gőzfürdő

A gőzfürdőzés három előnye

Forrás: Getty Images
A hosszú, téli edzések alatt a hidegben te is szoktál arra gondolni, hogy de jól esne most egy forró szauna? Legközelebb próbáld ki a gőzfürdőt is, máris elmondjuk miért!

Méregtelenít, segít a lerakódott salakanyagok gyorsabb távozásában, megszépíti a bőrt és még az alvásminőségen is javít. Most eláruljuk azt a három fő okot, amelyek miatt futóként jobban szeretjük a gőzfürdőt, mint a szaunát (persze, azt is imádjuk!).

  1. Hőmérséklet: Ideális esetben a gőzfürdő 40-45 Celsius fokon működik, míg egy klasszikus finn szaunában általában 80-90 fokos a hőmérséklet. Ahogy beérünk a gőzfürdőbe, a meleg hatására kitágulnak az erek, emelkedik a pulzus, és megindul a verejtékezés, az izzadás, és a méregtelenítés folyamata. Az izmokban is vérbőség alakul, ami segít a regenerációban. A szauna magas hőfoka azonban akár túlságosan nagy terhelést is jelenthet a szervezet számára, míg a gőz enyhébb reakciót vált ki a szervezetből, az ízületekre pedig kifejezetten jótékonyan hat. A kedvezőbb hőfok miatt azonban nem terheli meg annyira hirtelen a szívet, mint a szauna és fokozatosabb a méregtelenítés folyamata is, így kíméletesebb választás, főleg egy hosszabb megterhelő edzés, vagy verseny után.

  2. Páratartalom: a szaunával szemben jóval magasabb a gőzfürdők páratartalma, ami a bőrnek például kifejezetten jót tesz. Már az ókori görög, majd a római uralkodók is előszeretettel ültek gőzfürdőkben, ezt a szokást pedig később a törökök fejlesztették tovább a törökfürdőkkel, ahol már többféle hőmérsékletű vizes medencékben is pihentették magukat. A gőzben érdemes radírozó kesztyűvel serkenteni a vérkeringést, ami segít az elhalt hámsejtek eltávolításában. A párás meleg megfelelő illóolajokkal kombinálva jót tesz náthás, felső légúti megbetegedések kezelésében is, de mondanunk sem kell, hogy ilyen tünetekkel kizárólag egy privát, házi gőzfürdő használata javasolt.

  3. Élettani hatások: relaxál, megnyugtat, ellazít, ezáltal sokkal jobb alvás minőséget biztosít a rendszeres gőzfürdőzés. A szaunával érdemes kombinálni, és alkalmanként 2-3 körben 15-20 percet a gőzben is eltölteni, ha legközelebb wellnessfürdőben jársz. Futóedzés, vagy verseny után pedig garantáltan segít a sérülések megelőzésében, és a megfelelő regenerációs folyamatokban is.