Betegségekkel tarkított kényszerpihenő, de legalább jól rápihenek az első tavaszi futásokra!

Január eleje óta tudom, hogy egy kisebb egészségügyi beavatkozás miatt februárban legalább 2 hét szünetre kényszerülök. Akkor úgy éreztem, itt a világ vége, az egész szezonom, sőt az évem oda, meg ilyenek. Aztán még kiderült előtte, hogy én is beálltam a magas vérnyomásúak táborába. Kétségbeesetten kerestem a helyzetben valami kézzel fogható és érthető magyarázatot, hiszen azt gondoltam, hogy egészséges emberrel ilyen nem fordulhat elő. De igen! Sőt a magas vérnyomás oka az esetek túlnyomó részében soha nem derül ki. Civilizációs betegség. Ha egy eldugott csendes-óceáni szigeten élnék, jó eséllyel nem lennék érintett. A pörgős, kissé túlhajszolt életvitel, a sokfelé irányuló figyelem, időnként a kialvatlanság elvezethet ehhez az állapothoz. Vérnyomáscsökkentőt kaptam, amit talán életem végéig szednem kell. Mindez a futásokat nem érinti, sőt a mozgás kedvezően hat a magas vérnyomásra.

Január végén kikerült a tavalyi csuklótörésem miatt bekerült fémlemez is. Nem volt már funkciója, ugyanakkor kicsit zavart egy csuklómozdulatnál, legalább is jó eséllyel a lemezt éreztem. Ennek már három hete. Mindeközben folytattuk az alapozást, a lemezkivételes műtétem miatt csupán két napot kellett kihagynom. Magamban bazsalyogtam, amikor a műtétet követő héten, a Budai-hegység legjegesebb részeit jártam…persze lánccal, mi mással. Ott volt még a kötés a friss seben, de oly magabiztosan kapaszkodtam fel a Nagy-Hárs-hegyre vezető jégpályán, mintha másfelé nem is vezetne út. Fontos volt az idei téli szezon számomra, bizonyosságot kellett szereznem arról, hogy a havas, jeges időszak miatt nem kell leblokkolni teljesen. Sokszor újra átéltem a csuklótörést, de be kell látnom, baromi jól és haladósan lehet jégen futni megcsúszás nélkül, ha erre alkalmas lánc van a lábon.

Most viszont – elvileg – 14 futásmentes napom lesz, ennek a felénél járok. Furcsa, hiszen 2017. decembere óta, amióta Béla az edzőm és ismét edzésterv alapján futok, ilyen „hosszú időt” nem hagytam ki. Tudom, hogy semmi drámai nincs ebben, jó eséllyel két lazább hét után, ott folytathatom, ahol abbahagytam. Sőt csupán egyetlen versenyt kellett elengednem, a március eleji Bükki Hard-ot. Ehhez képest, főszerkesztőnk, Brigi két hónapos leállása, amit ráadásul sérülés miatt kell elviselnie, nyilván idegőrlőbb és nagyobb türelmet igényel. Drukkolok neki, hogy a tavaszt már fájdalom nélkül, futva köszönthesse.

Ebben a két hétben azaz egyik dolgom, hogy az étkezésemmel is átálljak a futásmentes időszakra. Kevesebb szénhidrátot fogyasztok, hiszen pici itthoni erősítésen kívül mást nem csinálok. De a táplálkozási vonal – hála Éva hathatós munkájának (MacPherson Éva, egészség és táplálkozás terapeuta) – ma már gond nélkül megy és nemhogy nem nő a súlyom, hanem kezdem leépíteni az őszi, téli zsírpárnákat (igen, nálam is felugrott pár kg). Reményeim szerint a jövő hét végén ismét futócipőt húzhatok és - félretéve a télen szinte rám gyógyult hóláncot - a tavaszias erdő felé veszem az irányt. Sok-sok hosszú tervem van az idei évre, amelyek megvalósításához, nem igen kell más, csak futás, abból viszont tetemes mennyiség.