futás,edzés,kutya

Futsz, és imádod a kutyákat? Akkor ezt a melót neked találták ki!

Forrás: Getty Images
Futsz, amennyit csak az időd engedi, mert teljesen rá vagy kattanva az edzésre, mellette pedig rajongsz a négylábúakért? Bob Wilcox is épp ilyen pasi, ezért okosan ötvözte két nagy szenvedélyét a munkájában is!

Bob Wilcox sosem fut a négylábúakból álló bandája nélkül! Ez pedig így megy a 90-es évek eleje óta, amikoris a kutyái voltak a legjobb társaság számára a maratoni felkészülések alatt. Az akkor még egészségügyi tanácsadóként dolgozó férfit minden egyes nap izgatottan várták haza négylábú kedvencei, mert tudták, ahogy gazijuk átöltözik, már indulhatnak is futni - és ez volt az egyik legnagyobb motiváció Bob számára is.

Ám Los Angelesbe költözése után nem sokkal elhunyt a kedvenc németjuhásza, ő pedig innentől úgy érezte, valami nagyon hiányzik az edzéseiből. Ekkor kezdett négylábú futótársakat kölcsönkérni az edzéshez a szomszédoktól, barátoktól, menhelyekről. És mindig lelkiismeret furdalása volt azok miatt az állatok miatt, akiket nem vihetett magával, hiszen tudta, mindegyiknek nagy szüksége van erre a mozgásra.

futás,kutya
Forrás: runnersworld.com

Bob láttott már rengeteg kutyasétáltatót a városban, akik 20 kutyával gyalogoltak egyszerre ugyanazokon az utcákon, és tudta, az nem elég, hiszen mindnek más a tempója, ráadásul a futásra is hatalmas szükségük van. Ekkor született meg az L.A. Dog Jogger ötlete, ami egy profi kutyafuttató cég Los Angelesben. Eleinte csak a munkája mellett csinálta, ám egy idő után rájött, hogy ez így nem fog menni, mert sokan voltak, akik hajlandóak kifizetni az óránként 50 dollárt a kutyájuk leedzéséért - így fél év után már csak ezzel foglalkozott, és eljutott oda, hogy heti 225 km-t futott kutyákkal.

A következő lépés az volt, hogy találjon pár olyan embert, akik szívesen futnak állatokkal. Azért kellettek új emberek, mert minden kutya más tempójú futást igényelt, Bob pedig egy idő után nem bírta ezt a mennyiséget. Ma, 5 évvel később 10 futó fut a több, mint 100 kutyussal, Bob pedig már "csak" heti 150 kilométert tesz meg a négylábúakkal.

A kutyákra pedig remekül hat a kemény edzés: voltak olyan ebek, akik elég agresszívek voltak a társaikkal, ám a rendszeres futóedzések miatt kifejezetten lenyugodtak, és abszolút kezelhetővé váltak.

A fáradt kutya a boldog kutya! A célunk a céggel az volt, hogy élvezetes úton tegyük egészségessé az állatokat. A futás, az, hogy fizikailag aktívak maradjunk, az egyik legfontosabb dolog, amit csak tehetünk magunkért és értük!
vallja a szakember.