Mátrabérc,Mátrabérc Trail,Mátra,terepfutás,terepultra futás,futás anyaként

Mi kell ahhoz, hogy „jó” Mátrabécet fuss? - Judit beszámolója a Mátrabérc Trailről

Na de mi a „jó”? Kinek mi, ugye… Ez nagyjából elfogadható. Évek óta vágyom a saját „jó” Mátrabércemre, de mindig volt valami oka annak, hogy ez nem realizálódott.

A tavalyi 7.39-cel annyi bizonyossá vált, hogy ha kevésbé vagyok jó formában, vagy nem úgy alakul a felkészülésem, akkor is tudok futni egy 7-essel kezdődő Bércet. Ez számomra megnyugtató volt, egyszer s mind előrebocsátotta azt, hogy ha „rendesen” felkészülök, tudok ennél jobbat is.

Felkészülés és egyéb finomságok

Február végén a pár hetes kényszerpihenő után abban maradtunk Bélával (Jakus Béla, edző), hogy visszatérünk a magasabb pulzuszónákban zajló edzésekhez, mert január végére oly mértékben lelassultam, hogy síkon alig bírtam 5 percen belüli ezreket futni, miközben tavaly ősszel egész ígéretes félmaratont raktunk össze (1.42). Szerencsére sem a kihagyás, sem a zónaváltás nem okozott látványos nehézséget, sőt aránylag hamar érezhetővé vált, hogy jó ez az irány.

A futások mennyiségével nem volt gond. Minden hosszút, vagy sorozatterhelést – nem állítom, hogy nyekkenés nélkül, de - meg tudtam csinálni. Idén már kaptam 9-10 órás heteket (kellenek is, hiszen idén ismét a hosszabb távok felé vettük az irányt). Sok szintet sikerült a lábakba pakolni. Talán a tempóm nem volt eszevetett, de azért gyorsultam valamennyit.

Bizakodó voltam egészen a verseny hetéig. Mert aztán lett egy kanyar a sztoriban: a verseny hetében megfáztam. Nagyon ezzel nem lehet kezdeni semmit. Mi is a kapcsolódó mondás: ha szedsz valami gyógyszert rá, egy hét, ha csak pihensz és a tested természetes gyógyító erejére hagyatkozol, akkor hét nap. Így a Mátrabérc napján még nem lehettem százas.

Vajon mennyivel csökken a leadható teljesítmény ilyenkor, hány perctől kell elbúcsúznod már a rajt pillanatában? Nincs egzakt válasz erre, de az biztos, hogy nehezítő körülmény. Az, hogy ne induljak el, fel sem merült bennem (szerencsére Béla sem vetett fel ilyesmit). Idén jubiláltam, 10 éve futottam az első Mátrabércemet, nagyon ott akartam lenni…

Mátrabérc,Mátrabérc Trail,Mátra,terepfutás,terepultra futás
Forrás: Szabó Áron
Ez ugyan már a célban készült, de a rajtot megelőzőn hasonlóan lelkesek voltunk.

A verseny

Makacsul hittem, hogy csak jobb lehet, mint tavaly. Igen, még betegen is! Viccesen írhatnám, hogy fél lábon is, ennyi futással, muszáj neki! Azt hiszem, ha nem hittem volna ebben, el sem indulok abban az állapotban.

Ezekkel a gondolatokkal vettem a nyakamba a Mátrát szombat reggel 8 órakor.

A rajtot viszont klasszul elbabráltam. Írhatnám önző módon, hogy a nálam lassabb sporttársak tették ezt… Hihetetlen dugó alakult ki pár száz méteren belül. Álltak előttem az emberek, közben sokan az úttalan bozótoson keresztül elkezdtek kielőzni. Kilométereken keresztül azt éreztem, hogy nem vagyok a helyemen. Totyogás volt fölfelé és lefelé, a pulzusom össze-vissza ugrált. Pedig nem álltam hátul, szinte még látható volt a mezőny eleje, mégis 20-30-40 olyan futó volt előttem, akiknek vélhetően kicsit hátrébb kellett volna állniuk. Ennek megfelelően Oroszlánvár, Kékestető időben ugyanaz lett, mint tavaly. Ezek láttán nyilván nem voltam boldog. Depósunk, Réka hathatós segítségének köszönhetően minimális időt töltöttem a frissítéssel. Betáraztam 1 liter izot a következő szakaszra (Kékestető-Galyatető) és uzsgyi tovább is iramodtam.

Itt azért rendesen kitisztult a pálya. De percekig bénáztam a két softflask zsebekbe helyezésével. Kilógott a teteje, és mint egy rendesebb lógó cici csapkodott ide-oda, ahogy futottam. Bakker még ez is – gondoltam magamban. Most persze már tök komikusnak tűnik a helyzet, de akkor iszonyat komolyan kellett koncentrálnom, hogy a köves, technikás lejtőn tudjak haladni, miközben a két kezemmel próbálom beljebb tuszkolni a flaskáimat.

Mire a Sombokorhoz értem, nagyjából sikerült orvosolni a problémát és végre újra tudtam egyensúlyozásra és kapaszkodásra használni a kezem. A meredek lejtő rendben ment, nem csúsztam meg, nem estem, ráadásul jót tett a lelkemnek, hogy pár lány futótársam mellett elmentem. A Csór-hegy aljáig oké volt minden, majd ahogy megindultam az emelkedőn és elkezdte a tarkómat sütni a Nap, mindenféle zavaró gondolatok kezdtek betüremkedni a fejembe. Irtó melegem volt és iszonyat nehezemre esett normálisan haladni, mármint érzésre (a pulzusom oké volt). Nehéz volt és kínkeserves és azért zavart ez a gondolatkör, mert még messze volt a vége. Miért gondolkodom már most ilyesmin?! Még az is eszembe jutott, milyen ciki lenne, ha ki kéne állnom. De komolyan, ennyi edzéssel a lábaimban oda-vissza kéne Mátrbércet futni, én meg itt nyomok egy belső hisztit. A Rudolf-tanyai elágazásig mindenesetre rettenetesen sajnáltam magam és egyre kattogott a fejemben egy kérdés:
Mi kell ahhoz, hogy „jó” Mátrabércet fuss?

Mátrabérc,Mátrabérc trail,Mátra,terepfutás,terepultra futás
Forrás: Szabó Áron
A célban Szabó Áron készített szuper hangulatú fotókat, miután maga is letolta a Mátrabércet 5.06.07-tel, a második helyen befutva.

Galyatetőre szerencsére már a tavalyi részidőm előtt értem és bár ott nem várt senki, de az előre küldött cuccomat gyorsan betáraztam és pillanatok alatt mentem tovább. A Galya-Ágasvár szakaszon amolyan meditatív állapotban voltam, mintha én nem is én lennék, csak érzem, ami történik velem. Be van programozva a testembe, hogy mit kell tennie és ő teszi. Nem kérdez, nem okoskodik, nem gondolkodik, csak halad. Időnként jobban, máskor meg kevésbé, sőt még egy bokrot is keresett, mert érezte, hogy vár rá egy technikai szünet, de aztán újra felvette a ritmust és fut tovább. Egy futótest voltam csupán. Ebből az állapotból az Ágasvári mászás kizökkentett, mezőnybéli sporttársammal, Violával pár szót váltottunk, miközben felcammogtunk, majd pedig le.

Az utolsó pont, Mátrakeresztes innen már nem volt messze, 5.40-re értem oda (tavaly 5.48.54). Ide beszéltük meg az utolsó depót, Andi és Réka sürögtek is rögtön, ahogy megláttak. Alig fogtam fel, hogy mit mondanak. Ez volt az első pont, ahol nem felejtettem el hűteni a fejemet, mindenhol máshol lemaradt. A hideg víz percekre helyre rakott. Kaptam az infót, hogy percekre előttem van a 4-ik lány, ebből azt is kitaláltam, hogy akkor az 5-ik lehetek (hehe). Valahogy nem hozott lázba a versengés gondolata. Túlságosan elcsigázott voltam. Meg láttam egy ideje, hogy a pulzuszónát már csak nyomokban tartom. Inkább az első felében mozgok, ha egyáltalán. Nem gondoltam, hogy ezek után a Muzslára menet fogok megtáltosodni. Igazából egy dolog érdekelt: legyen jobb az időm, mint tavaly és ez ott, Keresztesen, már látható volt.

Mátrabérc,Mátrabérc Trail,Mátra,terepfutás,terepultra futás
Forrás: Szabó Áron
Ez is a Mátrabérc, igaz ezért egy kicsit menni kell.

Az utolsó szakasz (Mátrakeresztes-Szurdokpüspöki) a tavalyihoz hasonlóan cammogósan és aránylag erőtlenül telt. A pulzusom, már csupán a kapott zóna alját súrolta, olykor pedig már kint is volt belőle. Bele-bele futogattam, főként ahol kisimult a lábunk alatt a talaj, vagy picit lejtett, max. enyhén emelkedett, azonban idén is sok-sok séta volt ezen a szakaszon. A Muzsla tető előtt vettem, hogy Viola ismét a közelemben van. A hangját hallottam magam mögött. Tudtam, hogy be fog érni ismét és hiába volt közel a cél, semmi hajlandóságot nem éreztem arra, hogy küzdjek… A tető után nem sokkal, amikor már megkezdtük az ereszkedést, el is suhant mellettem. Én pedig kényelmesen beálltam egy sporttárs mögé és ráálltam egy kellemes tempóra. Nem éreztem a tüzet és a harcos kedvet magamban, mígnem kisidő múlva Anikó is elrobogott. Ezt követően azért rákapcsoltam. Olyan tempóban futott el Anikó, hogy utolérni, nem igen láttam esélyét, de elég motivációt adott, ahhoz, hogy feltámadjon a futókedvem. A Diós-patak medrében Anikó elsuhant Viola mellett – ha jól láttam. Viola alakját még láttam egy darabig, de azt, hogy mekkora hajrát nyomhatott csak az eredménylista mutatta.

Én ekkor már csak a mámorító orgonabokrok sorfalát érzékeltem és a száraz, porzó szekérút adta utolsó enyhe emelkedővel küzdöttem. 7 óra 24 perc 35 másodpercet futottam és nem volt sem könnyű, sem magától értetődő, sem rutin munka ez a futás. A szervezetemnek abszolút hálával tartozom azért, mert kibírta, mert a rendelkezésemre bocsátotta magát erre a piszok nehéz versenyre még így is.

Mintegy kívülről tekintve az idei Mátrabércre, egy szavam nem lehet. Semmi példaértékű, netán követendő nincs ebben, nem kell betegen Mátrabércet futni. Nekem most fontos volt, a 10-ik évforduló miatt és a soha nem szűnő futós vágyódásaim miatt. Hiába csinálom már mióta is…11 éve, egyszerűen mindig vágyom erre az izgalmas stratégiai társasjátékra, aminek hiába ismerem jól a paramétereit, soha nem tudhatom, hogy mi lesz a vége.

Jövőre pedig remélem, végre megtudom: mi kell ahhoz, hogy „jó” Mátrabécet fuss(ak)!

Mátrabérc,Mátrabérc Trail,Mátra,terepfutás,terepultra futás,Józsa Gábor,Szász Norbert
Forrás: Szabó Áron
Józsa Gábor 4.57.46-tal - a Mátrabércek történetében először 5 órán belüli idővel - első helyen ért célba szombaton.

Egyébként a versennyel kapcsolatos hír, hogy Józsa Gábor maratonista olimpikon, tájfutó atlétánk, aki idén első alkalommal állt rajthoz ezen a hosszú és kemény pályán, óriási pályacsúccsal elsőként ért célba. Idejével áttörte az 5 órás lélektani határt, 4.57.46-ot futott szombaton. A második és harmadik helyen befutó Szabó Áron és Muhari Gábor szintén a korábbi pályacsúcson belül értek célba, illetve még a negyedik helyen befutó Pálfy Marci is becsusszant alatta. Egészen komoly idők születtek idén a srácok mezőnyében.

Szasza (szűk családom legnagyobb férfitagja, állandó szerzőtársam) is remek futást rakott össze ugyanitt, ő új egyéni csúcsot tudhat immár magáénak a Mátrabércen (6.07).