Badar Gergő, futás,

7 éve tervezte, most megnyerte az ExtremeMan hosszútávú országos bajnokságot Badar Gergő

Forrás: Nagy Norbert
Gergő 2011 óta triatlonozik, hét éve már rajthoz állt Nagyatádon. Akkor hatodikként ért célba, de eldöntötte: 30 évesen visszatér és megnyeri a versenyt. Így is történt.

2020 augusztusában nem sikerült pályacsúcsot dönteni: Flander Márton 2017-es 8:10:11 órás pályarekordja még mindig rekord, ám sok esély nem is volt ennek túlszárnyalására. Augusztus 8-án ugyanis extrém meleg volt Nagyatádon, ráadásul néhány hete áradások voltak, két híd leszakadt, így a bringapálya távján módosítani kellett. Badar Gergőt, a ExtremeMan hosszútávú országos bajnokság győztesét (ideje 8:30) faggattuk arról, milyen volt a felkészülési időszak a pandémia alatt, és hogyan élte meg lelkileg ezt a több, mint 8 órás megmérettetést.

Mióta készülsz a 2020-as versenyre?

2013-ban álltam először rajthoz Nagyatádon, a hosszútávú OB-n, ahol 6. lettem. A 9:15 jó időnek számított, pláne úgy, hogy előtte 2 évvel kezdtem triatlonozni. De nagyon felkészületlen voltam, megviselt fizikailag a verseny, a következő években nem akartam indulni. A tervem az volt, hogy 30 évesen újra megpróbálom és megnyerem…

A pandémia miatt mennyire volt bizonytalan a verseny megrendezése?

Magyarország szerencsés helyzetben van, hogy rendezhetett versenyt, a legtöbb helyen elmaradtak. Én végig úgy készültem, hogy meg lesz tartva, így is zajlott a felkészülés.

Badar Gergő, futás,
Forrás: Nagy Norbert

Mióta készülsz?

Minden évben pihenek egy hónapot. 2019 októberében ez megvolt, novemberben újra edzeni kezdünk Bajai Péterrel és úszóedzőmmel, Paksi Tiborral. Hosszú távra készültünk, ám amikor a tavaszi versenyek elmaradtak, új alapozást kellett csinálni. Márciusban lett volna egy középtávú versenyem Tenerifén, amit 3 nappal előtte lemondtak a vírus miatt. Rossz volt ezt elfogadni, de az egész világ krízisbe került, ez volt a legkisebb probléma – én meg tettem a dolgom, hiszen a munka nem vész el.

Most szombaton az úszásnál még harmadik voltál – utána azonban villámgyorsan az élre kerültél…

Harmadiknak jöttem ki a vízből 15 másodperces hátránnyal, a bringán 10 km múlva átvettem a vezetést. Viszont mivel tavaly óta 172 km a bringapálya, arra készültünk, így a pálya mostani átalakítása nem tett jót, ez elvett több, mint 10 percet, hiszen így 180.5 km lett a bicikliút.

Badar Gergő, bicikli
Forrás: Nagy Norbert

Milyen érzés volt először beérkezni a célba?

A célba érkezés utolsó száz métere egészen fantasztikus volt, de végig nagyon jól éreztem magam. Jól bírtam a nagy meleget is, már egy ideje a legnagyobb melegben edzettem, hogy ne okozzon gondot a hőség. A futás kifejezetten jól ment, még több is volt bennem, mint a maratoni táv.

Hogyan állítottad össze a verseny előtti és alatti töltést?

A verseny előtt 2 héttel összeraktam, mikor mit fogok enni, inni, kiszámoltam, alaposan felkészültem. Ez nagyon lényeges, hiszen a szénhidrát, a sók, ásványi anyagok elemi fontosságúak ahhoz, hogy legyen energiánk. Én a verseny reggelén eszem valami nagyon könnyűt, úgy 90 perccel kezdés előtt, ez általában kétszersült vajjal, csirkemellel. De megtanultam alkalmazkodni: a külföldi versenyeken nincs mindig olyan étel, amit megszoktunk. Volt már, hogy kakaós tésztát ettem verseny előtt!

Fontos még, hogy a verseny előtti másfél órában viszonylag üres legyen a gyomor, de ne legyünk éhesek. Rajt előtt 20-30 perccel még jöhet egy fél banán vagy egy energiaszelet, és persze vizet is kell inni bőven.

Badar Gergő, edzés,
Forrás: Nagy Norbert

Többször is sétálnod kellett a verseny alatt a bokasérülésed miatt. Mennyi időt szánsz a regenerációra, mikor mész újra edzeni?

Már úsztam, és úgy éreztem, sok maradt még a futásomban. Hétfőn már futottam volna, de a sérülés miatt inkább óvatos vagyok. Mentálisan sem merültem ki, de tartom az egy hetes pihenőt, ilyenkor nagyon figyelek a szénhidrátraktárak visszatöltésére, és arra, hogy sokat aludjak, ez nagyon lényeges a regeneráció szempontjából.

Mi a következő nagy terved?

Lesz itthon egy középtávú OB szeptember 19-én - a sérülésemtől függ, elindulok –e. Szeretnék, de 100%-ig ki akarom pihenni magam, hogy a jövőben a bokasérülés ne hátráltasson. Ha verseny előtt 2-3 héttel nem megy a futás, elengedem a dolgot.