karacsonyi buli

4 tipp, hogy az ünnepi készülődés alatt se szaladjanak fel a plusz kilók

Forrás: Getty Images
Az év ezen szakasza leginkább a céges karácsonyi bulikról, a barátokkal és a forralt borral töltött estékről, vagy a közös családi sütögetésekről szól, legkevésbé sem a diétáról. Ám ahogy advent a várakozás időszaka, úgy a Karácsony az ünneplésé, és egyáltalán nem szükségszerű, hogy ezekben a hetekben a bennünk túlcsorduló szeretetáradattal párhuzamosan a súlyunk is gyarapodjon.

Visszavonhatatlanul beléptünk az év utolsó hónapjába, és közeleg az az időszak, ami sokak számára egyet jelent a féktelen lakomákkal, a hajnalig tartó italozgatásokkal és a sport hanyagolásával. Azok a hetek következnek, amik alatt a legkönnyebb elcsábulni a finom falatok iránt, miközben hajlamosak vagyunk azzal áltatni önmagunkat, hogy majd januártól úgyis újra diétázunk. De nem kell megvárni az új év első napjait ahhoz, hogy életmódváltásba fogjunk, és olyan felesleges kilóktól akarjunk megszabadulni, amik nagyon kis odafigyeléssel elkerülhetőek. Igen, még két ünnepi vendégség között is. Valamint a rendszeres sportról ilyenkor sem kell lemondani, sőt! Egy kiadós edzés után még jobban is esnek majd az ünnepi teríték fogásai, és ha futottál, vagy bármit is mozogtál, úgy bűntudat nélkül élvezheted a legfinomabb menüt az előételtől a desszertig!

Fogadd meg az alábbi egyszerűen betartható tippeket, és nem kell majd azon aggódnod, hogy a szilveszteri bulira vásárolt legújabb ruhába bele tudod-e magad préselni az év utolsó délelőttjén!

mezeskalacs
Forrás: Getty Images
  • Kerüld a cukrot
    Persze nem arra bíztatunk így karácsony derekán, hogy ne egyél a kedvenc nagynénid isteni mákos bejglijéből, de arra például már most érdemes figyelned, hogy lehetőleg minél több házi süteményt, amit otthon, akár a családdal, akár a barátaiddal közösen készítetek érdemes egészséges alapanyagok felhasználásával megsütni. Ahogy az összes jellegzetes ünnepi süti elkészíthető cukormentesen, úgy a zserbóhoz használt baracklekvárnak sem kell minden áron fehér cukrot tartalmaznia. Válassz a Penny megújult kínálatából, ahol a legfinomabb gyümölcslekvárokat mind megtalálod kalóriaszegény kiadásban.

  • Figyelj az alkoholfogyasztásra
    Az étkezés mellett a másik, ami ezekben a hetekben különösen megerőltető tud lenni a szervezetünk számára, az a viszonylag rendszeresebb alkoholfogyasztás. Amellett, hogy rengeteg plusz kalóriát tartalmaz minden egyes pohárka, amit a vízen kívül fogyasztasz, a szervezetednek és az emésztésednek is komoly terhet jelent, a másnaposság okozta kellemetlen tüneteiről pedig ne is beszéljünk. A karácsonyi vásárok környékén terjedő forralt bor illatát és az ünnepi vacsorák alatti nélkülözhetetlen koccintások élményét nehéz egy vízzel teli pohárral megélni, de nem kell minden nap, és minden egyes vendégség során iszogatni. Ám ha mégis belecsúszol a rendszeres koccintásokba akkor a cukros krémlikőr helyett igyál száraz pezsgőt. További jó taktika, ha néha te vagy a sofőr, így garantáltan meg tudod magad óvni párszáz kalóriától.

  • Csökkentsd a finomított szénhidrátok bevitelét
    Ha a karácsonyi időszakban is fontos számodra az egészségtudatos táplálkozás, akkor az ünnepi menü is lehet tápanyagokban gazdag, mégis finom. A zsíros húsok, az olajban sült rántott ételek helyett miért ne kerülhetne az asztalra roston sült, vagy épp grillezett hal, a majonézes, öntetes salátákat pedig ki lehet váltani friss zöldekből álló keverékre. Ami pedig a desszertet illeti, a nehéz kelt tésztás sütemények helyett készíthetsz mennyei könnyed pohárkrémeket, gyümölcsökkel, melyek jóval kevesebb kalóriát tartalmaznak, mint egy lisztes édesség. Persze nem kell teljesen lemondanod a semmihez sem fogható, friss karácsonyi süti illatokról sem! Szuper egészségtudatosabb alternatíva például, ha a hagyományos fehér lisztet gluténmentes lisztkeverékre cseréled. Tökéletes választás itt is a Penny megújult kínálata, ahol a legjobb minőségű gluténmentes lisztkeverékek is a rendelkezésedre állnak.

  • Állj ellen a teljesen felesleges kalóriáknak
    Két vendégség, vagy két főétkezés között hagyj időt ez emésztésednek a pihenésre. A sok folyadék, elsősorban a tiszta víz fogyasztása mellett amivel még hozzájárulhatsz a tehermentesítésre az a böjtölés. Például azokon a napokon, amikor tudod, hogy ebéd- és vacsorameghívásod van hagyd el bátran a reggelit, igyál inkább egy nagy pohár citromos vizet, amivel előre gondoskodsz a bélrendszered méregtelenítéséről. A főétkezések között ne nassolj, állj ellen a szaloncukornak, és a mézeskalácsnak. A vendégváró falatokat és a desszertet bátran kihagyhatod, nem fog megsértődni a házigazda. Ha tudsz, akkor pedig az ünnepi időszak során is jelölj ki egy-egy olyan napot, amikor kizárólag nyers zöldséget és gyümölcsöt eszel. Egy ilyen egyszerű trükkel nagy mértékben elősegíted a felesleges kilók lerakódását, főleg két igazi nagy terülj-terülj asztalkám között. Amikor túl ínycsiklandozónak tűnik egy étel, és nehezen tudsz ellenállni, akkor gondolj a kedvenc szűk farmeredre, és tuti már nem is lesz olyan csábító az a falat. Persze nem kell mindig, mindenről lemondani, ez az időszak főleg nem arról szól, de próbálj a mértékletesség szemléletével tekinteni az ünnepekre. Az is nagyon jó megoldás, ha sosem repetázol, és a süteményekből mindig a legkisebb kockát választod. Így jut is, marad is!