Borítókép: Ezért nem fogysz szülés után

Ezért nem fogysz szülés után

Ki ne szeretné a szülés előtti alakját viszontlátni a tükörben? Persze a várandósság az egyik legcsodálatos dolog, ami történhet egy nővel. Azonban a babavárás együttjár hormonváltozásokkal, hangulatingadozásokkal és a testsúly növekedésével is. Persze ezek a küzdelmek feledésbe merülnek, mikor kezedben tartod gyermeked.

Azonban ahogy telik az idő, felmerül az igény, a terhesség utáni fogyásra. Mindehhez sok kitartásra van szüksége egy anyának, mert a helyzet az, hogy ez nem könnyű feladat.

Először nézzük meg a terhesség 9 hónapját!

  • Az első három hónap (1-3. hónap)

A hatalmas öröm mellett ez az időszak a reggeli rosszulléteké, mely jellemzően az első hónap végétől kezdődik, és a harmadik hónap végéig tart.

  • A középső három hónap (második trimeszter)

A visszatalálás időszaka. A rosszullétek múlnak, a has szépen látszani kezd, és ekkor a legnagyobb a kísértés, hogy mindent együnk, amit csak találunk vagy kívánunk. Fontos tudatosnak maradni, és változatosan, mértékkel étkezni. A bőséges zöldség-, gyümölcsfogyasztás kiemelten fontos, csakúgy, mint az elegendő folyadékbevitel!

  • Az utolsó három hónap (harmadik trimeszter)

Sokan ezt az időszakot viselik legnehezebben, mert a hátfájások és görcsök kezdenek mindennapossá válni. Nehéz a mozgás, és sokszor a cipő befűzése is kihívásokat rejteget. Kitartás, már itt a célegyenes!

Szülés utáni időszak

Egy átlagos várandósság során 10-12 kilogramm súlynövekedéssel kell számolni. A szülés után ebből 3-4 kilogramm azonnal lemegy, s közben a szerveid is elkezdenek visszarendeződni. Elmúlik a vizesedés, és élettel teli leszel! Bár a kezdeti fogyás gyorsan megáll, a mellek is alakulnak, és striák is megjelenhetnek.

Így fogyj le terhesség után

A legfontosabb mottó ebben az esetben a türelem. Ha nincs kivételes genetikád, akkor sajnos ez hosszú folyamat lesz. Azért kezdjük a jó hírrel. A szoptatással napi 500 kalóriát lehet égetni.

Vannak azonban tévhitek. Ilyen, hogy egyél sokat, mert attól lesz tejed. Ez egész egyszerűen nincs így. Egészségesen táplálkozz, vitamindús gyümölcsöket, változatos zöldségeket egyél. Azonban ekkor is előfordul, hogy nem elég a bevitt tápanyag, és pótlásra kerül sor. A vitaminokon felül az Omega-3 zsírsavak pótlása külön figyelmet igényel!

Rendszeres mozgás, több fehérje

A mozgáshoz táplálékkiegészítők esetén csak magas minőségű terméket válassz, és azt is kizárólag a szoptatási időszak után! A válogatásban a Fittprotein.hu széleskörű segítséget nyújt!

Ne aggódj, ha több szénhidrátot fogyasztottál a terhességed során. Azonban ez szülés után ne maradjon így, fokozatosan kezdd csökkenteni, miközben a fehérjebevitelt pedig emeld meg!

A mozgás bár nehéz kérdés, viszont a könnyed séták nagyon jót tesznek. Ez lehet akár a babáddal való lendületes tempó vagy arra alkalmas babakocsiknál a laza kocogás. Amikor már van időd, érdemes egy-egy kardio edzést beiktatni. Csodás érzés lesz!