futás,relax,edzés,meditáció

15 perc futás hatékonyabb hangulatjavító, mint a meditáció

Forrás: Getty Images
Te is gyakran azért mész futni, hogy kitisztítsd a fejedet és elűzd a stresszt? Akkor van egy szuperkirály hírünk!

Nemrég végeztek egy kutatást a Reims Champagne-Ardenne Egyetemen francia diákok körében, melyben két részre osztották a részt vevőket, és először mindenkinek ugyanazt a két tesztet kellett kitölteniük: az egyik a hangulatukkal, a másik a képességeikkel foglalkozott. Ezután az egyik csapatot elküldték egy kis kocogásra, a másikat pedig irányított meditációra.

meditáció,jóga,relax
Forrás: Nathan Cowley/Pexels
A víz látványa különösen jó stresszűző.

Ezek után újra ki kellett tölteniük a teszteket, a végeredmény pedig egyértelműen azt mutatta, hogy a futás sokkal hatékonyabban hatott a kognitív képességekre és hangulatra is. Egyfelől jóval gyorsabban töltötték ki a teszteket, másfelől magasan több pontot értek el rajtuk, mint futás előtt. A meditáló csapat azonban lassabb lett és kevesebb pontot is ért el, mint a meditáció előtt.

A kutatók ezt egyértelműen azzal hozták összefüggésbe, hogy a test aktivitása volt ilyen jótékony hatással a résztvevőkre, és az energiaszintjük is ebből kifolyólag alaposan megemelkedett.

De nekünk nem is kell magyarázni, miért olyan jó futni, igaz?