futóverseny,futás versenyen, versenyfutás, motiváció

Nem indultál még soha futóversenyen? Pedig legalább egyszer érdemes kipróbálni!

Forrás: Szász Norbert
Sokan futnak azért, hogy versenyezhessenek. Mindig egy távra készülve, egy dátumhoz igazodva állítják össze vagy kérik az edzéstervet. Ez furcsa lehet annak a futónak, akinek ingerküszöbét még soha nem érte el a futóversenyzés szele…

Pedig egy futóversenynek is van előnye!

Többek között az, hogy találkozol hozzád hasonló sportkedvelő társakkal. Egy verseny összehozza a futók közösségét, egy versenyen új barátságok is születhetnek. Futóversenyen együtt fut az élvonalbéli futó és a hobbifutó, a gyors és a lassú, az útvonalak fordítói lehetőséget adnak – hacsak egy röpke pillanatra is – a találkozásra. Ahol a látható különbségek mellett benned is megszülethet az igény, a vágy arra, hogy például gyorsabb futó légy.

Egy futóverseny folyamatos motivációt szolgáltat a felkészülés során. Lehetnek ettől még persze nehezebb napjaid, amikor – nevezés ide vagy oda – semmi kedved elindulni, mégis húzóerő, ami miatt igyekszel nap mint nap jól teljesíteni futóként, így pedig óhatatlanul elindul a fejlődés fizikai értelemben is.

Ha futóversenyen tervezel indulni, tudatosabbá, fegyelmezettebbé válsz idővel az edzések mellett sok minden másban is. Például a frissítésben, a regenerációban, a táplálkozásban és a fogyadékfogyasztásban is. Ez a tudatosság az életed egyéb területein is visszaköszönhet, szervezettebbé válhatnak a napjaid, a munkád, a szabadidőd egyéb eltöltése, mert fontosabbá válnak a futások.

futóverseny, utcai futóverseny, futóversenyzés
Forrás: Martins Zemlickis / Unsplash

Ha versenyen indulsz, megtanulod legyőzni a félelmeidet! Hisz verseny előtt általában még a legrutinosabb futók is feszültek, szorongóak. Ez az érzés nagyjából soha nem múlik el, viszont megtanulható az, ahogyan kezeled. Például azt, hogy kit érdekel a helyezés, a „jó” célidő, a bomba futótest, a trendi futószett és bármi, ami nem ad hozzá komoly extrát a tényleges tevékenységhez: a futáshoz.

Ha nem is figyeled árgus szemekkel a futásodhoz kapcsolódó számokat, a verseny jó arra is, hogy látod a fejlődést általa, pláne ha 1-1 távon többször indulsz idővel. Persze edzésen ugyanúgy futhatsz azonos távokat és ugyanúgy mérheted az időt, de a verseny általában segít abban, hogy jobb teljesítményre sarkalld magad, hisz inspirálnak a körülötted futók is.

Runner’s World 2021/03 (digitális verzió)

Runner’s World 2021/03 (digitális verzió)

Minden, ami a nyári futásokhoz kellhet! Természetesen, fókuszban az olimpia, hiszen az ország együtt szurkolhat majd a hazai sportolóknak: a címlapon Krizsán Xénia hétpróbázó, aki a magyar atlétika feltörekvő csillaga, de összeszedtük, mely magyar atlétákért izgulhatunk majd, és milyen korábbi sikereket értek el a korábbi ötkarikás játékokon. Sok érdekes és hasznos cikk mellett egy 5km-es mellékletet is találsz a lapban, ami edzéstervekkel együtt segít a kezdőktől kezdve azoknak, akik végre 20 percen belül szeretnék lefutni ezt a távot. Érdemes fellapozni! Még több információ: ITT

 

595 Ft

Egy versenyből tanulhatsz önmagadról. Hogyan reagálsz szokatlan helyzetekre, hogyan tudsz mást segíteni, ha úgy látod szüksége van rá, hogyan segítenek téged mások, ha számodra jön jól némi támasz, tanulsz önfegyelmet, nőhet az önértékelésed és persze önigazolást nyerhetsz.

A versenyzés bevezetése az életedbe valójában jó lehetőség arra, hogy a futás egy másik aspektusát is megismerd, amiból csak profitálhatsz! Szóval felmerül a kérdés, miért NE versenyezz!