Borítókép: Újabb érv a koránkelés és a reggeli edzések mellett: kelj korábban, a mentális egészséged érdekében!

Újabb érv a koránkelés és a reggeli edzések mellett: kelj korábban, a mentális egészséged érdekében!

Forrás: pexels.com
Ha pacsirta vagy, annak számtalan előnye van. Az egyik például az, hogy nyáron még munka és a legnagyobb meleg előtt letudhatod az edzést. A másik pedig a mentális egészségedre is szuper hatással van!

A Journal of Psychiatric Research című folyóiratban megjelent kutatásban 32.000 nő vett részt, akik nem küzdöttek depresszióval. Őket az ébredésük ideje szerint 3 csoportba osztották: 37 százalékuk tartozott a koránkelőkhöz, 54 százalékuk a közepesen korán ébredők közé, 10 százalékuk pedig későn kelt.

A koránkelés előnye

4 éven át tartó folyamatos vizsgálatok során végül arra jöttek rá a kutatók, hogy a pacsirták 12-17%-kal kisebb eséllyel lesznek depressziósak, még úgy is, hogy figyelembe vettek más hajlamosító tényezőket (például a dohányzást, vagy a magányosságot).

A kutatás vezetője, Céline Vetter elmondta, hogy eredményeikből fény derült arra, hogy az alvás mennyisége sokkal szorosabban összefügg a mentális betegség kialakulásával, mint más életmódhoz köthető faktorok.

Ha tehát még mindig csak kacérkodsz a reggeli edzésekkel, akkor ideje erőt venni magadon és kipróbálni, hogy neked bejön-e a koránkelés. Ahogy látod, így nem csak a testednek teszel jót, hanem a lelkednek is - arról már nem is beszélve, hogy a futás önmagában is remek fegyver a depresszió és a szorongás ellen.

Na, holnap hányra állítod be az ébresztődet?

Olvasnál még a témában?