Futóversenyen indult a szerelem – bemutatjuk az Ébredj futóklub friss házaspárját

Amikor megismerkedtetek, futott már valamelyikőtök? Hogyan lett mindkettőtök életének a része?

Anna: Igazából mondhatnánk azt is, hogy a futás hozott össze minket (mert részben ez igaz is). Az egész 3 éve a Runway Run futóversenyen kezdődött, ahova a cég által jutottunk el, ahol együtt dolgoztunk (egy nagy légitársaság). Tomi már régebb óta futott, de nekem sem volt újdonság ez a sport. Mikor kint éltem a Kanári-szigeteken (Lanzarotén), stresszlevezetésként kezdtem el a kocogást, és 2015-ben jött a reptéri futás lehetősége a cégnél, így gondolkodás nélkül beneveztem. Azt hiszem, azóta futok folyamatosan. De persze Tominak ebben nagy szerepe volt. Az elején például elképzelni sem mertem, hogy le tudok futni 5 km-nél hosszabb távot. De ő segített, és húzott már az elejétől kezdve.

Tomi: Az egyetemi évek alatt már futogattam, szintén stresszlevezetés gyanánt. A suli mellett ülőmunkát végeztem, és éreztem, hogy tunyulok és fáj a hátam. Kellett valami, ami kimozdít ebből. Így időnként eljártam kocogni, aztán 2014-ben az EU-s futással kezdődött minden. Ott csapott meg a verseny szele és kapott el a gépszíj. Akkor döntöttem el, hogy be akarok nevezni egy IGAZI versenyre, és félmaratont akarok futni. 2015-ben a Vivicittán futottam az első félmaratonomat, és persze akkor én már azt gondoltam, hogy komoly futó vagyok. Így visszagondolva persze nevetek rajta. Őszre az emlegetett Runway Runra már jó pár félmaratont beletettem a lábamba, és az már igen jó alkalom volt, hogy dumcsizzunk egymással Annával is.

Szoktatok együtt futni?

Anna: Régebben sokkal többet futottunk együtt, nélküle tuti, hogy nem mentek volna az első hosszabb (16-19 km-es) futásaim. De amióta mindegyikünknek személyre szabott edzésterve van, (más pulzuszónákban és más tempókon futunk) kevesebb lehetőségünk jut erre. Azért néha persze belefér, és van, hogy ha a saját edzését időhiány miatt el is lógja, velem azért eljön „lassúzni”. De a leggyakoribb, hogy együtt elindulunk, és a bemelegítő kocogás után mindenki a saját feladatára koncentrál. (Egyébként vicces, de sokszor van, hogy kiakadok egy-egy közös futásnál bármilyen kis apróságokon, ő akkor sem hagy ott, ha végigszenvedem meg kínlódom az egészet.)

Tomi: Főleg hétköznap nehéz összeegyeztetni a közös futásokat. De hétvégén sem könnyű a táv, a tempó és a szintek miatt. A közösségi futásokra persze együtt járunk, és amennyire sikerül, igyekszünk ilyenkor együtt lenni. Ha azonban egyszerre indulunk futni, mindig megbeszéljük, ki merre megy, hogy közben tudjunk egymásra figyelni, vagy a bemelegítő és a levezető szakaszokat futjuk együtt.

Vannak más közös hobbijaitok a futáson kívül?

Anna: Ha már közös hobbiknál tartunk, akkor azt mondanám, hogy ő vett rá a futásra engem, én pedig az utazásra őt. Igazából ez a 2 legfontosabb közös hobbi, és szeretjük is ezt a kettőt összekötni. Meg olvasni is szeretünk mind a ketten, de neki kevesebb ideje/türelme van hozzá. Ja, és ha időnk engedi, szoktatom a sorozat nézésre...

Tomi: Leginkább az időhiány miatt nem fér bele más hobbi az életünkbe. De szerintem ez a legkomplexebb hobbi, ami elképzelhető. Utazunk a futás miatt, új helyeket fedezünk fel általa bel- és külföldön, új barátokat, ismerősöket ad, fittebbek és egészségesebbek leszünk tőle. És néha a családunkat is elrángatjuk egy-egy versenyre, így ők is eljutnak oda, ahova amúgy nem mennének. Melyik hobbi adja még ezt?

Mi a legjobb futós közös élményetek?

Anna: Hát, elég nehéz egyet említeni, mert van vagy száz. Két külföldit tudnék kiemelni a sok közül. Az egyik a Lanzarote-i félmaraton, ami azért annyira kedves számomra, mert egész sokat éltem a szigeten, itt kezdtem el munka után futni a hotel és a reptér között a tengerparti sétányon, itt vettem az első futócipőmet is, és nagyon sok futóversenynek és Ironmannek a szemtanúja voltam, amíg ott éltem. Tavaly télen pedig visszatérni ide, és részt venni a félmaratonon fantasztikus élmény volt. Főleg, hogy Tomival közösen éltük meg, és ez már a második közös lanzarotei utunk volt, az első alkalommal itt kérte meg a kezemet, szóval neki is különleges ez a sziget. A másik nagyon jó közös élmény, a madridi félmaraton volt. Ez volt életem második félmaratonja (az 1. után 2 héttel) és sikerült szuper időt futni. Nagyon nagy élmény volt Madrid utcáin futni, a lelkes spanyol szurkolók elmondhatatlanul sok energiát adtak és az egész egy örömfutás volt. Egyébként vicces, de a verseny előtt Tomi kétszer is akkorát esett… az egyik alkalommal szerette volna az embereket kikerülni a keskeny járdán, de a járdaszélen volt egy kis kerítés, amin ügyetlenül lépett át az előzése közben, és beesett az alacsony spanyol bácsika lábai közé. Én megszakadtam a röhögéstől, szegény bácsi meg csak mondta, hogy „ayayay chiquillo” (jaj te kisfiam), és próbálta felhúzni a 2 méteres fiút a földről. Azóta ez a szöveg szállóigévé vállt nálunk.

Tomi: Ezek tényleg jók voltak! De azt sem hagynám ki, hogy Anna ott várt a célban, amikor életem első maratonját futottam, és az nagyon sokat jelentett nekem. És mivel a verseny után úgy éreztem magamat mint egy csípőficamos öreglány, különösen nagy szükségem volt a támogatásra. (Aztán hazamentünk, és nekiálltunk sütni a konyhában a másnapi jótékonysági sütivásárra) De biztos vagyok, hogy az első közös UB-nk is meghatározó volt Annának. Sosem gondolta, hogy valaha félmaratont fog futni, nem hogy UB-t.

Azt már az esküvőszervezés elején tudtátok, hogy megjelenik majd a futás a nagy napon?

Anna: Konkrétan nem volt tervben, hogy futós esküvőt csináljunk, de azt már régóta tudtuk, hogy szeretnénk majd futócipős képeket. Ez szerencsére még rajtszámmal is kiegészült. De az utolsó pillanatban módosítanunk kellett a dolgon, mert az első fotózás helyszínére mindketten sikeresen futócipő nélkül érkeztünk. Így maradt az az opció, hogy a Bodri pincészetnél lőjünk képeket, mikor a csoportképekkel már végeztünk. Ami azért is volt jó választás, mert igazából ez is egy futóhelyszín, a Bodri trail minden télen innen indul, és Tomi mindig részt is vesz rajta. A vendégek között is voltak futók, Fanni, az edzőnk, és a Nárcisz futókörből is részt vettek még páran. Sőt, az esküvői kvízünkbe is beleszőttük a futást legalább 3-4 trükkösebb kérdés erejéig (kíváncsiak voltunk, például, hogy hányan találják el, hány km-t futottunk tavaly, vagy hogy hány érmünk van összesen).

Tomi: Perszeeeeee. Nem volt tervben, mi!? Nyitótánc helyett futóiskolát szeretett volna Anna, és hogy a násznép is csinálja a gyakorlatokat, de semmi futós esküvő... Egész egyszerűen csak nem akartunk mindenki agyára menni a futás témával, ezért háttérbe szorítottuk a dolgot, de nem tudtuk meghazudtolni magunkat.

Mik az idei versenycéljaitok? Van közös?

Anna: Amióta együtt vagyunk, mindig közösen veszünk részt a versenyeken, bár van, ahova például csak én megyek (Női futó gála), van ahova meg Tomi (szintekkel tűzdelt terep futások). Általában félmaratonokon veszünk részt, egyéniben vagy párban. Idén ősszel inkább a páros/váltó versenyek vannak előtérben, de ha belefér idén még szeretnék egy jó félmaratont (és PB-t?) futni a K&H félmaratonon a Balaton parton, amikor már hűvösebb az idő. Tomi pedig egy hosszabb terepversenyre megy (Panoráma Trail), ahol már maraton feletti távot kell teljesítenie.

Idén egyébként szuper volt, hogy végre én is indultam az UB-n, és ez nagyon jó közös élmény volt. Jövőre pedig Tomi nővérétől nászajándékként már meg is kaptuk az első nevezést, a Benidormi éjszakai félmaratonon fogunk futni márciusban, aminek azért is örülök nagyon, mert idén nem fértek bele külföldi versenyek, és jövőre mindenképp szerettem volna megint egyen indulni. Spanyolországban futni meg amúgy is a legjobb számomra.

Tomi: Az idei legnagyobb kihívásom a Panoráma Trail lesz Zemplén megyében. 45 km-es táv, 1500m+ szintkülönbség. Kicsit tartok tőle, de izgatottan várom. Biztosan meseszép lesz. Három varázslatos várat érint a verseny, és a többi részen pedig a természetben tudok gyönyörködni majd. Legalább akkor kihívás lesz mint anno maraton volt síkon.

De addig is, ezen a hétvégén a Szigliget félmaratonon Just Married csapatnévvel indulunk, némi jelmezzel feldobva a külsőnket, és nagyon szeretnénk dobogóra állni. Persze majd meglátjuk, milyen kemény ellenfeleket kapunk!