covid, stresszkezelés, mentális állapot, mentális jóllét

Megváltoztatta a mentális és fizikai jólétünket a bő éve tartó világjárvány

Forrás: Getty Images
Az Amerikai Pszichológiai Szövetség tanulmánya mutatott rá arra, hogy az emberek többsége érzelmileg és fizikailag is kedvezőtlenebb helyzetbe került.

Ingerlékeny vagy? Kimerült? Nem tudod magad tartani a rendszeres futóedzéseidhez? Inkább több, mint kevesebbszer jellemző, hogy egykedvű lennél? Nem vagy egyedül! A hosszan tartó stressz – függetlenül az egyéni körülményektől – az egészségügyi kockázatok új hullámát hozza létre. A márciusban közzétett felmérés szerint az amerikai felnőttek 61 százaléka nem kívánt súlyváltozást tapasztalt a tavaly kezdődő világjárvány óta. 42 százalékuk súlya nőtt átlagosan bő 10 kg-mal, 18 százalékuknak pedig csökkent átlagosan 26 kg-mal.

Ebbe még a legelkötelezettebb futók is beletartoznak, bár az amerikai felnőttek 53 százaléka fizikailag kevésbé volt aktív a járvány időszakában, mint szeretett volna.

A megkérdezettek alvási szokásai is változtak ez idő alatt. 67 százalékuk a kívántnál kevesebbet vagy éppen többet töltött alvással. 23 százalékuk vallotta, hogy több alkoholt fogyaszt a stressz kezelésére az elmúlt évben.

Egyes csoportok több, a pandémiával összefüggő traumát és szorongást tapasztaltak, mint mások. Azon édesanyák fele, akiknek gyermekei otthon tanultak, arról számoltak be, hogy mentális egészségi állapotuk romlott. Az alapellátásban tevékenykedő dolgozók fele mondta, hogy „egészségtelen szokásokra” támaszkodtak a világjárvány túlélésében folytatott munkájuk során.

stressz, stresszkezelés, covid
Forrás: Christian Erfurt / Unspash
Ha magad is tapasztaltál hasonló jelenségeket, problémákat az elmúlt egy évben, a következő stratégiákat vesd be:

Keress néhány elérhető célt, ami rövid időn belül megvalósítható. Ha sportcél, például egy reálisan elérhető táv megtétele, ha súlytöbblettel összefüggő, néhány betartható táplálkozási szabály bevezetése (például kezdetben heti 3 nap nem fogyasztasz semmilyen cukrozott édességet és pici adagokat elveszel minden főétkezés szénhidrát tartalmú összetevőjéből), ha stresszkezeléssel összefüggő, vezess be napi 1 rövid meditációt és így tovább…

Ha elégedetlen vagy azzal, ahogyan fizikailag érzed magad és jelenleg nem sportolsz, válassz valamilyen mozgásformát, amire heti háromszor biztosan rá tudod venni magad. Ez lehet séta, néhány perc lépcsőzés, otthoni erősítés, Pilates, jóga, kocogás, de kezdetben az is jó, ha biciklivel mész dolgozni. Az idő múlásával tégy a hetedhez még egy mozgásnapot, legalább 15 percet mozogj naponta. A lényeg, hogy visszatérj az aktív életmódba oly módon, ami hosszú távon fenntartható számodra.

Szervezd úgy a napjaidat, hogy legyen hely a családtagjaiddal és gyermekeiddel való minőségi időtöltésre. Ez is lehet séta, beszélgetés, teljesen képernyőmentes délutánok és esték, közös játékok.

Szánj időt a megfelelő alvásra. Ha problémád van az elalvással, teremtsd meg a lefekvés előtti időszakban a pihenésre való hangolódást kellemes zenével és olvasmánnyal, illatos fürdővel, gyógynövényes teával.

Runner’s World 2021/02 (digitális verzió)

Runner’s World 2021/02 (digitális verzió)

Ép testben ép lélek – tartja a mondás. De vajon mennyire igaz ez a valóságban? Mit ad hozzá a mentális erőnkhöz a futás, és fordítva: hogyan javítja teljesítményünket, ha fejben erősek vagyunk? A Runner’s World legfrissebb számában erre a fő kérdésre keressük a választ. Futók, edzők, mentorok és pszichológus segítségével utána járunk, hogy mitől lesz fejben erős egy futó, és hogyan válik ez hasznára a mindennapi életben.

Foglalkozunk a zene teljesítményfokozó erejével, megismerkedünk egy transz futóval, és exkluzív interjút is olvashatunk Kilian Jornet ultrafutó legendával.

A több mint egy éve tartó világjárvány, a bezártság, a korlátozások és a sok- egyedüllét sokaknál a futásban is hozott változást. Megmutatjuk, hogyan érdemes újrakezdeni a futást, és hogyan vehetjük fel újra a tempót a futás izgalmas világával.

Még több infó: Runnersworld.hu/megjelent

595 Ft