környezettudatosság,zöld versenyek

Környezettudatosság a hazai futóversenyeken

Forrás: Getty Images
Ha valaki több évtizede jár futóversenyekre, átélhette a környezet védelmére irányuló törekvések megannyi kihívását. Futóként új attitűdöket kellett magunkévá tenni, máskülönben idővel szembesülhettünk volna azzal, hogy például nem kapunk folyadékot a frissítőponton.

... A terepfutóversenyek esetén merült fel a frissítési gyakorlat megújítása legkorábban. Ott lassabb a tempó, nincs akkora tömeg 1-1 ponton, nyugisan lehet töltögetni a poharakat, kulacsokat. Ma is megoszlanak a vélemények arról, hogy ez átültethető-e egy nagy létszámú utcai verseny frissítési rendszerébe. Ám a műanyag poharak kérdése – sokak szerint – csupán egy szimbolikus eleme a környezettudatos elgondolásoknak, sok egyéb zöld törekvést is be lehet, sőt be kell építeni – idővel – a szervezési rutinba.

Három nagy versenyszervezővel beszélgettünk arról, hogy számukra mit jelent a környezettudatos versenyszervezői attitűd és milyen zöld törekvések jelennek meg az általuk képviselt eseményeken, illetve egy rendhagyó lebonyolítású verseny szervezője is megszólal a témában.

környezettudatosság,zöld versenyek,műanyag pohár
Forrás: Getty Images
Tavaly 18 eseményünk volt, amelyeken több mint 140 ezer fő vett részt. Igyekszünk minél inkább környezettudatosan szervezni az eseményeinket. A műanyag pohár jó példája annak, hogy sokan ezt emelik ki a környezettudatossággal összefüggésben, de ha megnézzük a versenyek karakterisztikáját, más egy 30 km-es terepfutóverseny, amin elindul 200 ember és már az első frissítőállomásra úgy érnek oda, hogy emberenként van közöttük 5 perc, míg a WizzAir Budapest Félmaratonon az első frissítőállomáson, ami 4 km-nél van, 20 perc alatt átmegy tizenegy-tizenkét ezer ember. Tehát a két műfaj nem összehasonlítható. Az egyetlen terepversenyünkön, az Intersport Terepfutáson tavaly óta mi is kérjük a futókat, hogy mindenki saját pohárral induljon, nem adunk műanyag poharat. Ennél azonban szerintünk sokkal fontosabb és nagyobb léptékű dolgokat csináltunk már az események zöldítése érdekében.

Például készítettünk egy applikációt, amivel kiváltottuk az események műsorfüzeteit. Ezek a kiadványok évente nagyjából 5-7 tonna közti papírt tettek ki. Ez az egyik legfontosabb jelentősége az applikációnak, a másik pedig az, hogy van egy úgynevezett digitális rajtcsomag része, ahová a partnerek a korábbi szórólapok helyett kuponokat, reklámokat, digitális szóróanyagokat rakhatnak. Rajtuk múlik, hogy adnak-e olyan kedvezményes kupont, ami miatt érdemes az applikáción belül ezt a menüpontot megnyitni. Mivel a rajtcsomagokba nem kerülnek szórólapok, így a rajtcsomag szatyrok is megszűntek. A korábbi rajtcsomagban lévő nem digitalizálható tartalmakat (eseményinformációk, rajtszám, biztosítótű), borítékban adjuk ki.
Minden egyéb kiadványunkat print változatát megszűntettük és digitálissá tettük.
mondja Tamás Krisztián marketing igazgató, BSI
környezettudatosság,zöld versenyek
Forrás: Getty Images
Az idei szezonban 8-9 eseményünk lett volna, körülbelül 40 ezer ember sportolt volna a versenyeinken. A tókerülő versenyeket – az NN Ultrabalatont, ahol 17 ezren futnak, az Ultra Tisza-tavat, ahol 5 ezren és a Burger King Ultrabalaton Trail-t, amelyen 3 ezre vesznek rész – tehát ezeket teljesen zöld szemléletben bonyolítjuk le. Ez azt jelenti, hogy nem adunk műanyag poharakat a frissítőállomásokon, hanem arra kérjük a futókat, hogy mindenki hozzon magával bérelhető vagy megvásárolható úgynevezett trail soft cup-okat. Ezek a poharak többször használhatók. Mivel nem lesz műanyag pohár a pontokon, a folyadékot csak ezekben adjuk ki. Jóval kevesebb szemetet fogunk magunk mögött hagyni. A vizet a pontokra továbbra is PET palackokban szállítjuk, amit nagy gallonokba töltünk át, a kiüresedett palackokat újrahasznosítás céljából szelektíven összegyűjtjük.

A többi versenynél kialakítottunk egy úgynevezett ÖKO nevezési csomagot, amit nagyjából 10 százalékkal olcsóbb nevezési díjért biztosítunk. Itt a futó azt vállalja, hogy nem műanyag pohárban veszi fel a frissítést a pontról, hanem zöld színű rajtszámot kap, ezzel megkülönböztetjük őt, számukra a pontokon gallonos formában lesz kitéve a folyadék, amelyet maga tölt be a kulacsába vagy poharába. Kellemes meglepetés volt, hogy az összes Maratonman versenynél a résztvevők több mint 50 százaléka választotta ezt a lehetőséget a nevezésnél.
mondja Zelcsényi Miklós (Maratonman)
környezettudatosság,zöld versenyek,saját kulacs
Forrás: Getty Images
''...felhívják a futók figyelmét arra, hogy hozzák a saját palackjukat (BYOB: bring your own bottle, hozd a saját kulacsodat). Van pohár a pontokon, de törekedhetsz arra, hogy a sajátodat hozd.''
Nyolc terepfutóversenyünk van egy évben, a legnagyobb a Salomon Ultra-Trail Hungary, amelyen idén 1600 futó állt volna rajthoz. Az irány az, hogy a versenyeken keletkező hulladék mennyiségét folyamatosan csökkentsük a kezdetek óta. Most például arra motiváljuk a nevezőket, hogy hozzanak magukkal saját tányért, aki hoz, kap ajándék nasit, ám ez csak idén lesz így. Jövőre már nem lesz tányér a versenyeken egyáltalán. Azt látom, hogy idő kell ahhoz, hogy a futók attitűdje ilyen kérdésekben változzon, ezért, ebben az évben szerettük volna előkészíteni ezt az újabb lépést.
...
Nem azt várom az aszfaltos versenyeknél, hogy egyik pillanatról a másikra szűnjön meg a műanyag pohár, de mindenki tegyen valamilyen lépést az ügyben. Ezeken a versenyeken óriási profit van, ideje ebből valamit visszaforgatni például a környezetvédelem céljára. Legalább edukációs célú felhívásokat tehetnének! Szintén amerikai aszfaltos versenyeken például felhívják a futók figyelmét arra, hogy hozzák a saját palackjukat (BYOB: bring your own bottle, hozd a saját kulacsodat, a szerkesztő). Van pohár a pontokon, de törekedhetsz arra, hogy a sajátodat hozd. Szerintem egyébként a mezőny jelentős részének jót is tenne, ha a frissítőpontokon megállna néhány másodpercre, mert addig a pulzus kicsit megnyugszik, így akár jobb eredményt is el tudnának érni egyesek. Ez persze csak az én teóriám. A másik megoldás, pedig az lehet, ha kintről saját privát segítséggel a futónak beadják a frissítést. Ez sem kivitelezhetetlen.
mondja Csanya (Terepfutás.hu)
Meg lehet nézni egy-egy nagyobb verseny célját. 5-10 métert utazik a finisher cuccok jelentős része, majd hegyekben állnak a zacskók, flakonok, szórólapok, repiajándékok. Ráadásul nem vagyok meggyőződve a marketing hatékonyságáról sem. Beérek a célba: pihenek, megélem a pillanatot. Nyilván eszem, iszom ezt-azt, ha már kaptam, de abszolút nem fókuszálok magára a csomagra. Többet ér egy digitális szórólap, ami akár lehet ugyanúgy kedvezmény kupon vagy bármi. Amit át tudok lapozni digitálisan a verseny előtt/után például egy programfüzet keretében.
mondja Walter Ulrik (GREEN 6.5)

A cikk további részét elolvashatod a legfrissebb Runner's World-ben!
A magazint megtalálod az újságárusoknál, de digitális verzióban is elérhető IDE kattintva!