futócipő

Minden női futónak jár a taps!

Forrás: Getty Images
Minden nőnek, aki a mozgást választja a temérdek kifogás, amit család, munka, háztartás, bevásárlás, főzés, mosás, takarítás és még vagy ezer más feladat helyett jár az elismerés. Igen, minden egyes nap, amikor hátrahagyod a házimunkát, és inkább felveszed a futócipőt, magad után csukod az ajtót, és elindulsz futni. Itt az idő, hogy megünnepeld magad minden egyes futásod után!

Nőnek lenni valljuk be rendkívül összetett feladat, sokszor kihívás. És bizony fárasztó. A nőktől pedig alapvető társadalmi elvárás, hogy az élet minden területén meg kell felelni, sőt, illik is jól teljesíteni. Így a futásban is. Holott talán mi magunk, nők aggasztjuk magunkra ezeket a szerepeket és a (felesleges?) elvárásokat. A futást azonban megközelíthetjük más szemüveggel, és éppen azt keressük benne, ami számunkra a kiteljesedést jelenti. Önmagunkat. Futás közben érezzük magunkat igazán szabadnak, és valóban nőnek. Még izzadt, lestrapált, csapzott állapotban is, és csak futás közben kapjuk meg azt a semmihez sem fogható érzést, amiért elindulunk, miközben megannyi más feladat is vár(na) ránk az életben. És ezt az érzést csak a nők érthetik meg. Kölcsönösen.

Futóversenyek csak nőknek

Épp ezért van létjogosultsága a kizárólag nőknek szóló programoknak. Ahogy léteznek női fitnesz termek, jógaórák és kizárólag nőknek szóló csoportos edzések, úgy a csak hölgyeknek szóló futóversenyek sem ritkák már világszerte, sőt itthon is rendeznek női futógálát, és a női rendezvények népszerűsége évről évre emelkedik. Nők, egymás közt, őszintén, elvárások és megfelelési kényszer nélkül, csak felszabadultan néhány órára, fél napra, vagy akár többre. Mit szólnál, ha mondjuk három teljes napon keresztül hátra hagyhatnál minden nyomást, tennivalót és lenne egy olyan hétvégéd a legjobb barátnőiddel, ami csak a futásról és rólad szólna? Jól hangzik, ugye?

Woman’s Trail
Forrás: Woman’s Trail

A Woman’s Trail épp ezt kínálja, egy háromnapos futófesztivál csak nőknek, ahol a futásé és a tiéd a főszerep! Éjszakai fejlámpás futás az Alpok erdei ösvényein, futóverseny két távon terepen, és tókör futás a csodaszép Zell am See partján, mellette jóga, masszázs, hangulatos vacsoraestek és gasztronómiai élmények várnak téged és barátnőidet Kaprunban szeptember utolsó hétvégéjén.

Woman’s Trail
Forrás: Woman’s Trail

A futás kapcsolat

Annak ellenére, hogy a futás alapvetően egyéni sport, elképesztő kapcsolatépítő ereje is van. Elég, ha egy verseny rajtjában körbenézel, biztos találsz ölelkező, egymást kezét szorító barátnőket, akik talán épp a futásnak köszönhetően találtak egymásra. Lehet, hogy neked is vannak már olyan barátnőid, akiket a futás által ismertél meg, és lettetek rendszeres futótársaid. Az életben kevés nagyobb ajándék van az igazi, őszinte barátságoknál, a futás pedig még arra is képes, hogy általa új kapcsolatok szülessenek.

Persze az is lehet, hogy te inkább az egyedüli futók táborát erősíted, és a futás számodra inkább elcsendesedés, és az a pár óra, amit csak önmagaddal szeretsz eltölteni. Bárhogy is legyen, ha nőként rendszeres futó vagy, akkor igenis elismerést érdemelsz. Szóval… Éljenek a nők!