futás

Így változik a futásod sebessége a kor előrehaladtával

Forrás: unsplash/ Luke Stackpoole
Ha évtizedekig kitartasz a futás mellett, akkor észre fogod venni, hogy kicsit romlanak az időeredményeid, akkor is, ha mindent megteszel ennek elkerülésére.

Sokan pontosan emiatt lesznek pesszimistábbak, mások pedig elgondolkodnak azon, hogy folytassák-e a futást.

Ray Fair és Edward H. Kaplan végeztek korábban kutatást a témában, ahol minden főbb távon megvizsgálták a teljesítmény alakulását az idő múlásával.

Az eredményeik szerint 41 év alatt nem kezdenek el jelentősen lassulni a futók, és ezt követően is csak fokozatosan, kis mértékben gyengül a teljesítményük.

35 és 40 éves kor között is csak 1 százalékkal romlik a teljesítmény, ezt pedig az élet is alátámasztja, hiszen sok elit sportoló ilyenkor éri el élete legjobb eredményét.

40 év felett már valamelyest romlik a teljesítmény, 40-70 év között pedig évente átlagosan egy százalékkal lassulnak a futók. A 70-es évek vége felé 1.5 százalékra változik ez az arány, 90 és 95 éves kor között pedig 2-3 százalékos sebességcsökkenés figyelhető meg.

Annak ellenére, hogy az öregedés folyamatát nem lehet visszafordítani, minden életkorban meg lehet találni azokat a módszereket, amikkel fenntartható a teljesítmény. Reméljük, így mindenki kicsit optimistábban tekint a jövő felé.

Olvasnál még a témában?