Orvosai azt mondták, felejtse el a sportot, két évvel a sérülés után mégis maratont futott: interjú Malatinszky Zsófiával

RW: Gratulálok a Sixard 50 km-es távján elért első helyezésedhez. Hogyan élted meg a versenyt?

MZs: Harcoltam a frissítéssel, mert tudtam, hogy azon fog múlni (ez is), és a hányinger meg az eléhezés hullámvasútján utaztam. A körönkénti 6 db kanyar az első 15 km-en belül betett a csípőmnek, de aztán harminc valamennyinél elmúlt. Egész addig azon vacilláltam, hogy ha még jobban elkezd fájni, kiállok. Szerencsére nem kellett, így sikerült egyenletes tempóban végigfutnom.

RW: Repüljünk vissza az időben. Évekkel ezelőtt volt egy igen komoly fáradásos törésed. Hogy történt?

MZs: 2012-ben történt, akkor azt gondoltam, nagyon kevés előjele volt. A sérülés előtt már egy hónappal furcsán fájt a bal csípőm. Valamikor fájt, valamikor nem. Nem igazán voltak korábban futósérüléseim, viszont nagyon sokszor össze voltam törve a lovaglás miatt, de nem tudtam a sportsérülésekről semmit. Elmentem pár helyre, hátha kiderül, hogy mi a gond, de igazán nem mondtak semmit. Mint később megtudtam esetleg az MR az, ami kimutatta volna, de az sem biztosan. Képzelj el egy olyan embert, akinek semmilyen sérüléssel kapcsolatos tapasztalata, sem pedig szakmai segítsége nincs.

RW: Nem volt edződ, mentorod, aki segített volna?

MZs: Nem. Senki. Csak csináltam. Fogalmam sincs, hogy miért, így utólag visszagondolva, mert edzeni nem volt időm, rengeteget dolgoztam. Volt egy lovam, napi 3 órát a lovardában voltam, volt kutyám, főállásom, mellékállásom… Nem is nagyon volt ezek mellett időm edzeni. Az egész egy hazárdjáték volt: odamentem a versenyekre és így utólag azt sem tudom, hogy miben bíztam. Egy darabig el lehet jutni így is, de eljön az a pont, ahonnan már csak egy jó edző segítségével lehet szintet lépni.

RW: Voltál Nagyatádon is igaz?

MZs: Igen. Kétszer voltam Nagyatádon és az első versenyemet fejeztem csak be. Volt egy taposós mountain bike-om és a bringás felkészülésem annyi volt, hogy a két lovarda között közlekedtem. A futó felkészülés gyanánt hetente 2-3 alkalommal 2 szigetkört futottam. Néha lejártam úszni. Ugyan 12 évesen aranyjelvényes mellúszó voltam, de mindig is borzasztó rosszul úsztam gyorsban. Aztán jött egy kattanás, megfutottam az első maratonomat Rómában 2008-ban 3:57-es idővel (azóta még hét alkalommal futottam ott), és arra gondoltam, ha ment a maraton, akkor csak tudok előtte bringázni, illetve úszni. Mi bajom lehet, ha elindulok Nagyatádon? A montiról lecseréltem a terepgumit, kértem kölcsön ruhákat, és ennyi. Be is fejeztem, szerintem ahhoz képest egész becsületes idővel (13:02).

2009-ben a futáson az árokba ájultam, így több befejezett nagyatádi produkcióval nem büszkélkedhetem. Pultos voltam egy belvárosi szórakozóhelyen, abban az időben még lehetett dohányozni. A cigarettafüsttől rendszeresen fulladoztam, éjjel dolgoztam, nappal lovagoltam meg edzettem hulla fáradtan. A versenyre ebben az állapotban álltam oda, nem volt túl meglepő a végkifejlet…

RW: Tavaly hogy sikerült a római maraton?

MZs: Tavaly mentem 2:59-et, de jól fejre is álltam a végére. A futás közbeni frissítéssel hadilábon állok. Nem eszem, nem iszom és ebből nagyon rossz dolgok szoktak kisülni.

RW: Ez a legjobb időd?

MZS: Nem, ‘17 novemberében Lecce-ben futottam 2:57-et. Nem volt meleg és szerencsére volt kivel futnom - nekem ez valahogy biztonságot ad.

RW: Térjünk vissza a sérülésedre….

MZs: A legelső Balatonmanen történt. Akkor még 3-szor kellett a középtávon bringával felmenni a Gellára. Emlékszem, hogy akkor még nem fájt. Örültem is neki, milyen jó, úgy néz ki, ez meggyógyult. Aztán elkezdtem futni, egész jó helyen voltam. A 2. helyre jöttem fel és olyan tizenvalahány kilométernél irgalmatlanul benyilallt a bal csípőm, (majdnem elestem), majd 500 méteren belül egy reccsenést hallottam és elestem. Jött a mentő, bevittek a veszprémi kórházba, ott mondták, hogy a combnyakam eltört és elmozdult. Az ilyet nyolc órán belül operálni kell, másképp a combfej elhal. Szürreális volt az egész.

RW: Miért alakulhatott ki ez a törés?

MZs: Azt mondták, hogy az izom diszbalanszok, aszimmetriák miatt. Volt korábban egy medencetörésem, amikor rám esett egy ló. Rommá volt törve a jobb könyököm, szétzúzva a jobb lábszáram, a jobb combizmom is szét van szakadva, ezek azért megborítják az ember statikáját…

RW: A kórházban mit jósoltak a sportpályafutásoddal kapcsolatban?

MZs: Hogy felejtsem el a futást, game over. Vége van. Hirtelen nem is tudtam értelmezni az egészet, annyira hihetetlen volt.

RW: És elkezdődött ezek után a rehabilitáció...

MZs: Igen és nagyon hosszadalmas volt. 4 hónapig nem tudtam mankó nélkül járni. Júniusban volt a sérülés, járni még hónapokig nem tudtam, de augusztusban már - minden értelmes érvelés ellenére (hiszen, ha esek vagy bukom, többet nem menti meg senki az összecsavarozott combcsontomat) - fölültem a lovamra, és spinning edzést is tartottam, csak mankóval jártam be. Októberben tudtam először elviselhető fájdalommal mankó nélkül járni.

RW: A rehabilitáció közben kezdtél el foglalkozni a ChiRunninggal?

MZs: Igen. Még a veszprémi kórházban megismerkedtem egy amerikai hölggyel, ő mesélt a technikáról. Utánanéztem, hogy mi ez és kiderült, hogy - gyakorlatilag - Magyarországon senki nincs, aki ezt tanítja, de még Ausztriában sem. Olaszországban találtam oktatót. Még ebben az évben, októberben kimentem hozzá egy workshopra Triestbe. Ott tettem meg az első - még fájdalmas - futólépéseimet.

RW: Ahhoz képest, hogy az orvosok azt mondták, soha nem fogsz futni, gyakorlatilag fél évvel a sérülés után már megtettetted az első futólépéseidet?

MZs: Én is ebbe kapaszkodtam. Rengeteg gyógytornát végeztem és először csak pár perceket futottam, mert nagyon érzékeny volt a csípőm, egész kevés terhelésre is beszúrt. A következő év tavaszán már tudtam 2 szigetkört futni. Emlékszem, hogy 2013. május elsején még nem ment a 3 kör, megpróbáltam, de úgy benyilallt a lábam, hogy pár hónapra még elálltam ettől a tervemtől.

RW: 2014-ben viszont ismét maratont futottál Rómában.

MZs: Igen és nagyon boldog voltam. Közel 2 évvel a sérülés után tudtam megint ott futni. 3:25-ös idővel értem célba - ami egyébként a törés előtti legjobb időm volt.

RW: Össze tudod pár mondatban foglalni, hogy mi a ChiRunning technikai alapja?

MZs: Gyakorlatilag optimalizálja a terhelést. Az egész rettentően gazdaságos, mert ez egy fascia hangsúlyos mozgás. Elsősorban a kötőszövetet terheli és kevésbé az izomzatot. Azt kell elképzelni, hogy a váll-csípő-boka egyenest kell, hogy alkosson, amit bokából megdöntünk, ezáltal a súlypont elé kerül az alátámasztási pontnak, a talajfogás pedig a súlypont alatt, vagy ahhoz nagyon közel történik. Mindemellett a törzsizomzat aktívabb használatával lehet tehermentesíteni a perifériákat (karok, lábak).

RW: Gyakorlatilag a ChiRunning technikája segítette az újrakezdést számodra?

MZs: Igen, erről van szó. Amikor láttam belülről, hogy ez működik, elgondolkodtam azon, hogy itthon is tanítani kellene. Más szemmel nézem a futókat azóta.

RW: Ma már tanítod a ChiRunningot. Hogyan zajlott a képzés?

MZs: A CRCWIT (ChiRunning ChiWalking Instructor Training) képzés első részében, online teszteket kaptam rendszeresen, amiket határidőre be kellett küldeni. 2013. októberében kirepültem Berlinbe. Ott egy welcome-teszttel indítottunk, hiszen az anyag első felével elvileg mindenki tisztában volt már. Majd ezt az egész anyagrészt témakörönként, csoportokra bontva mindenki leadta egy leendő kolléga-jelöltnek, amit a Master Instructor (Marion Meesters) felügyelt, a már végzett oktatók pedig pontoztak. Majd jött az anyag második fele, úgymond a „haladó” témák, amik az alap workshop anyagában nincsenek benne. Átvettük, oda-vissza letanítottuk, lepontozták, tesztet írtunk belőle. Majd a negyedik napon mindenki tételt húzott és gyakorlati vizsgát tett. Aztán következett a képzés második, hosszadalmasabb fele a számtalan letanított órával, videókkal, tanfolyami asszisztálással, amelyek dokumentációját és felvételeit az amerikai központban mind elbírálták, mielőtt oklevelet kaptam volna.

RW: Ha a pálya atlétákat nézzük, észreveszed rajtuk a tanult stílusjegyeket?

MZs: Persze, de nincs új ebben. Már az Iglói tanítványok is így futottak az 50–es években. A ChiRunning technika néhány új elemet leszámítva leginkább csak rendszerezte ezt, illetve kidolgozta - az egyébként nagyon hatékony - tanítási módszerét.

RW: A technika alkalmazása csökkenti a sérülés kockázatát?

MSz: Igen, mindenképpen.

RW: A fáradásos törésed óta voltál sérült?

MZs: Igen, egy átlagos futónál jobban terhelem a szervezetem. A heti 100-120 km futás megvan, és ebben bőven van tempós munka is. Most már egyre kevesebb a sérülésem, és ez leginkább annak köszönhető, hogy egyre több az erősítő munkám. Sokkal nagyobb hangsúlyt fektetek a prevencióra.

RW: Utóbbi időben maratonokat teljesítettél, március elején pedig a Sixardon futottál nagyon jót 50 km-en. Mi a következő terved?

MZs: A terveimről nem nagyon szeretnék beszélni, ebben elég babonás vagyok. Az 50 km-es VB valószínűleg adja magát, de van több cél is.

RW: Tartasz ChiRunning workshopokat, illetve vannak edzések szerdánként a Margitszigeti Atlétikai Centrumban. Hogyan lehet edzésekre, edzéstervekre jelentkezni nálad?

MZs: Edzéstervet csak azoknak a futóknak írok, akik voltak már nálam tanfolyamon, mivel a terhelhetőség alapja a helyes - vagy legalább ahhoz közeli - futómozgás. Ha ez nincs meg, jönnek a sérülések, ahogy nő a terhelés, ehhez pedig nem szeretnék asszisztálni. Plusz egy hibás/gazdaságtalan futóstílus a fejlődésnek is elég komoly gátját képezheti.