
Felkészülés a Generali Runner’s World Runra: ismerjétek meg a három futót, aki rajthoz áll a versenyen
Most kicsit részletesebben is bemutatjuk őket, a Maratonman Laborban végzett állapotfelmérés előtt mindannyian elárultak néhány érdekes információt magukról és a futómúltjukról.
Ajna a Generali futóklub tagja, van már versenytapasztalata és a 10.5 km-es távon áll majd rajthoz.

Ajna egyébként biciklizik is, jó időben rendszeresen bicajjal jár be dolgozni, ez a sport is szerepel a repertoárjában. Legjobban az motiválja, hogy kihozza magából a maximumot és elsődleges célja, hogy fejlődjön, javítson az időeredményén és a hosszabb távok se jelentsenek neki problémát.
Sára teljesen kezdő, ő 6.2 kilométert szeretne teljesíteni a versenyen.

A felkészüléstől mindenképpen azt várja, hogy szakmai tudást, tudatosságot szerez az edzések mellé, amik segítenek abban, hogy a jelenlegi állapotában is kihozhassa magából a maximumot.
Roland a félmaratoni távot szeretné teljesíteni és elsődleges célja, hogy javítson az időeredményén.

Hozzátette, hogy volt egy nagyobb kihagyása, ezt követően elkezdett versenyszerűen fallabdázni, de rájött, hogy a futás sokkal több élményt nyújt számára, így újra visszatért hozzá.
A versenyen szeretne 1:40 alatt futni, amit a pálya adottságai szempontjából reálisnak is tart.
Az állapotfelmérés több részből állt, Gál Tibi, a Maratonman Labor szakértője, a következő vizsgálatokat végezte el a három futón: a terhelhetőség szintjét, anyagcsere-folyamatokat, a légzésfunkciót és a laktátszintet is megmérte. Ezekből az adatokból kiderülhet minden fontos dolog, amire a felkészülés során érdemes figyelni és amin csiszolniuk kell majd a versenyzőknek. A részletes kiértékelés után majd a futók edzője, Sanyosz ennek alapján állítja össze a három edzéstervet.
Az alábbi videóban közelebbről is megismerheted a versenyzőket, ahogy az állapotfelmérésbe is bepillanthatsz!
Figyeljétek a következő cikkeket, ugyanis MacPherson Éva ad majd a futóknak táplálkozási tippeket és az is kiderül, milyen edzésterveket rak össze a futóknak Sanyosz!