sportos gyerek

Erőltessük, vagy hagyjuk, hogy a saját útját járja – hogyan neveljünk sportos gyereket?

Forrás: Getty Images
Egy sportos szülő egyértelműen szeretné továbbadni a mozgás szeretetét a gyermekének, ám a sportra nevelés egészen korán kezdése nagyon sok kérdést vet fel. Mikor vágjunk bele? Hol szabjunk határokat? Meddig erőltessük? Bojti Andrea gyermekpszichológussal jártuk körbe a témát.

Sportos nőként és két kisgyermek anyukájaként évek óta azon rágódom, hogyan vágjak bele a gyerekek sportolásra nevelésébe, ami rengeteg buktatóval jár. Sokkal többel, mint hinnénk. A szakértők szerint az első és legfontosabb dolog a minta – az, hogy otthon mit lát a csemete a szüleitől, és mihez szokik hozzá a mindennapokban. Ennek ellenére nem kizárt, hogy egy sosem sportoló szülőnek sportoló legyen a gyermekéből, ahogy az sem, hogy pont a mozgásban szegény gyermekkor miatt kezdjen valaki felnőttként aktívan sportolni.

Ha viszont jól akarjuk csinálni, érdemes már egészen kis kortól kezdve mozgáshoz szoktatni a gyereket, hiszen temérdek pozitív hatása van a sportnak.

Bojti Andrea gyerekpszichológus szerint a sportolás és a család élete szorosan összefügg, ha egy aktív életmódot folytató közösségről beszélünk:

,,Kisgyermekkorban a példa a legfontosabb. Ha már egészen kis korától kezdve visszük magunkkal mondjuk egy hordozóban a gyereket, majd ahogy már biztonságosan tud járni, a sok sétához szoktatjuk, megtanítjuk biciklizni, gyakran kirándulunk, síelünk – akkor ezekkel mind meg lehet alapozni a sport iránti szeretetet.”
futó gyerek
Forrás: Getty Images

Miért is jó, ha a gyerek sportol?

,,Egy kisgyermek számára nagyon fontos, hogy meglegyen a mindennapi aktivitás, és a természet közelsége is számtalan jótékony hatással bír. A mozgás erősíti az immunrendszert, segít a stressz levezetésében is. Terápiásan is rengeteget használ a pszichés problémákkal küzdő gyermekek számára, az agresszívabb kicsiknek pedig a küzdősport nagyon jó opció. Emellett fontos levezetése a kognitív terhelésnek, ami a tanulással jár. Egy egész héten leterhelt gyereknek remek kikapcsolódás a mozgás, és rendszerességet is ad az életébe. Később a csapathoz tartozás is sokat segít, hiszen ha mondjuk egy focicsapat tagja a gyerek, és velük tölti az ideje nagy részét az edzéseken, sokkal kisebb eséllyel kallódik el, mint aki a paneldzsungelben bandázik. A sportból jól lehet kamaszként építkezni, és az sem mindegy, hogy szülőként milyen példát szeretnénk a gyermek elé állítani.”

Mikor kezdjünk bele?

A szakember szerint külön kell választani a versenysportra nevelést, és azt, hogy ha egyszerűn csak a mozgás szeretetét akarjuk megismertetni a gyerekkel, és azt elérni, hogy heti szinten ez rendszeresen jelen legyen benne.

,,A versenysportot korán, 3-5 éves korban kell kezdeni, ez általában szülői döntés szokott lenni, hiszen elég komoly lemondásokkal és napi rendszerességgel jár. Ha viszont egyszerűen csak szeretnénk, hogy a gyerek némi mozgással vezesse le a feszültséget, a legtöbb óvodában vannak már erre létrehozott sportfoglalkozások – általában középső csoporttól. Ennél korábban ott van még a babaúszás is, ami nem sport, viszont a picik számára nagyon élvezetes dolog. Visszatérve az óvodás korra, itt még az a fontos, hogy a gyerekkel játékos módszerekkel szerettessük meg a sportot. Ilyenkor még nehezen koncentrálnak, hamarabb elfáradnak – ezért sem mindegy, milyen mozgást választunk számukra.
Ha a futás lenne az, amit meg akarunk szerettetni a gyerekkel, fontos tudni, hogy ahhoz szükséges a testi érettség, amit eleinte játékos foglalkozásokon fog tudni elsajátítani a gyerek. Kisgyerekeknél a szabad játék a fontos, és az, hogy annak a keretei között mozogjon. Nem feltétlen gondolom, hogy komoly edzésekkel kell egy ovis gyereket strapálni – egy átlagos ötéves nem terhelhető bonyolult feladatokkal.”

A CIKK FOLYTATÁSÁT A RUNNER'S WORLD 2021/3-AS LAPSZÁMÁBAN TALÁLOD!