Lubics Szilvi 5 tippje aszfaltról terepre váltóknak

Hosszú éveken keresztül kizárólag aszfaltos versenyekre készültél, és a legnagyobb sikereidet ott érted el. Az utóbbi 5 évben azonban már főleg terepen futsz, és terepversenyekre készülsz. Miért váltottál mégis át az aszfaltról?

Ha jól visszagondolok, akkor valójában ez egy két lépcsős folyamat volt. Az egyik első, és legfontosabb mérföldkő Marcipán kutyám érkezése volt 2014-ben, majd ahogy elkezdtem vele együtt futni adta magát, hogy az erdőbe induljunk. A következő fontos állomás pedig 2017-re tehető, amikor a Badwater teljesítése után elkezdtem azt érezni, hogy tényleg mindent elértem aszfalton, amit csak lehet és már nem találtam különösebb motivációt aszfalton. Szükségem volt valami új kihívásra, és ekkor kerültek a képbe a sivatagok, amikre főleg terepen lehet felkészülni.

Azért teljesen nem volt számodra ismeretlen a terep, hiszen futottál Vérkört, de külföldön is indultál terepversenyen.

Igen, megjártam a Lavaredot, a Transgrancanariát, de az utóbbi években tényleg annyi minden megváltozott, hogy eljutottam odáig, hogy ma már nem is szeretek aszfalton edzeni. Zavarnak az autók, a hangok, az emberek, a cigifüst. Sokkal jobban érzem magam a kutyáimmal az erdőben, annak ellenére, hogy ügyetlennek tartom magam, és a teljesítmény szempontjából egyáltalán nem is logikus döntés részemről, hogy váltottam, de sokkal többet ad, lelkileg teljesen feltölt az erdő, és ez a legfontosabb, hiszen a futás mégis csak egy hobbi, amit azért űzünk, hogy jobban érezzük magunkat a mindennapjainkban.

Akkor nálad ez váltás egy hosszabb folyamat volt. A tapasztalataid alapján miben igényel más felkészülést a terepfutás?

Sok mindenben. Régebben például nem mertem egyedül elmenni az erdőbe, nagyon féltem a tereptől, azt gondoltam, hogy az félelmetes, és biztos történik majd velem valami rossz dolog. Marci kutyám ezért ilyen védelmező szerepet is betöltött az elején, de egyedül nem is nagyon mertem elmenni.

És versenyen sosem voltak ilyen félelmeid?

Nem, a verseny az teljesen más dimenzió, ott száz százalékig biztonságban érzem magam, bárhol is vagyok. Ott eszembe sem jut, hogy bármitől is féljek. Nyilván biztonságot ad, hogy minden szervezett és ellenőrzött keretek közt történik. A legtöbb olyan hosszú versenyen, ahol indulok kapok nyomkövetőt, ami szintén erősít a biztonságérzetemen, így eszembe sem jutni félni.