edzőtábor,futótábor,terepfutás,terepultra-futás

Mire számíts, ha futótáborba mész?

Valamikor márciusban szerveződött az első Jakus team-es edzőtábor és én azonnal tudtam, hogy szeretnék ott lenni. A családi egyeztetést követően úgy döntöttünk, hogy mindannyian megyünk. Az öt napos tábor Ausztriában, Schladmingban volt múlt héten, a bázist egy tágas alpesi vendégház, a Ridehouse adta.

Ha jobban visszagondolok most voltam először alanyi jogú edzőtáborozó. Ugyan Norbiék Runnabe-s táboraiban ott szoktam lenni, de általában a közös futások után indulok útnak, nem ritkán egyedül csinálom meg a saját edzéseimet – mit nekem edzőtábor (hehe). Ennek azaz oka, hogy Norbira, a szarvasos csapat oszlopos tagjára és szervezőre hárul az edzések vezetésének egy része. Egyébként azért is csatlakozom nehézkesen egy-egy közösségi edzéshez, mert kötöttek a futásaim és nyilván pulzus alapúak. Az pedig, hogy a többi 10-15 futó pont olyat szeretne futni, amit én, ráadásul hozzám hasonló tempóban - lássuk be, eléggé ritka.

Most viszont tudtam, mert Béla (Jakus Béla edző, a tábor szervezője) előre jelezte, hogy csapatokban gondolkodva rakta össze a futók edzéstervét. Az egymáshoz passzolók ugyanazt kapták. A pulzusban persze akadtak eltérések, de közel azonos tempójúak voltunk valamennyien, így nem okozott gondot együtt haladni. Számomra üdítő volt a csapatban futás, mert a hétköznapok során egyedül futok. A táborban részt vevő futók eléggé heterogén társaságot képeztek. Különböző edzettséggel és célokkal érkeztünk. Páran persze voltunk, akik hasonló úton járunk, csak tempóbeli különbségek vannak köztünk.

edzőtábor,futótábor,terepfutás,terepultra-futás,Ultra Trail Hungary,UTH
Forrás: Albertini Bence
Csütörtökön, hosszú, 4 órás futásra indultunk.
edzőtábor,futótábor,terepfutás,Ultra Trail Hungary,UTH
Forrás: Albertini Bence
1000 méter fölött már voltak hófoltok.
edzőtábor,futótábor,terepfutás,Ultra Trail Hungary,UTH
Forrás: Albertini Bence
Az első nap keveset sütött a Nap, de a környezet így is káprázatos volt.

Az edzőtábor 5 futást tartalmazott, én az elsőt még itthon, az utazás napján, reggel csináltam meg, mert tudtam, hogy későn fogunk megérkezni. Nekem tehát a tábor első futása, a csütörtöki hosszú volt. 4 órás edzést kaptunk aznapra, ez volt a leghosszabb és olyan útvonalat kellett választanunk, amely kellő szintet is tartalmaz. Az Alpokban ez természetesen nem jelent problémát. Minden edzésen volt valamennyi hosszabb-rövidebb intenzív szakasz, amelyek a bemelegítő vagy alaptempón zajló futás után következtek. Hol 10 percet kellett futnunk minden órában egy magasabb intenzitáson, máskor volt egy 100 perces szakasz, amelyet hasonló módon kellett megfutni, vagy voltak 6 perces sorozatok, amelyekből hol 3 darabot, hol pedig 2-t kellett tempósabban megtenni.

edzőtábor,futótábor,terepfutás,Ultra Trail Hungary,UTH
Forrás: Kovács Zoltán
A második napi edzésen csodás napsütés és komoly hó várt ránk.
edzőtábor,futótábor,terepfutás,Ultra Trail Hungary,UTH
Forrás: Kovács Zoltán
Volt egy kis regeneráló jegelés, majd felrobogtunk egy 1550 méteres csúcsra.
edzőtábor,futótábor,terepfutás,Ultra Trail Hungary,UTH
Forrás: Tamás Botond
A havas hegycsúcsok és a monumentális tér körös körül egészen megrészegített, ahogy ereszkedtünk alá a sípályán.

Az útvonalakat úgy választottuk ki, hogy ismerős futótársak, korábban-e vidéken megfutott edzéseinek track-jét közkinccsé tették. A track rákerült az órákra és futás közben egy csíkot igyekeztünk követni, ami nem volt mindig egyszerű, tekintve, hogy a magasabban fekvő részeken – értsd jóval 1000 méter felett – gyakran összefüggő hótakaró fedte a kisebb egynyomos utakat, de volt olyan dózer út is, amely egy az egyben hó alatt volt. Elképesztő mennyiségű hó hullott az elmúlt télen ebben a régióban, amely egyszerűen még nem olvadt le mostanra. A havas részek persze nehezítették a haladást, ráadásul olyan nagyon nem is készült rá senki (például hólánccal vagy túrabottal). Számomra néha voltak nagyon izzasztó pillanatok. Előfordult, hogy a popsimon ereszkedtem lefelé, de az sem volt igazán jó megoldás, mert néha úgy tűnt, félelmetesen felgyorsulok, ráadásul pillanatok alatt ázott át a jéghideg hótól a vékony sortom és minden egyéb, ami annyira azért nem volt kellemes, szép tavaszi idő ide vagy oda. De végül minden egyes edzésnap után jó élményekkel telve és elégedetten nyugtáztuk az elvégzett munkát.

Szűk 88 km-t futottam 4 nap alatt 3175 méter szintemelkedéssel.

edzőtábor,futótábor,terepfutás,Ultra Trail Hungary,UTH
Forrás: Tamás Botond
A negyedik nap utolsó futása már kicsit nehezebben indult, de a végén klassz érzésekkel nyomtam az óra stop gombját.
edzőtábor,futótábor,terepfutás,Ultra Trail Hungary,UTH
Forrás: Ismeretlen túrázó
Edzőtársaimmal a csodás Dachstein gleccserrel a háttérben.

Jakus Béla, edző, a tábor szervezője, azt mondja: „Az edzőtáborok általában alapozáskor vagy 3-4 héttel egy főverseny előtt a leghasznosabbak. Ennél a tábornál az UTH-hoz lőttük be az időpontot. Van idő kipihenni az edzőtábort a versenyig, illetve van idő arra, hogy beépüljenek az edzések. Lehetőség van komoly edzésmunkára, amelynek következtében az állóképességben jelentős javulás várható. A helyszínnel kapcsolatban elmondható, hogy változatos útvonalakat lehetett találni a környéken, az aszfalttól, a könnyen futható dózer utakon át, a kemény terepig. További előny, hogy az edzőtábor kizökkent a napi rutinból, nagyobb hangsúly kerülhet az edzések közti pihenésre, regenerálódásra, megfelelő táplálkozásra, nem kell másra koncentrálni, csak a futásra. Nem kell hajnalban edzeni, munka előtt vagy késő délután, munka után.

Annyi közvetett hátránya volt a helyszínnek, hogy 1400-1500 méteren még komoly hó volt, az útvonalak felvittek ezekre a helyszínekre lassítva a futókat. De direkt hátránya nem volt ennek sem, mert alapvetően élvezettel számoltak be a futók a megtett edzésekről függetlenül attól, hogy hóban is kellett futni, ez nem befolyásolta érdemben az elvégzett edzéseket.

További előnye a tábornak, hogy közösségi élményt nyújt, lehetőség van közelebbről megismerkedni a csapattagokkal, lehetőség volt a tapasztalatok megosztására, kérdezni egymástól és az edzőtől is bármikor.”

Holnap indul az 5. Generali Runner’s World futótábor. A helyszín ezúttal Makó, a csapat ellenben a szokásos profi, de szórakoztató edzőkből, szakemberekből álló team. A jó futások és a remek hangulat garantált! Találkozunk holnap!