Eliud Kipchoge

Eliud Kipchoge bődületesen nagy világrekordot döntött

Forrás: Getty Images
A kenyai klasszis Berlinben adta át a múltnak Dennis Kimetto 2014-es csúcsát.

A világ egyik legjobb maratonistája úgy állt oda a világ leggyorsabb pályájának rajtvonalához, hogy a célja az egyéni rekordjának megdöntése volt. Talán kicsit furcsa, hogy Eliud Kipchoge nem rögtön a világrekordot akarta megdönteni, hiszen karrierje legjobb ideje (2:03:05) mindössze nyolc másodperccel volt rosszabb Dennis Kimetto 2014-es futásánál.

Kipchoge nagyon bekezdett a vasárnap rendezett versenyen, már az első kilométerektől kezdve világcsúcstempót diktált. A nagy vetélytársak nem is nagyon tudták követni a kenyait, akinek így csak az iramfutók maradtak. Féltávnál elképesztő 61:06-os részidőt regisztráltak Kipchogénél, aki ezt követően sem lassított.

Sőt, a táv második felének elején a leggyorsabb ötezrét produkálta. Szokás mondani, hogy a maraton 30 kilométer után kezdődik, a kenyait ez nem nagyon érdekelte, kőkemény tempót diktált a hajrában is. A vége 2:01:40 lett, így Kipchoge lett a világon az első, aki be tudott menni 2 óra 2 perc alá a maratoni távon.

Mindig is az volt a célom, hogy megdöntsem a világrekordot, magabiztosan álltam oda a rajthoz. Úgy ment a futás, ahogy elterveztem. Keményen edzettem, hittem abban, hogy az elvégzett munka meghozza gyümölcsét, és így is lett. Nagyon köszönöm mindenkinek, aki segített nekem, főleg az edzőtársaimnak és az edzőmnek, Patrick Sangnak. A szurkolók is nagyon sok erőt adtak, az utolsó kilométereken zene volt füleimnek a buzdításuk
nyilatkozta a verseny után Kipchoge.

A kenyai ráadásul több, mint egy percet vert a korábbi csúcstartóra. Az utóbbi 15 évben inkább az volt a jellemző, hogy fél perc körüli időt faragtak a rekordon a futók.

Az eddigi tíz maratonjából kilencet megnyerő Kipchogétől egyébként már tavaly is rekordot vártak, de akkor egyáltalán nem voltak alkalmasak erre a körülmények. 2017-ben esőben rendezték a berlini versenyt, így a csúcs elmaradt, igaz, a kenyai még így is az akkori örökranglista hatodik legjobb eredményével zárt. Kipchoge idén Nike Vaporfly 4%-kal írt történelmet, a legújabb verzió könnyebb és jobb légáteresztő tulajdonságokkal rendelkezik a Flyknit technológiának köszönhetően. A szénszálas Zoom-X szivacs ráadásul csupán az energia 15%-át nyeli el.

Az aktuális évezredben egyébként 2002-ig kellett várni az első világrekordra, az amerikai Khalid Khannouchinak azonban még nem sikerült bemennie 2 óra 5 perc alá (2:05:38). Paul Tergatnak viszont összejött ez egy évvel később, a kenyai 2:04:55-ös csúcsa ráadásul négy évig megdöntetlen maradt. Haile Gebrselassie egy év leforgása alatt kétszer is megjavította a csúcsot, ő volt az első, aki bement 2 óra 4 perc alá (2:03:59). 2011-től kezdve a kenyaiak viszik a prímet, Patrick Mackau (2:03:38) után, Wilson Kipsang (2:03:23) és Dennis Kimetto (2:02:57) voltak a leggyorsabbak a maratoni távon. Az utóbbi hét alkalommal egyébként rendre a német fővárosban dőlt meg a rekord, legutóbb a fent említett Khannouchi futott világrekordot Londonban.