terepfutás, navigáció, eltévedés, gps,

Szeretnél terepen futni, de félsz az eltévedéstől? Íme pár praktikus tanács, hogy biztosan visszatalálj a helyes útra!

Forrás: Getty Images
Persze az eltévedésnek is különböző szintjei vannak, ám mindentől függetlenül érdemes körültekintően útnak indulni az erdei futásokra. Főleg, ha nincs még kellő tájékozódási rutin terepen.

Dawn Rohde, 42 éves amerikai hobbifutó évtizedek óta rendszeresen fut terepen. Tavaly július 4-én a szokásos edzésére indult az otthonához közeli Little Cottonwood kanyonba. 3-4 órás edzést tervezett aznapra, ám ez végül jóval hosszabbra nyúlt. Az általa jól ismert útvonalakon futott, de mivel azon a napon ünnepnap volt, a területet gazdagon ellepték a futók és túrázók, ami Dawn-t zavarta. Észrevett egy másik futót maga előtt, aki lekanyarodott a közeli Maybird Gulch ösvényre, amit már régóta szeretett volna felfedezni. Rögtönzött futótársát azonban egy idő után elveszítette, majd egyszer csak egy tónál találta magát és végül rájött, hogy nem tudja, merre van és hogyan juthat vissza a számára ismerős területekre. Nem volt térereje és térképe sem. Így fordulhatott elő, hogy egy komplett éjszakát kint töltött az erdőben!

Majdnem minden futóval, aki rendszeresen edz terepen, előfordult már, hogy futása során eltévedt egy ponton. Egy Amerikában használt elsősegélynyújtó alkalmazás, a Lost Person Behavior adatai alapján a segítségre szoruló futók 59 százaléka eltéved. További 36 százalékuk pedig egyszerűen jócskán késik ahhoz képest, mint amire számítanak a hozzátartozók. Például azért, mert az előzetes tervek szerint hosszabbá válik az edzés, ami időben belenyúlik a sötétedés időszakába, fejlámpa híján és egy lemerülőben vagy már le is merült mobiltelefonnal pedig igen lassúvá válik a haladás. Szerencsére az erdőben eltűnt személyek 95 százalékát 24 órán belül sikeresen megtalálják. Dawn Rohde számára 36 óra lett az edzésidő az eltűnés miatt, mentőhelikopter segítségével bukkantak rá, szerencsére sérülés nélkül megúszta a kalandot, igaz leégett a bőre és nagyon fáradt volt.

Ezek a balszerencsésen elsült futások megúszhatóak lennének néhány előzetes óvintézkedést betartva.

terepfutás, tájékozódás, gps, navigáció, turistajelzés, turistatérkép,eltévedés,
Forrás: Getty Images

Például úgy indulj az erdőbe futni, hogy előzetesen rákészülsz a várható körülményekre

Ez magában foglalja azt, hogy a navigáció és az útvonalkeresés elveit ismered. Képes vagy a turistajelzések alapján tájékozódni, képes vagy térképet olvasni és képes vagy az útvonalat fókuszáltan figyelni. Az eltévedések egy része egyszerűen orvosolható lenne, ha történetesen hátat fordítana az érintett és visszafelé menne az úton addig a pontig, amíg még megvolt a pálya. Ismeretlen útvonalon nem jó hosszan menni, ide-oda kanyarodni, mert idővel tényleg nagyon nehéz lesz a visszatérés.

A várható körülmények közé tartozik az is, hogy indulás előtt tájékozódni kell az időjárásról. Ha benne van a pakliban egy hirtelen lehűlés, esetleg vihar, mérlegelni kell akár a visszatérés lehetőségét vagy az útvonalrövidítést, de mindenképpen kell, hogy legyen a futónál „védőruházat” azaz egy esővédő kabát, a táskákban hővédő fólia.

Azt sem árt tudni, hogy az adott tájegységen milyen vadon élő állatokkal lehet találkozni. A világ bizonyos pontjain ennek ráadásul életmentő jelentősége is van.

Ha ismeretlen terepen futsz, legyen nálad térkép

Hiába éljük az okoseszközök világát, ha nincs térerő vagy lemerülőben a készülék, akkor semmit sem ér. Ilyenkor a klasszikus térkép az egyetlen navigációs eszköz, ami a futó segítségére lehet. Persze ehhez ismerni kell a turistatérképek jellemzőit, kell találni valamilyen jellegzetesebb részletet a környezetből, ami alapján beazonosítható a terület.

Tudasd a közvetlen környezeted tagjaival, hová mész

Ideális esetben meg kellene osztani az útvonal részletes tervét, a tervezett távolmaradási időt és egyéb lényeges részleteket egy vagy két emberrel. Ha csak egy rövidke futásra indulsz akkor is! A feltöltött, működő állapotban lévő telefon szintén alapvető, de mint tudjuk a hazai hegyvidékeknek is vannak olyan részei, ahol mit sem ér, hisz nincs mobil térerő.

A telefonban érdemes olyan telefonszámokat is tárolni, amelyek akkor hasznosak, ha bajba jutnál, illetve, ha eltévedsz, első helyen olyan futóismerőst érdemes felhívni, akinek lehet az adott helyre vonatkozóan terepismerete és nem családtagot, aki azon kívül, hogy pánikba esik, nem biztos, hogy tud számodra hasznos segítséget nyújtani.

Runner’s World 2021/04 (digitális verzió)

Runner’s World 2021/04 (digitális verzió)

A Runner’s World magazin legújabb számában számos témát körbejárunk, ami egy hobbisportolót foglalkoztathat: mit ad a futás azon túl, hogy egészségesebb, fittebb leszel tőle? Hogyan hangolhatod össze a munkával és családdal? Természetesen ezúttal sem maradnak ki azok a témák sem, amik a teljesítményed javulásában segítenek: szakértőink táplálkozási és edzéstippjei abban lesznek nagy hasznodra, hogyan hozd ki ebben a zsúfolt versenyszezonban magadból a maximumot.

Ha pedig megfordítod a lapot, egy 39 oldalas ‘Futás 40 felett’ mellékletet találsz, amely a szervezet élettani változásaitól kezdve, az edzéseken át, a sérülésekig, regenerációig, fogyókúráig sok hasznos témát boncolgat, ami ebbe a korba lépve hasznos és fontos! További információ: www.runnersworld.hu/megjelent

 

595 Ft

Csomagolj okosan!

Rövidebb terepfutáshoz ritkán visznek a futók túl sok holmit, de például telefon (működőképes, feltöltött állapotban) mindig legyen nálad! Ha viszont hosszabb futásra indulsz, ne restellj kicsit több mindent elvinni, még ha az esetek nagy részében érintetlenül marad a táskád tartalmának egy része. Legyen nálad folyadék, némi élelem, hővédő fólia, vízálló futókabát, legalább egy kisebb fejlámpa, fásli-szerű kötszer, némi készpénz, alap irataid és telefon.