Borítókép: Egy újabb pozitívum! Így erősíti a futás az önkontrollt

Egy újabb pozitívum! Így erősíti a futás az önkontrollt

Forrás: getty images
Kiderült, a sportolóknak sokkal erősebb az önkontrolljuk, mint a kevésbé aktív életmódot folytató embereknek.

A Behavior Modification című folyóiratban megjelent kutatás szerint a rendszeres edzés nem csak a hangulaton, önértékelésen és a testképen javít, hanem az önkontrollon is. Ez nem meglepő, hiszen a legtöbb futó még a rossz idő, hideg és sötét ellenére is képes kilépni a meleg lakás ajtaján, hogy megküzdjön az elemekkel.

A kutatók “késleltetett ajándéknak” nevezték ezt a szokást, ami tulajdonképpen annyit tesz, hogy a futók például azért mennek korán reggel futni, hogy később jól érezzék magukat. A lényege ennek a módszernek annyi, hogy valamilyen kevésbé élvezetes dolgon mész át annak érdekében, hogy pár óra múlva vagy a nap további részében pozitív érzések töltsenek el.

A hétköznapokban is jobban kiaknázhatod ezt az előnyös tulajdonságot, azt is megmutatjuk, hogyan:

Tervezz előre: gondold át, milyen nasit ennél szívesen, majd táplálkozz úgy egész nap, hogy délután meg tudd lepni magadat pár extra kalóriával.

Tudd, hogy ki vagy: sikerült felfutnod az emelkedőn ma reggel úgy, hogy nem akartál megállni? Ha bármilyen kísértést érzel a jövőben, gondolj erre a pillanatra, amikor leráztad a kisördögöt a válladról és győzedelmeskedett a jobb éned.

Emlékezz a jó dolgokra: volt olyan verseny, amit majdnem feladtál? Hogyan érezted magadat utána? Mi volt az eredménye? Ugye, hogy sokkal jobb volt utána? Ha ezekre a kérdésekre válaszolsz, sokkal könnyebb lesz áthidalni bármilyen problémát, ami az életedben feltűnik, hiszen bebizonyítod magadnak, mennyi nehéz helyzetet abszolváltál már sikeresen.

Hajrá!

Ha épp azon filozofálsz, hogy kihagyod a mai edzést, inkább olvass tovább!