbejárunk, ami egy hobbisportolót foglalkoztathat: mit ad a futás azon túl, hogy egészségesebb, fittebb leszel tőle? Hogyan hangolhatod össze a munkával és családdal? Természetesen ezúttal sem maradnak ki azok a témák sem, amik a teljesítményed javulásában segítenek: szakértőink táplálkozási és edzéstippjei abban lesznek nagy hasznodra, hogyan hozd ki ebben a zsúfolt versenyszezonban magadból a maximumot.

Ha pedig megfordítod a lapot, egy 39 oldalas ‘Futás 40 felett’ mellékletet találsz, amely a szervezet élettani változásaitól kezdve, az edzéseken át, a sérülésekig, regenerációig, fogyókúráig sok hasznos témát boncolgat, ami ebbe a korba lépve hasznos és fontos! További információ: www.runnersworld.hu/megjelent

 

595 Ft

További eredmények ITT elérhetőek.
Forrás: atletika.hu