kipchoge bekele

Elmarad a nagy vasárnapi összecsapás Bekele és Kipchoge között

Forrás: Getty Images
Pedig már mindenki nagyon várta ezt a futást!

Bár idén a London Maratonon csak elit futók indulhatnak, az év egyik legjobban várt eseménye, ugyanis megmérkőzött volna egymással Kenenisa Bekele és Eliud Kipchoge. A hangsúly pedig a volnán van, ugyanis Bekele tegnap bejelentette, hogy egy sérülés miatt mégsem áll rajthoz a versenyen.

Kiderült ugyanis, hogy két kemény gyorsító edzés között nem regenerálódott megfelelően, így a vádlijában sérülés alakult ki, ami miatt nem tud odaállni a rajthoz.

A futóvilág már hónapok óta feszült figyelemmel követi a felkészülésüket, így természetesen sokan csalódtak, hogy elmarad a nagy küzdelem, de azért abban biztosak vagyunk, hogy Kipchoge-t sem akadályozza majd ez abban, hogy fusson egy hatalmasat, és talán egyszer sor kerül a nagy harcra!