félmaraton,egészséges táplálkozás,fogyás,futás anyaként

Ha megadod a testednek, ami jár, klassz futásokkal fog megajándékozni

Forrás: Gesztenye Fotó
Mi mással kezdődhet egy kellemes kora őszi csütörtök reggel, mint 6x1000 méterrel a Margitszigeten. A legjobb időszak az ilyesfajta edzésmunkához. Még nincs hideg, már nincs meleg, elképesztően másképp működik a szervezet ezen a klímán.

Ebből nagyjából ki is derül, hogy jól ment a futás. Komolyabb erőlködés nélkül adta ki a rendszer az előírt 4.30-as iramot. Tisztán emlékszem, hogy pár hete, az augusztus végi kánikulában ugyanez a futás, a kora reggeli 25 fokban mennyire másként esett. A végére foggal-körömmel kapaszkodtam egy képzeletbeli kötélbe, mely behúz az 1000 méter utolsó néhány száz méterén, és minden egyes ezren ugyanezt éreztem.

Aztán persze elméláztam ismét az idáig megtett úton. Mert túlzás lenne csak a kedvező időjárási adottságokra fogni a jó érzéssel teljesített feladatot. Honnan indultam, mit tettem azért, hogy amit ma éreztem, azt megélhessem, és miért vagyok motivált arra, hogy ilyesfajta dolgokkal múlassam az időmet.

Ebben az egész gondolatkörben, most is – mint mindig, amikor a jelen futásteljesítményét elemezgetem – megjelent Éva (MacPherson Éva, egészség és táplálkozás terapeuta), akinek – talán tudtán kívül – egészen komoly szerepe és hatása lett az életem ezen szakaszára. Kívülről úgy fest, hogy „oké lefogyott, most jobban fut és ennyi”. És ez persze így is van. Belülről viszont sokkal összetettebb változást hozhat egy ilyen „sztori”, sokkal többféle előnye van az ideális súlynak. Amatőr sportolóként persze a legfontosabb, hogy megnyílik ismét az út a minőségi edzésmunka irányába, esély van ismét gyorsnak és eredményesnek lenni, ha ez fontos. De a megváltozott külső nagyobb önbizalmat adhat az élet más területein, nem beszélve arról, hogy a megreformált táplálkozási szokásaimon keresztül az egészség fenntartása is biztosabb alapokra került, illetve ugyanebből az egész családom is profitál.

egészséges táplálkozás,szénhidrát,lassú felszívódású szénhidrát,fogyás
Forrás: bsi.futofoto.hu

Tegnap volt Éva „Szénhidrátok a futás szolgálatában” című szemináriuma. Meghívott és én örömmel mentem el. Egyrészt szívesen találkozom vele, mert tényleg sugárzó személyisége van, amivel egész egyszerűen megfogja az embert. Jó figyelni és hallgatni őt. Másrészt mesélt arról a táplálkozási rendszerről, amelyet nekem is megtanított, és amely segítségével eljuthattam oda, ahol most tartok futóként. Január eleje óta eszem az ő iránymutatása szerint, a tanácsai mindig beváltak, mindig úgy működtek az észrevételei, ahogyan azt előzetesen elmondta. Nincs benne semmi szélsőség, meg bonyodalom, az a rendszer lényege, hogy a szervezet csak úgy tud tartósan jól működni akár sportolás (komoly terhelés közben is), akár a hétköznapok szintjén, ha folyamatosan stabil a vércukorszint. Stabil vércukorszintet pedig csak lassú felszívódású szénhidrátok kis mennyiségű, rendszeres fogyasztásával lehet elérni. Ennyi lényegében a „titok”.

Az alábbi kiemelés Éva tegnapi előadásának anyagából származik:

Általános szempontok futók táplálkozásához

…és miért vagyok motivált arra, hogy ilyesfajta dolgokkal múlassam az időmet? Eszméletlenül jó megélni a változást, a fejlődést, a sebességet, az erőt, a mozgás, a futás egy teljesen másfajta minőségét. Megadtam a testemnek azt, ami ehhez szükséges, Ő pedig jól sikerült edzésekkel, klassz tempós futásokkal, vonzó versenylehetőségekkel honorálja ezt. Azt gondolom, hogy az Évától kapott tudás birtokában, az edzőm, Jakus Béla jól felépített edzéstervének, no és a családom töretlen támogatásának köszönhetően iszonyatosan egyszerű dolgom van futóként.

Egyébként Éva pár hete létrehozott egy FB csoportot, amelynek a Táplálkozásról futóknak nevet adta. Érdemes csatlakozni hozzá, sok tudást, érdekességet megoszt a témával kapcsolatban.