„Nem hiszek abban, hogy a futás ne lenne az emberi szervezet számára ideális mozgásforma" – interjú Kovács Gellért oszteopát orvossal

Míg 20 évvel ezelőtt a sportsérülésekkel összefüggésben talán egyedüli lehetőségként a Testnevelési Egyetem sportorvosaihoz lehetett fordulni, addig mára számos magánintézet, egyéni szakember (orvos, gyógytornász, manuálterapeuta, sportmasszőr) foglalkozik egy sportoló rehabilitációjával. Elsősorban a futókat érintő sportsérülésekről beszélgettünk Dr. Kovács Gellérttel, az Oszteopát Klinika vezető orvosával.

- Az elmúlt években hatalmas futóboomnak lehetünk tanúi, ezzel arányosan egyre több a futásból adódó sportsérülések száma. Melyek a legjellemzőbb sérülések?

- A sérülések okait több szempont szerint csoportosíthatjuk:

• adódhatnak a futótechnika hiányosságaiból,
• származhatnak a test veleszületett, vagy szerzett aszimmetrikus jellegéből adódó egyoldaliságból, ilyenkor a tünetek futás kapcsán jelennek meg, de nem ott képződnek,
• végül futás közben keletkezett sérülésekből, amelyek például a lábfejállás és a futócipő-, vagy betét nem harmonikus viszonya miatt fokozott rázkódás következtében alakulnak ki.

A tünetek egyik esetben sem jellegzetesek a kiváltó ok szempontjából, tehát a panaszok jellege alapján nehezen állapítható meg, hogyan, milyen mechanizmus szerint keletkeznek.

- Ezek szerint van olyan sérülés, ami nem kifejezetten a futás miatt keletkezik?

- A futásból adódó sérülések tárgyalásakor legfontosabb annak tisztázása, hogy valóban a futás okozza-e az adott sérülést, vagy a probléma csak felszínre kerül sportolás kapcsán. Tapasztalatunk az, hogy nagyon gyakran a mindennapi élet során pusztán enyhén jelenlévő, sokszor csak “merevségként, kötöttségként” ismert panaszok nagyítódnak fel a futás szimmetriára törekvő, ismétlődő mozgásai közben.

- A technikai képességek és a regeneráció befolyásolja a sérülésre való hajlamot?

- Futás közben gyakoriak a technikai problémákból adódó sérülések. Itt nem csak a kezdő amatőr futók jellegzetes hibáira lehet gondolni, bár nyilvánvalóan náluk fordulnak elő leggyakrabban olyan gondok, amik a gyakorlat hiányára vezethetők vissza. Részben az edzések és pihenőidőszakok arányának beállítására, az intenzitás növelésének felépítésére, az alkatnak és technikának megfelelő futócipő kiválasztására kell gondolnunk.

- Ha valakinek valamilyen fájdalmas tünete lesz, hogyan kezdje el annak kivizsgáltatását, mi a legésszerűbb sorrend, kihez forduljon először?

- A hirtelen fellépő, hevenyebb panaszok – általában riasztó jellegüknél fogva – hamar segítségkérésre ösztönzik a futókat. Itt a gyakorlattal rendelkező szakemberek általában gyorsan segítséget tudnak nyújtani. A klasszikus RICE (Rest Ice Compression Elevation vagyis pihenés, jegelés, felpolcolás, duzzanatcsökkentés) kezelési elv ma is megállja a helyét. Hogy a “nyugalomba helyezés” egy végtag pihentetését, vagy az adott szövetek nyugalmának és keringésének biztosítását jelentik pl. tape-elésen keresztül, az bizonyítja, hogy az egészségtudomány a sport számára számos új eszközzel és módszerrel gazdagodott.

- Mit tegyen az a futó, akinek inkább visszatérő panaszai vannak?

- Sokkal nagyobb talány az idült, fokozatosan kifejlődő, vagy vissza-visszatérő alattomosabb panaszok kérdése. Ezen panaszok legtöbbször az “overuse”, vagyis túl-, vagy rossz használat miatti sérülések csoportját képezik. Zavaró húzódásoktól kezdve, nehezen kezelhető fáradásos törésekig, vagy a sportkarriert fenyegető degeneratív folyamtokig (pl. Achilles-ín) sokféle probléma tartozik ide. Itt már korántsem olyan egyértelmű a kezelési elvek és módszerek spektrumának áttekinthetősége. Ennek az az oka, hogy sokféle próbálkozás és elképzelés születik a gyakran tényleg kihívást jelentő sérülések megoldására. Tapasztalatunk szerint az esetek döntő részében, azt kell nagyon pontosan tisztázni, hogy mi áll valójában a visszatérő panaszok hátterében. A tünetek mélyén elrejtve található, sokszor azokkal nehezen összefüggésbe hozható okok megtalálásával és a megfelelő életmódbeli változtatásokkal érhetjük el a legjobb eredményt.

Idült, visszatérő panaszok megértéséhez legalább három szintű diagnózis felállítása szükséges. Ez első, az orvosi szint az anatómiai diagnózisé, vagyis, hogy milyen struktúra, vagy szövetféleség károsodott és mekkora mértékben. Ehhez képalkotó vizsgálatok, mérések, laborok, stb. szükségesek. A diagnózis tehát a kopás, ízületi degeneráció, porckorong-betegség, sérvesedés stb.

A biomechanikai szint azt a kérdést teszi fel, hogy az orvosi elváltozások (pl. kopás, gyulladás) minek következtében alakult ki.

A funkció szintje pedig arra keresi a választ, hogy miért volt szükség erre a zavarra a szervezetben? Milyen probléma adódott a szervezetben, aminek hatékony ellensúlyozásához olyan elváltozásokat kellett tartósan produkálnia a szervezetünknek, amely szöveti feszüléseket és következményes anatómiai károsodásokat okoz?

Például az Achilles-ín gyulladás és ín körüli tok duzzadás az orvosi szint. A biomechanikai szint megpróbálja megválaszolni, miért feszült meg a vádli izomzata, ami tartósan megfeszítette és degenerálta az Achilles-inat. Megkereshető, hogy a súlypont hol mozdult el, ami az adott izmot állandó feszültségbe kényszerítette. A funkció szintje pedig igyekszik arra választ adni, hogy miért esett hátra a futó súlypontja: rossz cipő, rossz technika, esetleg csak annyi, hogy mindig sötétben futott, mert akkor volt ideje és előretolta a fejét, hogy jobban lásson? Tehát több szinten érdemes keresni egy meg-megújuló panasz hátterének valódi kialakulását.

- Saját magamon is érzékelem, hogy gyakran a tünet nem ott jelentkezik, ahol a probléma keletkezik. Ki tudná ezt megfejteni, hogy miért van így?

- Az ismétlődő sérülések esetén legfontosabb kérdés az, ahogyan már fentebb is említettem, hogy valójában mi a probléma. Ez az esetek döntő többségében nem egyezik meg azzal, hogy mi fáj.

A rendszerbiomechanikai szemlélet szerint a megjelenő panasz inkább csak egy következménye annak, hogy valahol a szervezetben zavar található, amit a szervezet folyamatos kompenzáló tevékenységével próbál egyensúlyban tartani, de közben kimerül és tüneteket okoz. Ahhoz hasonlóan, ahogy torokgyulladás esetén a fájdalom a panasz, de az ok egy behatoló és a torokban elszaporodó kórokozó, úgy a mozgásszervi panaszok esetén is az a kérdés, hogy mi ellen próbál a szervezet védekezni egy állandó feszültség, húzódás által, amely akár az ízületek kopáshoz is vezethet. Rövidülhetnek izmok, kialakulhatnak triggerpontok, begyulladhatnak ínak és elkophatnak ízfelszínek, de a kérdés ugyanaz marad: miért csinálta ezeket a szervezet?

A leggyakoribb figyelemfelhívó jel bizonyos területek folyamatos izomfeszültsége, amely folyamatos kezelésekkel, tapinggel, masszázzsal egyensúlyban tartható ugyan, de mivel idegrendszerünk nem tudatos része állandóan bekapcsolt állapotban tartja, a kezelés hatásának elmúltával ismételten visszatér. Tehát a kérdés az, hogy mi tartja ébren az idegrendszer azon részét, ami a folyamatos izomfeszültséget létrehozza? És itt pontosabb válasz kell, mint az hogy “ütődéstől”, vagy “kevés nyújtástól”, vagy ne adj isten a “túlsúlytól”.

Ismert tény, hogy szervezetünk minden egyes izma más-más idegrendszeri reflexkör részét képezi. A folyamat ahhoz hasonlítható, mint amikor a térdkalácsreflexet vizsgálva az orvos a reflexkalapáccsal megüti a térdkalács alatti ínat. Az ütődés miatti pillanatnyi fokozott feszültségre a combizom egy összerándulással reagál. Amikor folyamatosan feszült izmokkal találkozunk, akkor a fenti reflexhez hasonlóan úgy képzelhetjük el a problémát, mintha valami állandó apró ütéseket adna egy megadott területre, ami az idegrendszert folyamatosan ingerelve állandósult izomfeszülést okoz. Nem nehéz belátni, hogy ennek a kis területnek a megkeresése és kikapcsolása mennyire lényeges a hatékony kezelés szempontjából. A tapasztalat sajnos az, hogy egyes feszültségek helyett inkább bonyolultabb feszültségláncok léteznek, így a tartós eredményhez gyakran ezen izomzati körök feltárása és teljes megszűntetése szükséges. Ezért hangsúlyozzuk a szokások jelentőségét, mert itt fixálódnak leginkább alattomban a bajok.

- Én még nem találkoztam olyan futóval, aki kisebb-nagyobb sérüléssel ne bajlódott volna, akár időszakosan, akár folyamatosan. Az embert mégsem futásra teremtette az evolúció? Vagy esetleg annyira torz mozgásformát sajátítunk el más tevékenységeink közben (pl. irodai munka során), hogy a sportterhelés csak ront a helyzeten?

- Személyesen nem hiszek abban, hogy a futás ne lenne az emberi szervezet számára ideális mozgásforma. Anatómiánkat figyelve éppen az evolúció az, ami - folyamatos csiszolómunkát végezve - a részletekbe menőkig kialakította azt a tökéletes szerkezetet, ami a futásra alkalmassá teszi az embert. Nem értek egyet azzal az érvvel, ami azt hangoztatja, hogy az ember a “két lábon járásért különböző anatómiai hátrányokkal fizetett volna”. Kellő időnk volt arra, hogy négy lábon járó társainkkal szemben az arckoponyánk alkalmazkodjon a felegyenesedett helyzethez és előre csússzon a fejünk tetejéről. Medencecsontjaink a combfejekkel tökéletes boltíves szerkezetet alkotva támasztják alá gerincünket, hogy az alsó végtagról jövő erők az egész gerinc hossztengelye mentén egyenletesen osszák el a terhelést fel, egészen a koponyáig, minimálisra csökkentve az agy rázkódását futás közben. Ehhez a test súlypontjának tökéletes koordinációja szükséges, és a természet felkészített bennünket számos beépített “lengéscsillapítóval”, mint a talpboltozatok, a medence és a combnyakak tökéletes boltíve, a gerinc porckorongból és kisízületekből álló rugalmas hármas szerkezete. A súlypont harmonikus egyensúlyban tartása által izomzatunk (optimális esetben) minimális erőfeszítéssel tartja fenn a felegyenesedett helyzetet és összehúzódásai során hatékonyan továbbítja a testet. Minden adott tehát ahhoz, hogy az évezredes letisztult anatómiánk képessé tegyen bennünket a felszabadult és fájdalommentes futásra.

A kérdést úgy tehetjük fel, hogy mi változott meg abban a rövid időszakban, amit mi történelemnek nevezünk, és elenyészően rövid ahhoz az időszakhoz képest, amely rendelkezésre állt a fejlődéshez. Például 200 év nem elegendő ahhoz, hogy a betonon futás megnövekedett ütközésére felkészítse a szervezetet. Arra sem elegendő, hogy a – szervezetünk számára feldolgozhatatlan – mozgásszegénységből hirtelen váltással aktív izommunkába kezdjünk. Az egész biológia nem volt felkészülve a felesleges és bőséges anyagcsere-beviteli dömpingtől való megszabadulásra, mert csak a tartalékolásra és a takarékosságra vannak hatékony eszközei.

- Ön szerint hogyan keletkezhetnek a panaszok civilizációs szinten?

- A panaszok nagy részben az alkalmazkodás alapját képező, természetes játékszabályokat felrúgó és helyettük a civilizáció következtében újabb “szerzeményként” az életmódba beillesztő magatartás következményeként keletkeznek.

A futósérülések jelentős számban nem egyszeri traumás behatás következményei, hanem az ismétlődő módon, a szervezet védekező mechanizmusait végletekig felhasználó, és jelzéseit figyelembe nem vevő ún. mikrotraumatizációk sorozatának eredményeképpen jönnek létre.
Ilyen mikrotraumatizáció a függőleges irányban a talaj felől érkező rendszeres ütődés, ami alulról felfelé testünket éri futás közben. Anatómiánk ezen ismétlődő ütközésekre fel van készülve, tehát ha mégis zavar lenne és probléma alakul ki, akkor ennek oka nem az anatómiában rejlik, hanem a rossz használat következtében kerül felszínre.

Általánosságban azt mondhatjuk, hogy a feltételek akkor nem adottak a test részéről a tökéletes, összehangolt munka kivitelezéséhez, ha magát a koordinációt végző idegrendszer valamilyen oknál fogva többet hibázik. Az idegrendszer túlfáradását a bemenő impulzusok túlzott áradata és feldolgozási zavara okozza, ami, ha mozgási oldalról nézzük, helytelen edzésmennyiséget, de még inkább nem elegendő regenerációt - tehát pihenést - jelent.

- A sérülésmentes “futófejlődés” kulcsa tehát a pihenés?

- Legtöbbünknél az elégtelen regenerációt nem a két edzés között eltelt kevés idő okozza, hanem annak gyenge minősége. Gyakori tapasztalat, hogy amennyiben az edzésmennyiség nem változik, mégis egyre kevésbe mennek jól a futások, az ok inkább egy megterhelőbb életszakasz, kevesebb alvás, mintsem a túlzott futómunka. Ilyen esetekben az edzések mennyiségét, vagy intenzitását a regeneráció csökkenéséhez igazítva szintén mérsékelni kell, mert egyébként hajlamosabbá válunk sérülésre, ami a rossz koordináció következménye.

- Milyen mértékben befolyásolja a mozgáskoordináció a panaszokat?

- A gyenge koordináció általában csak felnagyítja, a mozgásmintában amúgy jelenlévő kisfokú hibákat, és gondos célzott vizsgálattal feltérképezhetők azok a mechanizmusok, amelyek a körülmények rosszabbra fordulásakor panaszokká nőhetik ki magukat, vagy sérülések formájában megakadályozzák a sportolást. Különösen a hasonló helyen megjelenő, vagy ismétlődő tünetek kialakulásakor van ez így. Ilyen esetben pihenésre ugyan látszólag eltűnnek a gondok, de az edzések intenzitásának növekedése ismét előhozza őket, nem kevés bosszúságot okozva a sportolónak. Ennek oka az, hogy a tünetekhez vezető ok folyamatosan ott marad és jelen van a szervezetben a terheléstől függetlenül! Amiket tehát tünetként érzékelünk az nem más, mint egy mélyen húzódó ok-rendszer következménye, ami ismétlődő húzódások, feszültségek és következményes gyulladások, szakadások, kopások formájában jelentkezik.

- A mélyben meghúzódó aszimmetriák Ön szerint miből fakadhatnak?

- Adódhatnak a szöveti feszültségek kiegyensúlyozatlan állapotából, amit gyakran a mindennapi élet során felvett féloldalas helyzetek csak tovább mélyítenek. Például ki gondolná, hogy gyakori combhajlító izomhúzódás hátterében egy félrekönyökölt irodai testhelyzet állhat? A ferde testhelyzet megszokottá válik az autóban, vagy az irodában, és már észre sem vesszük őket - sőt, ami a legrosszabb - ezt érezzük kényelmesnek és egyre kényelmesebbnek, erősítve a már meglévő problémát. A futás szimmetrikus mozgása azonban nem tűri jól a féloldalas helyzeteket és alattomosan fokozódó panaszok jelennek meg.

- Ebben az esetben hagyjuk abba a futást?

- Ha már egyszer van egy jó és egészséges hobbink, célszerű inkább megkeresni azt az okot, ami futásunkat és bennünket is megnyomorít! Tapasztalataink szerint a mindennapi helyzetek által elmélyült tartáshibák esetén nem elegendő a törzsizomzat - egyébként nagyon hasznos - megerősítése, mert a féloldalasságot okozó feszültségek ettől nem tűnnek el a szervezetből, csupán kompenzálódnak az izomzat által. Ilyenkor az adott terület tünetei javulhatnak ugyan, de más területek veszik át a feszültség ellensúlyozását és máshol üti fel fejét a gond.

- Vannak olyan aszimmetriák, amelyek csak sportolás közben okoznak panaszokat, sérüléseket?

- Igen, a panaszokat provokáló okok közül vannak olyanok, amelyeket futás közben mélyítünk el szervezetünkben. Mivel a legnagyobb mechanikai erő a talaj felől éri a futót, kézenfekvő annak felvetése, hogy a lábfej és a talaj találkozásának minősége kritikus fontosságú lehet. Van olyan, hogy a futótechnika hibája, vagy a futótalaj megválasztása miatt túlzott ütődés éri a testet, de az sem ritka, hogy egy márkás és látszólag kényelmes cipő észrevétlenül hibás terhelést alakít ki. Gyakorlati tapasztalat megint csak az, hogy egy látványra jónak tűnő cipő, vagy betét néha indokolatlanul nagy feszültséget okozhat a lábfej állásának megváltoztatásán keresztül. Ilyenkor a tünetek az újabb lábbeli hordását követő néhány hónapon belül - a szervezet kompenzáló mechanizmusainak kimerülése után - jelennek meg. Pácienseinknek azt tanácsoljuk, hogy cipőváltáskor sohase dobják ki az előző cipőt, hogy vissza lehessen lépni a cipő tesztelésekor egy megelőző állapotba.

Sokan nem gondolnak rá, de a futást nem csak lábunkkal végezzük. Idegrendszerünk az evolúciótól egy - a négy lábúaknál már bevált - mozgásmintát örökölt, amit csecsemőkorban a kúszó-mászó mozgások során mi is megfigyelhetünk. Az átellenes oldallal együttmozgó kéz-láb lendítést az állatoknál ügetésnek nevezzük, és noha két lábon járunk, a karunk mozgása a futás szimmetriájának fenntartsa céljából legalább olyan fontos, mint a láblendítések könnyedsége. Főleg intenzívebb mozgásoknál - atlétáknál - találtunk olyan felső végtagi feszültségrendszert, ami a lábak mozgásának koordinációját zavarta, de nem nehéz elképzelni a számítógépek mellett felvett kéztartások gyakorlati jelentőségét sem. Valóban, találkoztunk olyan futóval, akinek visszatérő egyoldali térdsérülései hátterében egy ferdén elhelyezett monitor és klaviatúra állt. Ismételt műtétek ellenére csak akkor vált panaszmentessé, amikor munkahelyzetén gyökeresen változtatott.

Különböző helyeken lévő műtéti hegek, fogászati beavatkozás következtében bekövetkezett néhány tized milliméter magasságváltozás - és az emiatt kissé elferdült harapás, cipők és betétetek, testhelyzetek, szokások mind-mind okozhatnak olyan ismétlődő feszültségeket, amelyek a futás természetes mozgása során - panaszként - pusztán csak felszínre kerülnek. Nem szervezetünk feltételezett evolúciós tökéletlensége a probléma, hanem azok az apró hibák, amelyek kisfokú, de folyamatos jelenlétükkel akadályozzák az emberi faj egyébként tökéletes anatómiájának hatékony és fájdalommentes működését a futás során.

Olvasnál még a témában?