Borítókép: "Egy hete nem fogyasztok koffeint, így hat a futásaimra"

"Egy hete nem fogyasztok koffeint, így hat a futásaimra"

Forrás: Maria Tyutina/Pexels
Évek óta nem telt úgy el egy napnál több, hogy ne ittam volna kávét!

Hosszasan nem is részletezném, hogy miért, de 8 napja belevágtam egy olyan kéthetes kúrába, amiben nem fogyaszthatok alkoholt, koffeint, hozzáadott cukrot, finomított szénhidrátot, mesterséges édesítőszert és állati eredetű fehérjét, valamit zsírt. Nyilvánvalóan ezeknek az elhagyása együttesen ad ki egy olyan hatást, amit majd valószínűleg tapasztalok, de így egy hét alatt a koffeindetox az, amit igazán intenzíven megéreztem, és ami az edzésekre nézve is igazi eredményt adott.

"Eddig azt hazudtam magamnak, hogy napi 2 kávét iszok, de aztán be kellett vallanom, hogy ez sokszor 3 vagy akár 4 is. Ezek vagy növényi tejes kapucsinók, vagy americanók. Szóval így indultam neki ennek a kis kúrának. "

Az első nap még nem éreztem túl sokat, csak hogy picit álmosabb vagyok, aztán a másodiktól a negyedik napig folyton fájt a fejem, és annyira szét voltam csúszva a fáradtságtól, hogy az irodában többen megkérdezték, mi a bajom, mert lerítt rólam, hogy teljesen kivagyok. Szerdán kezdtem, pénteken pedig home office-ban voltam, és konkrétan délután 5-kor elaludtam, egészen 9-ig fel sem keltem, majd egy gyors fogmosás után feküdtem is vissza, és reggel 7-ig aludtam tovább! Mivel a negyedik és az ötödik nap már hétvégére esett, kicsit javult a helyzet, mert olyankor lazább minden, de nagyon tartottam a hétfőtől. Viszont addigra átlendültem a mélyponton, és reggel az ébresztő óra csörgésére (5:20-kor) úgy kipattant a szemem, mint még soha! Azóta is nagyon energikus vagyok, és bár nem mondom, hogy a két hét elteltével nem fogom azonnal egy finom kávéval kezdeni a napomat, de nagyon jó érzés, hogy ilyen energikus vagyok, és azt hiszem, igyekszem majd napi egy kávéra szorítkozni!

De, változott-e valami futás közben?


Természetesen az első napok szenvedései az edzéseken is jelentkeztek, sőt szédültem és zsongott a fejem futás közben. Pénteken tartottam is egy pihenőnapot keresztedzés helyett, aztán a nagy alvásom után szombaton egy 18km-es futásom volt, ami nagyon-nagyon jól esett. Nem frissítettem közben, csak vízzel, de amúgy is egy könnyed futásnak indult, szóval nem is volt annyira szükség másra. Viszont se a kávé hiányát, se a koffeindetox előnyét nem éreztem erőteljesen. Vasárnap még kocogtam egy laza 5-öst, majd hétfőn a résztávos edzésen kirobbanó formában voltam! Sokkal jobb tempókat mentem a szokásosnál, és nem is voltam annyira meghalva. Egészen élveztem, ami azért elég ritka a résztávozáson, valljuk be! A keddi keresztedzés után szerdán egy terepfutásom volt, ahol viszont bár remekül éreztem magam, ezt nem a koffeindetoxnak tudom be, csupán a tavasznak, a természetnek, a napsütésnek… Csütörtökön az #Ébredj futásokhoz eléggé szokott kelleni a kávé, mert ilyenkor korábban kelek a szokásosnál (4:40), de hát most semmi szükségem nem volt rá, és az edzés is kiválóan ment. Összességében az az energikusság igaz a futásaimra, ami a mindennapokra is, és amit egészen elképesztően lehet érezni a koffeindetox hatására. Már csak arra leszek kíváncsi, mennyire üt majd be, ha újra iszom!