terepfutas uth edzes formaidozites verseny

Fókuszban a formaidőzítés - egyre közeledik az UTH rajtja

Forrás: Nedjalkov Balázs
Már csak egy hét választja el a Terepfutás luxuskivitelben játékunk nyerteseit a magyar terepfutás ünnepétől, tavaszi fő versenyüktől, a Salomon Ultra-Trail Hungary-től. A futók edzőivel ezért a héten a formaidőzítésről is beszélgettünk.

Célegyenesre fordult a Terepfutás luxuskivitelben játék két nyertesének felkészülése, és már a formaidőzítésen van a hangsúly. Az edzők elmesélték hogy haladnak a fiatalok az edzésekkel, a győztesek pedig megosztották velünk azt, hogy miben érzik leginkább a fejlődést mióta szakszerű felkészítéssel készülnek.

"Mikor Vivi hozzám került, konkrét elképzelése volt az őszi célversenyéről, így a Visegrád Trail tulajdonképpen a tavaszi szezon fő versenye lett, ami abszolút illeszkedik a felkészülésbe" - mondja a Runner's World egyik állandó szakértője, Szabó Vivien edzője, Vincze Zsófi.

"Elsőként az jelenthetett kihívást, hogy a feladatokat időben adom meg és nem távban, emellett pedig Vivi Garminja kíméletlenül csipog, amint az adott pulzuszóna fölé, vagy alá megy. Egy edző általában nem csak a napi futásoknak ad keretet, de a heti beosztásnak is, így pontosan meghatároztam, mely napokon mely edzéseket célszerű elvégezni, ami akár szigorúnak is tűnhet, de egy jól felépített edzésterv egymásra épül, fontos a sorrend és a pihenőnapok időzítése is."

Ezekhez a szabályokhoz kell alkalmazkodnia annak, aki Zsófival dolgozik együtt.

"Ez akkor tud működni, ha a futó ezt nem tehernek éli meg, hanem inkább egyfajta iránymutatásként, amit azért rugalmasan meg lehet változtatni. Szerencsére Vivi nagyon gyorsan adaptálódott a feladatokhoz."

Forrás: Deák Krisztián

Baranyi Zsuzsi fokozatosan vezette be a terepfutás világába Bacsa Dominikot, aki kevésbé volt tapasztalt még az erdei ösvényeken.

"Dominik nagyon izgatott volt, hogy megnyerte az UTH-ra való felkészülést. Ugyan nem volt sok tereptapasztalata, de a motivációja segítette, hogy az edzéseken keményen megdolgozzon a fejlődésért."

"Az első hétben rövidebb és változatosabb edzéseket írtam, hogy megismerje a futás izgalmasabb oldalát is, ugyanakkor hozzászokjon a rendszerességhez. Dominik hamar bebizonyította, hogy érdeklődő és szorgalmas. Az edzések során a sebesség helyett a távolság növelésére összpontosítottunk, hogy Dominiknak legyen ideje megszokni a hosszabb távokat. A hosszabb edzések monotonitását elkerülve inkább terepen végezte ezeket az edzéseit. Az edzések hatására az állóképessége javult. Dominik egyre nagyobb távokat tudott futni anélkül, hogy fáradtságot érzett volna közben."

Vincze Zsófi elárulta, hogy nem szereti a komplikált futásokat így az egyszerű, játékos feladatok kiírására törekszik, amit a sportolók még élveznek.

"Nem szeretem túlbonyolítani az edzéseket, főleg a közös munka elején, viszont mivel láttam, hogy Vivi milyen precízen tudja kivitelezni az adott feladatot, az utóbbi hetekben már komolyabb, összetettebb feladatokat is kap."

"Ezekben a hetekben túl egy sikeres félmaraton versenyen, egy négynapos edzőtáboron és az Ultrabalaton csapatban való teljesítésén az első és legfontosabb az, hogy a versenyek, és edzések megfelelően tudjanak beépülni, és ehhez elengedhetetlen a megfelelő pihenés és regeneráció. Ezen vagyok jelenleg, amikor Vivi edzéseit tervezem, hiszen rendkívül sokat fejlődött állóképességben (pedig eleve jó kondiban érkezett hozzám), nagyon szépen és gazdaságosan tudja az emelkedőket megfutni és természetesen gyorsult is."

Szabó Vivien megosztotta velünk, hogy a legnagyobb fejlődést eddig a tudatosságán érzi.

Az edzések felépítése olyan, amilyennek lennie kell a céljaim eléréséhez, ezért fontos, hogy minden edzésemen kihozzam magamból a maximumot, így tudok a teljes felkészülés alatt jól teljesíteni."

Baranyi Zsuzsi fokozatosan emelte Dominik terhelését, és idővel kulcsszerepet kapott a frissítés gyakorlása is.

"Az ötödik héttől kezdve az edzések összetettebbek lettek, Dominiknak több erőfeszítésre volt szüksége ahhoz, hogy rendesen végigcsinálja azokat. A hosszabb edzések során a frissítést is kezdte elsajátítani, melyek során a Squeezy termékeiből válogat."

A frissítésre Zsófi is nagy gondot fordít Vivi formaidőzítése során.

"Szépen haladunk a frissítés tesztelésével, gyakorlásával is. Kezd kialakulni, pontosan hogy épül majd fel a frissítési terv a Squeezy termékeivel, hiszen aranyszabály, hogy csakis kipróbált és jól bevállt terméket viszünk a versenyre. Most tehát egy kis pihenő következik, majd az utolsó simítások és a formaidőzítés a Visegrád Trailre."

Zsuzsi továbbá közösségi futásokkal is színesítette Dominik edzéseit.

"Az elmúlt néhány hétben különböző közösségi futásokat tartottam tanítványaim számára, mindhárom alkalmon Dominik részt tudott venni. A terepfutáson a versennyel kapcsolatos hasznos információkat osztottam meg vele, illetve az edzéseit is megnéztük a Garmin Clipboard edzéstervező applikációban. Pályaedzés során másféle izmokat mozgattunk meg, amik az emelkedőkön fogják őt segíteni. A legutóbbi aszfaltos szintes futásnál mesélt a horvátországi magashegyi túrákról, amikre meghívást kapott a Salomon csapatától. Illetve megbeszéltük mi várható a következő hetekben, mik lesznek az utolsó simítások a felkészülésében."

Dominik saját magán elsősorban az állóképességén érzi a javulást. "Egyértelműen látszik erőnlétemben a fejlődés, amíg pár hete még rettegtem akar 10 kilométertől is, hogy az milyen hosszú, unalmas, annak ellenére most már simán, észre sem veszem ha lefutok 10-15 km-t, akár terepen, akár aszfalton. Ez már önmagában hatalmas fejlődés, és ami még ennél is fontosabb, hogy mennyire élvezem a hosszú a futásokat is."

Forrás: Baranyi Zsuzsi

Az edző pedig eddig nagyon elégedett a tanítvány edzéseivel.

"Összességében tökéletesen elégedett vagyok a felkészülés alakulásával, mert a tudatos felépített edzésmunka meghozta már a gyümölcsét. Dominik észrevétlenül fut minimum 10-12 km-eket, ráadásul kényelmes tempóban, nem fárad el a végére. Ezt a távot nemcsak terepen hozza magabiztosan, hanem már aszfalton sem gond ilyen hosszú táv lefutása, ráadásul a monotonitását sem érzi már. Úgy veszem észre a futással való kapcsolata is megváltozott, csillog a szeme, amikor futásról van szó. A fejlődésének alakulása ebben is meglátszik. Az én legnagyobb örömömre."

Ne maradj le az utolsó hetek izgalmairól. A jövő héten megtudhatod azt is, hogy milyen edzőversenyekkel készültek a legfontosabb próbatételre a fiatalok!

Sajnáljuk, de a tartalmat időközben eltávolították az Instagram-ról.