jóga,netflix

Kanapé-puhányság ellen: 5 jógapóz maratoni Netflixezéshez

Forrás: Getty Images
Elnyúlni a kanapén egy film kíséretében szuper tud lenni, az utóbbi hetek tapasztalatai azonban remekül bizonyítják, hogy a jóból is megárt a sok. Szóval muszáj felvenned a pózt! Bizony, jógapózra gondoltunk.

Fiatal vagyok és karantén ide vagy oda, egész rendszeresen sportolok. Szóval minden körülmény adott lenne ahhoz, hogy egy pár évig még ne gondolkozzak azon reggel az ágyból kikelve, hogy, ha egy kicsit kevesebb méltóság szorult volna belém, bizony négykézláb mennék ki a fürdőszobáig.

Úgy tűnik azonban, hogy mivel alaposan lecsökkent a napi sétaadagom, viszont jócskán megnőtt a nem létező pózokban ülésem és a hol tisztességesen fekve, hol teljesen kitekeredve prezentált sorozatnézésem dózisa, kezd utólérni a sajgó testrészek átka.

Tóth Ildikó Iyengar jógaoktató javasolt pár ászanát, amit kezdők és jógában jártasak egyaránt zökkenőmentesen kivitelezhetnek és jópár percig kényelmesen benne maradhatnak. Utóbbinak köszönhetően sotozatnézés közben is bátran alkalmazhatóak, a történetbe feledkezve pedig szinte észrevétlenül segítenek, hogy jobb legyen a közérzetünk.

A galériára kattintva megnézheted a pózokat és, hogy mire figyelj, miközben gyakorlod őket.