Borítókép: Fuss babával!

Fuss babával!

A várandósságot és a szülést követően mind a kétszer alig vártam, hogy ismét futócipőt húzhassak. A szakemberek javaslata szerint erre legkorábban a gyermekágy letelte után van lehetőség. Ez 6 hét, amit én be is tartottam. Nem volt nehéz, hiszen mind a két gyermekem érkezését követően igen csak meggyötört voltam hetekig.


Nem hogy a futást, de semmilyen egyéb fizikai aktivitást nem igényeltem. Csak aludni akartam. Mindez később csupán annyiban változott, hogy néhány hét alatt hozzászoktam az új helyzethez.
Futó anyukaként természetesen izgatott, hogy milyen lehet babakocsival és babával futni. Bátyáméktól kaptam kölcsön egy alkalmas járgányt. Eléggé leharcolt, kb. 10 éves darab, de külső-belső gumicsere után kiválóan működött. Barnussal 9-10 hónapos kora körül kezdtem rendszeresen futni. Lehet előbb is, de abban az időszakban, amikor ő már gond nélkül suhanhatott volna velem együtt, pont tél volt és hidegben én nem akartam megfuttatni, nehogy megfázzon a menetszéltől (nem séta a tempó ugyebár).
Hogy mikortól lehet a babával futni? Elvileg a tehetetlen zötykölődés nem tesz jót neki, ezért meg kell várni azt az időszakot, amikor már annyira erős a törzse, hogy ülni tud, tartani tudja magát. Bár nem tudom, mennyire ártalmas egy mondjuk 3-4 hónapos babának a tükörsima rekortánon futni, ahol a kocsi tényleg akadály nélkül gurul. Ennél még egy macskaköves úton való autókázás is sokkal rosszabb. Pár hete olvastam egy érdekes kommentet egy blogon, miszerint a babákkal való futás inkább az anyákról szóló „tökös anya vagyok, akinek még a futásra is van energiája” demonstráció, a babának pedig az anyja miatti macera, a közös játéktól elvett idő. A vélemény – nem meglepő módon - egy férfitól származik és persze szíve joga így gondolni.

Fuss babával, babás futás, futás babával, futás babakocsival, baby stroller


Ha a gyermekemmel futok, olyan körülményeket teremtek vagy veszek figyelembe, amelyek kellemessé teszik számára ezt a programot. Például nem megyek szakadó esőben futni, meg szélben, nem viszem rossz minőségű útra. Én például terepen soha nem voltam vele, mert egy aránylag jó állapotú erdészeti út is hepehupás. A Békásmegyeri töltésen Szentendre felé és a Margitsziget budai oldalán találtam olyan minőségű aszfaltot, ahol viszonylag egyenletes tempóban tudtam tolni a kocsit, illetve rekortános atlétikai pályán is voltunk. Utóbbi a legkényelmesebb tolás szempontjából. És mivel Barnus jól és könnyen aludt babakocsiban, számára kifejezetten pihentető volt a számomra aktív időtöltés. Rövid időn belül, mindig elaludt miközben én futottam.
A babával való futás praktikus volt, hiszen nem kellett babavigyázót keresni arra az időre, amíg futottam, meg azért is jó, mert pozitív példát látott a gyermekem, hiszen az édesanyját mozogni látta, számára ez a természetes ma is. Két hátránya volt, az egyik, hogy így nem tudtam például résztávos edzést végezni, mert a futó-babakocsik nem tartoznak a könnyű járgányok közé. A babával együtt alsó hangon több mint tíz kilót toltam a közös futások alkalmával. Illetve a másik hátránya, hogy időjárás függő. Míg futni szinte bármilyen időben elmegyek, babával csak kellemes időben.
A babakocsis futó még mindig kuriózum. Azon a nyáron, amikor Barnussal akár heti háromszor is kimentem futni, sokszor megnéztek, gratuláltak. Volt, aki megtapsolt, a Hajósban táborozó gyerekek pedig buzdítottak a tribünről.
Benedek most még kicsi és nincs is olyan jó idő, de nyáron, amikor már megérik a futó-babakocsira, őt is el fogom vinni egy-egy körre.
Nem olyan régen találtam rá erre a babakocsi kölcsönző oldalra: http://strollfit.hu/babakocsi-kolcsonzo.html. Aki kedvet érez ahhoz, hogy kipróbálja, de nincs hozzá kocsi, itt bérelhet. Akár ikrekkel is!