
Lebetegedtél? Ennyi idő alatt veszítesz a fittségedből, ha egy ideig nem futsz
Talán ezen belül is a legnagyobb félelmet a fittség elvesztése jelenti. Pedig emiatt nem kell rágni a körmödet, hiszen Jack Daniels, futóedző szerint ha 5 napig nem futsz, egyáltalán nem áll be negatív változás ezzel kapcsolatban.
Ha viszont több mint 6 hétig kell hanyagolnod a futást, az határozza meg, mennyivel kevésbé leszel formában a visszatérés idején, hogy milyen régóta futsz és mennyire voltál fitt, mielőtt lesérültél. Egy veterán futó jobb formában tudja folytatni a sportolást, mint egy kezdő.
Egyébként a Journal of Applied Physiology című folyóiratban megjelent kutatás is ezt vizsgálta. A résztvevők 12 hétig nem futhattak és ennyi idő alatt 18 százalékkal csökkent a VO2 maximumuk. Ettől függetlenül az eredmények alapján az izomtömegükből szinte semmit nem veszítettek.
A legjobb, amit sérülés esetén tehetsz, ha nem szeretnél veszíteni a fittségedből, ha olyan keresztedzés-variációkat keresel, amiket gond nélkül végezhetsz. Az úszás például szuper, de az evezés, bringázás is sokat segíthet.
Olvasnál még a témában?