Borítókép: Exkluzív: ilyen volt az első futóedzés a Telekom új székházának tetején

Exkluzív: ilyen volt az első futóedzés a Telekom új székházának tetején

Mi látogattuk meg elsőként a Telekom székház tetejére készült rekortán futópályát!

Mindig üdítő látni, ha egy cég támogatja azt, hogy a dolgozói fussanak. Éppen ezért is csillant fel a szemünk, amikor megtudtuk, hogy az új Telekom székház tetején egy rekortán pályát és szabadtéri gymet is kialakítottak az ottani dolgozóknak.

Edzőinkkel, Sipos Fannival és Szántó Nellivel szerveztünk nekik egy futóedzést, amivel letesztelhették a pálya minőségét és felpörgethették magukat a hétvégi Vivicittára is:

Április 13-án, szombaton ugyanis elrajtol a tavasz legnagyobb szabadidős sporteseménye, a 34. Telekom Vivicittá Városvédő Futás Budapesten.

A cég dolgozói közül nagyjából 800-an vesznek részt rajta, de ma már Európa futóközönségét is megmozgatja az esemény: az eddig beérkezett nevezések alapján pedig 88 országból több mint 2000 külföldi futó áll majd rajthoz.

„Nagy büszkeség, hogy a közel 30 ezer nevezőből közel 800 Telekomos kolléga is csatlakozott az idei Vivicittá kihíváshoz, példát mutatva a tettrekészségből. Az idén a verseny fő üzenete ugyanis, hogy legyünk tettre készek; mindegy, ki hol tart, hány éves, mit csinál, csak a saját kifogásait kell legyőzni, és tenni kell a dolgát. Mi extragyors internetünkkel, a ’Tettek hálózatával’ és egy tüneményes digitális megoldással igyekszünk motiválni a futókat, és mind a felkészülést, mind a versenyt a résztvevők számára maradandó élménnyé tenni”
mondta Szabó Melinda, a Magyar Telekom Lakossági szolgáltatások vezérigazgató-helyettese

Később, a verseny sajtótájékoztatóján már Robotgirl Réka, a Vivicittá egyik nagykövete is kipróbálhatta a pályát.