vegán, vegánizmus, vegán táplálkozás, atlétika,

A növények ereje: elit sportolók mesélnek a vegán életmód hatásairól!

Forrás: Getty Images
Egyre több bizonyíték áll rendelkezésre arra vonatkozóan, hogy a növényi alapú étrendre való áttérés nagymértékben segítheti az egyén környezetre gyakorolt hatását, elsősorban a húsból és tejtermékekből történő élelmiszer-előállítás kevesebb energiájával.

Az Oxfordi Egyetem tanulmánya szerint az emberek akár 73%-kal csökkenthetik az élelmiszerekből származó karbonlábnyomukat, ha vegán étrendre váltanak. Ezen túlmenően, a mezőgazdaságban használt földterületek visszakapcsolása a természethez újjáélesztené az erdős területeket, növelve az oxigéntermelő kapacitást és segítve a vadon élő állatok védelmét.

De vizsgáljuk meg a vegán életmód hatását a sportteljesítményre is, hiszen a táplálkozás a legmagasabb szintű teljesítmény alapvető eleme. Tehát egy vegán étrendet folytató élsportoló lehet sikeres?

Egyre több nemzetközi szinten is magas színvonalon sportoló atléta tér át vegán táplálkozásra és bizonyítja, hogy a siker akkor sem marad el, ha csak növényi alapú tápanyagokat fogyaszt.

Kaylin Whitney, aki 2014-ben U18-as atlétaként a világ legjobb 100 és 200 méteres futamait érte el, idén tért át a vegán étrendre. A tokiói olimpia előtt hozta meg ezt a döntést, közben pedig a rövidebb sprinttávokról áttért 400 méterre. Whitney élete első olimpiáján két éremmel távozott: aranyat szerzett a női 4x400 méteren, illetve bronzot a vegyes 4x400 méteres váltóban.

atlétika, vegán táplálkozás, vegán, 4x400
Forrás: Fred Lee / Getty Images
Kaylin Whitney a tokiói olimpia 4x400 méteres vegyesváltójában, 2021. július 21-én.

Andreas Vojta középtávfutó több mint egy évtizede képviseli Ausztriát nagy nemzetközi bajnokságokon, köztük a 2012-es olimpián, öt Európa-bajnokságon és hat fedett pályás Európa-bajnokságon. 2018 májusában fordult a növényi táplálkozás felé, aminek oka egyrészt az állatok jogaiba és az éghajlatváltozás elleni küzdelembe vetett hite volt. „Etikai és környezetvédelmi okokból váltam vegánná” – mondja. „Egyre többet olvastam az állattenyésztésről, és rájöttem, hogy nem tudom egyesíteni etikai nézeteimet azokkal a kegyetlen iparágakkal, amelyeket nap mint nap aktívan támogatok. Tehát az erkölcseimet a tetteimhez igazítottam, és vegán lettem.”

„Hirtelen úgy éreztem, hogy helyesen cselekszem, ami igazán felszabadítja az elmét. A legkevesebb, amit tehettem, hogy vegánná válok az állatok, a bolygónk és a saját testem érdekében. Valójában minden egészségügyi megfontolás nélkül váltottam, de tapasztaltam bizonyos előnyöket az egészség és a teljesítmény szempontjából. Kezdtem gyorsabban felépülni intenzív edzések és versenyek után, és kevesebb alvásra volt szükségem.”

Változása felkeltette sporttársai kíváncsiságát, különösen, hogy vegánként állította be egyéni legjobbjait 3000 méteren (7:49.75) és 5000 méteren (13:24.03), valamint országos 5 km-es országúti rekordot (13:48) döntött. „Annak ellenére, hogy a legtöbb ember tudja, mi az a vegánizmus, nincs sok gyakorlati tapasztalatuk vele kapcsolatban, viszont kíváncsiak, hogyan működik, különösen sportolóként” – magyarázza.

„Mint minden változás az életedben, ez is ismeretlen lehet az első hetekben, de aztán a mindennapi életed részévé válik. Szinte mindenki, akivel beszélgetek, tisztában van az állattenyésztéssel járó hatalmas etikai problémákkal, ezért célul tűztem ki azt, hogy igyekszem segíteni és tájékoztatni mindenkit, aki tudni szeretné, hogyan illesztheti be egyszerűen az életébe a vegán életmódot.”

Az ultrafutó és master korosztályú maratonfutó, Fiona Oakes számára a veganizmus gyerekkora óta életforma. A brit sportolónő tartja a női világrekordot összesített idejével a hét kontinensen futott maratonokat illetően (23:27:40). A Vegan Futók klubjának társalapítójaként azon dolgozik, hogy népszerűsítse ezt a táplálkozási formát.

„2004-ben a London Maratonon indultam. A verseny előtt rájöttem, hogy ez a futás kiváló lehetőség arra, hogy népszerűsítsem a vegán táplálkozási formát egy olyan közönség számára, akiknek egyébként is fontos az egészség és a jóllét” – mondja. Ezt követően jött létre a Vegan Futók klubja, melynek tagjai folyamatosan nőnek a mai napig, jelenleg közel 3000 tagja van.

„Az évek múlásával sokkal több információt találtam arról, hogy a vegánizmus nemcsak az állatoknak, hanem a bolygónak, a környezetnek, az egyéni és a globális egészségnek is jót tesz. Az igazi szépsége abban rejlik, hogy ma is napi szinten tanulok kedvező univerzális hatásáról.”

Fiona legutóbbi projektje egy új esemény, a Running for Good Ultra létrehozása volt, ami a pozitív változások, köztük a környezeti fenntarthatóság támogatása érdekében született. „Számomra a futás mindig is arról szólt, hogy olyan platformot építsek, amelyen keresztül beszélhetek és népszerűsíthetek egy olyan problémát, amit teljes meggyőződéssel tudok képviselni. Ez pedig a vegánizmus szükségessége több okból. Őszintén hiszem, hogy ez a „hátsó” szándék – vagy legalábbis „extra” szándék (az időkön, trófeákon és érmeken túl), még hosszú éveken át motivál, inspirál arra, hogy fenntartsam a fókuszt és keményen edzek” – mondja a brit futónő.

Fuss és Főzz

Fuss és Főzz

A sportolók életében rendkívül fontos a megfelelő táplálkozás, hogy edzés terved valóban teljesülni tudjon. A Fuss & Főzz a Runner’s World Magazin hasábjain megjelent legjobb recepteket tartalmazza!

 

3995 Ft

4995 Ft

Oakes és sok más vegán sportoló számára fontosabbá vált a zöld élet, mint az aranyak begyűjtése, ráadásul ismertségük, motiváló tetteik másokat is inspirálhatnak arra, hogy belevágjanak egy olyan új életformába, aminek pozitív hatása többrétű.