izomláz,izom

Miért nincs izomlázad minden edzés után? Egy erőnléti edző elmondja!

Forrás: Matthew LeJune / unsplash
Biztos, hogy te is tapasztaltad már, milyen fájdalmas dolog arra ébredni, hogy alig tudsz kikászálódni az ágyból, úgy be van állva a lábad.

Máskor viszont azon lepődsz meg, hogy edzés után nem küzdesz izomlázzal. De mitől függ, hogy éppen melyik esettel találkozol edzés után?

Az nem meglepő, hogy az új, vagy intenzív edzéseket követően másnap le sem tudsz menni a lépcsőn, de ennél jóval több dolog játszik közre az izomláz kialakulásában.

Kezdjük azzal, hogy pontosan mit nevezünk izomláznak: az edzés hatására mikroszakadások keletkeznek az izomrostokban, amik 24-48 órát követően jelentkeznek, majd fokozatosan enyhülnek, ahogy a fájdalom is.

Brad Schoenfeld, személyi edző szerint a következő okok állnak leggyakrabban az izomláz (vagy éppen a hiánya) hátterében:

Az edzés gyakorisága

Az aktív életmód korai fázisában, vagyis ha például nem olyan rég kezdtél el sportolni, elkerülhetetlen az izomláz, hiszen az első alkalmak során a szervezetednek hozzá kell szoknia az újfajta terheléshez, amit addig nem tapasztalt. Ennek hatására több mikroszakadás keletkezik az izomrostokban, idővel viszont egyre kevésbé lesz fájdalmas az edzést követő nap.

A túledzés is népszerű ok, ennek hatására akár egy hétig is megérezheted a mozgás kevésbé áldásos hatását. Ebben az esetben szintén abból fakad az izomláz, hogy a tested nincs megfelelően hozzászokva a terheléshez.

Az edzés típusa

Általában akkor keletkezik több mikroszakadás, amikor hosszút futsz vagy nehezebb súlyzókkal hajtod végre az erősítő gyakorlatokat. A gyakorlatok leengedési fázisában például több izomsérülés jön létre, hiszen ekkor nyúlnak az izmok. Az izom rövidülésével járó mozdulatok (például bicepszezésnél a felemés, vagy emelkedőn futás) már kevesebb fájdalmat okoznak másnap.

A hormonszint

Az ösztrogén segít az izmaid védelmében, ezért van az, hogy a férfiak többet szenvednek a kemény edzések után, hiszen nekik kevesebb van ebből a hormonból a szervezetükben.

Mit érdemes csinálni, ha izomlázad van?

Az aktív regeneráció sokat segíthet, érdemes elmenned sétálni, hogy felpörgesd a vérkeringésedet és elősegítsd a sérült izomrostok helyreállítását. A bringázzás, úszás is szuper. A masszás, hengerezés szintén jó megoldás, azonban ha tényleg nagyon megerőltetted magadat, érdemesebb inkább rápihenni a következő edzésre, hiszen az erős izomláz növeli a sérülések kialakulásának kockázatát. Végezz könnyű, alacsony intenzitású edzéseket, de csak akkor, ha már javult a helyzet.

A következő dolgok sokat rontanak az izomlázon: