terepfutás,A kör,Börzsöny,Takács Krisztián Csipi

Takács Krisztián Csipi és a Kör - „Most már poénból is megyek”

Forrás: Szász Norbert
Takács Krisztián Csipi neve kapcsán valószínű minden őt ismerő futónak, bevillan a Kör szó is. És ez így is van rendjén, hiszen Csipi teljesítette legtöbbször a 150 km hosszú börzsönyi útvonalat. Szám szerint kilenc alkalommal finishelt Királyréten az elmúlt öt évben.

Megpróbáltam megfejteni, hogy pontosan mi motiválja ebben az elfoglaltságában a terep százasokat habzsoló, egyébként ultrakülönc, már-már provokatív futót.

RW: Mikor hallottál először a Körről?

Takács Krisztián Csipi: 2013 szeptemberében indult a Kör. Valamikor 2014 tavaszán egy barátom mondta, hogy ezt nekem találták ki. Akkor azt mondtam és úgy is éreztem, hogy képtelen vagyok rá.

RW: Mikor indultál először?

Cs: 2014 decemberében volt az emlékezetes jégkár, ami marhára megnehezítette az egyébként is nehéz körülményeket, de akkor már terveztem az indulást. A következő évben, 2015 tavaszán vágtam neki először.

RW: Milyen futómúlt előzte meg az első indulást?

Cs: Kerek öt éve futottam, abból kettőt terepen.

RW: Emlékszel, hogy hogyan készültél fel az elsőre?

Cs: Nem csináltam semmilyen céltudatos felkészülést. Annyi történt, hogy egy nagyon jó barátommal, Kollár Zsuzsival három nap alatt bejártuk egy hosszúhétvégén. Volt addigra körülbelül tíz darab terepen futott százasom, illetve számtalan rövidebb terepes kaland. Nagyjából ezek a futások adták meg az alapot, de kifejezetten a Körre nem készültem soha.

terepfutás,Börzsöny,Kör,Takács Krisztián Csipi
Forrás: Szász Norbert

RW: Jellemzően segítő nélkül mész, ugye?

Cs: Igen, eddig kétszer voltam segítővel, az elsőn és azon, amit feladtam. Nagyon sokat köszönhetek az első teljesítésemen nyújtott segítségért Zsuzsinak, Andinak és Zsánklódnak.

RW: Azt mondja rólad Nyakas Gábor (Gábor 21 óra 28 perccel pályacsúcstartó a Körön, a szerkesztő), hogy egyéb eredményeid alapján képes lennél sokkal jobbat menni a Körön, mint amiket eddig mentél.

Cs: Nem vagyok különösebben tehetséges ezeken a hosszú távokon. Lehet, hogy furcsán hangzik. Terepen nagyjából 30 és 70 km közti távok fekszenek igazán. Futottam már jó százast, de 100 km fölött nem vagyok tehetséges, viszont nagyon szeretem ezeket futni. A Körön a taktikám az, hogy 60-70 esetleg 100 km-ig nyomom, mint süket a csengőt, utána pedig majd lesz valami. Addig fölhalmozok annyi idő előnyt, amennyi kiadja a végén a szerencsétlenkedést. Persze volt olyan, hogy bohóckodásba fulladt a vége, ami azért volt, mert már láttam, hogy nincs értelme tovább feszegetni a tempót, 20 perccel jobb vagy rosszabb idő már nem számít. Persze nem zárom ki, hogy egyszer megyek egy számomra elfogadható időt, illetve egyébként célom is, hogy jobb legyek azon a távon, amit legjobban szeretek.

RW: Melyik volt a legnehezebb teljesítésed?

Cs: A tavaly decemberi nem volt könnyű menet, valahol 29 órán belül lett a vége (28.41, a szerkesztő).

RW: Az nem is olyan rossz idő, pláne télen, hóban.

Cs: Ja persze nem rossz. Nagyon tetszett végig a hóban. Különleges nap volt.

terepfutás,Kör,Börzsöny,Takács Krisztián Csipi
Forrás: Szász Norbert

RW: Volt egy feladott Köröd is, egy januári próbálkozás, az milyen volt?

Cs: Volt, ahol combközépig ért a hó, elmentem 100 km-ig nagyjából 29 óra alatt és ott elég volt. Nem is magam miatt, hanem a segítőimet sajnáltam. Csanya kérte, hogy ne induljak, vagy ha mégis akkor legalább legyenek segítőim. Szóval a segítőimet nem akartam szivatni azzal, hogy 45 órát kint legyenek miattam. Magam miatt végigmentem volna. A tavaly decemberi havas is megviselt fizikailag. De a legnehezebb menet akkor volt, amikor marha nagy ködben mentem, ráadásul még a jégkár után bedőlt fákat sem takarították el, azt hiszem 20 perc maradt benne a teljesítésben. A végét nagyon nyomni kellett.

RW: Fejből mész már végig az útvonalon?

Cs: Persze. A negyedik-ötödik teljesítés után már nem nagyon kellett térkép. Nem futok GPS-es órával, mert elveszi a futás élvezeti értékét. Fejből tudom az útvonalat. Ha kifotóznád az útvonal egy szakaszát, megmondanám, hogy hol készült. A teljesítéseken és a feladott induláson túl négyszer végigjártam, tehát 14-szer voltam az útvonalon és egyébként is sokat járok a Börzsönybe. Az lenne a fura, ha lenne tájékozódási gondom.

RW: Láttam a hatodik teljesítésed kapcsán készült filmen, hogy egy kézzel skiccelt itiner volt nálad.

Cs: Az csak azért kellett, mert idővel előfordul, hogy nem tudsz gondolkodni futás közben és jó, ha papíron ott vannak a jelzésváltások. Ma már ezt sem viszem.

terepfutás,Kör,Takács Krisztián Csipi,Börzsöny
Forrás: Szász Norbert

RW: Van olyan rész, amit nagyon nem szeretsz?

Cs: Amit nem szeretek, azt azért nem, mert ott már elég vacakul vagyok, de még sok van hátra. Főleg az északi részeken, Bernecebaráti és Drégelyvár között van egy hosszú viszonylag unalmas szakasz, ami számomra nem annyira „börzsönyös”. De volt már, hogy pont ott éreztem magam a legjobban.

RW: …És amelyiket szereted különösen?

Cs: A magas Börzsöny vadregényes részeit…Kőkorsó, Oltárkő és hát a Nagy Mána…az ország legszebb helye. Egyedül vagy a vadon közepén.

RW: Egyik teljesítésed során sem féltél, amíg kint voltál?

Cs: Nem, dehogy. Egyszer volt olyan, hogy egy vaddisznó támadás hírét követően befészkelte magát a fejembe a téma és azt éreztem, hogy félek, annak ellenére, hogy tudtam, nem kell. Idővel el is múlt, de volt 1-2 óra, amikor ez ott volt a fejemben.

RW: Azt meg tudod fogalmazni, mi fogott meg ebben az egészben annyira, hogy ilyen sokszor újra és újra nekivágj?

Cs: Pont legutóbb fejtettem meg, bár ez is csak egy csinált magyarázat. ...

A választ és az interjú további részét olvasd el a legfrissebb Runner's World-ben!

Runner's World,legfrissebb szám,új megjelenés,új szám