„Eldöntöttem, hogy nyomni fogom és kizárok minden kellemetlenséget” – Garai Ágnes Szonjával a kétszeres 6 órás országos bajnokkal és friss magyar csúcstartóval beszélgettünk

Ennek eredményeképpen országos bajnok lett 6 órás futásban, OB harmadik helyezett 100 km-en, kijutott a tavalyi 100 kilométeres világbajnokságra, ahol a magyar női mezőny második legjobb eredményét érte el és a korosztályos dobogóra is felállt, március 5-én pedig immár második 6 órás országos bajnoki címét gyűjtötte be, ám egyben megdöntötte a magyar női 6 órás futás eredményét is. Garai Ágnes Szonja mesélt erről a futásról és sok egyéb másról.

Azt olvastam, hogy - 6 óra ide vagy oda - sikerült egyfajta fokozó futást, tehát egyre gyorsuló tempót hoznod ezen a versenyen. Mesélnél erről?

Ilyesmit úgy lehet véghez vinni, ha igen stabil állóképessége van az embernek rengeteg sok edzésnek köszönhetően, ami kilométerszámban és tempós edzésekben is megmutatkozik. Nekünk heti két közös edzésünk van, amik általában nagyon kemények, de ezeken kívül, amiket személyre szabva kapok, azokban is sok gyors és hétvégi hosszú edzés van. Ezek összessége adja meg az állóképességet és a tempót. Fontos taktika, hogy nem lehet maxon kezdeni egy versenyt, pláne ilyen hosszút, mert akkor jóval nehezebb lesz a vége.

Milyen tempókat futottál?

Az első órában 4:40-es kilométereket, eleve azt beszéltük meg Gáborral, az edzőmmel, hogy akkor gyorsítok, ha érzem, hogy fogom tudni a gyorsabb tempót tartani. Azzal a tanáccsal látott el, hogy fogom érezni, ha képes vagyok erre. Ugyan sejtettem, hogy a 4:40-nel nem lesz gondom, mert sok olyan lendületes futásom volt, ahol 4:40-ben, 4:30-ban, sőt 4:20-ban is futottam órákat.

Az első óra után azt gondoltam, hogy a 4:30 még gyors lenne, de a 4:35 talán nem, így a második órában már erre a tempóra váltottam. Azért is tettem ezt meg, mert tudtam, hogy az előző csúcsot 4:33-as átlagon futották és úgy gondoltam, hogy ha reális a csúcsdöntés, akkor könnyebben érem el, ha a végén nem vagyok tőle nagyon távol. Végső soron a 4:35-ös iramot tartottam az ötödik óráig, akkor eszméltem rá arra, hogy tényleg van esély a csúcsdöntésre, tehát hogy 78,9 km fölött fogok futni.

Szerencsére jól sikerült a frissítés is, nagy segítséget kaptam Tóth Szabolcstól, aki minden rezdülésemre figyelt, ő maga is futó és a Sashegyi Gepárdok vezetői körének oszlopos tagja. Tehát segítette a verseny végét a jó frissítés, de az is, hogy fejben eldöntöttem, nyomni fogom és kizárok minden kellemetlenséget. Például azt, hogy fájdalmas és réges-rég túl vagyok a komfortzónámon. Csak azt néztem, hogy mit mutat az órám és jó e a tempó. Éreztem, hogy fogom tudni tartani, de ehhez az is kellett, hogy ki tudjak zárni olyasmi zavaró tényezőt, minthogy már nem esik jól.

A legvégén közel sprinteltem, 4:10-ben futottam az utolsó kilométert, ekkor már minden 100 métert néztem az órámon. Azt gondolom, hogy ezen a szinten már inkább fejben dől el, hogy mi lesz a végeredmény.

Te egyébként is harcos típus vagy…

Igen nagyon (nevet). Ez a hozzáállás általában is jellemző rám. Ha valamit elkezdek, azt szeretem komolyan csinálni azért, mert úgy gondolom, hogyha nem teszem oda magam száz százalékban – legyen az sport, munka vagy tanulás – akkor az elpazarolt idő, mert ugyanannyi idő alatt odatehetem magam maximálisan és odatehetem magam félig-meddig. Ilyenkor folyamatosan azt érzem, ha képes vagyok erre, akkor miért ne tennék így? Ez egy belső kényszer, ami persze személyiségfüggő.

Az ultrás eredményeidet böngészve 2021-ből bukkantam rá az első versenyre, ami egy 50 km-es OB volt, de azt megelőzően 10 éve már futottál. Miért váltottál az ultratávok felé?

A kezdeti 11 évben is szerettem futni, edzésekre, versenyekre járni, volt is bennem vágy arra, hogy fejlődjek, de nem volt akkor még annyira fontos a futás, nem akartam minden energiámat beleölni ebbe, nem is jutott elég időm a futóedzésekre, mentálisan és fizikailag sem álltam még készen. De 2021 környékén volt egy fordulópont ebben. Márciusban futottam egy egyéni csúcsot a maratoni OB-n és ez olyan motiváló erő volt, hogy a pár hétre rá megrendezett 50 km-es országos bajnokságon – ami nem sokkal több, mint egy maraton, tehát reális célnak tűnt – elindultam. Harmadik helyezett lettem egy nagyon egyenletes tempójú futással, ami nagyon boldoggá tett. Ez mérföldkő volt, és olyan motivációt adott, ami miatt képes voltam egyre több energiát tenni a futásba. A következő évben elindultam a 6 órás OB-n, amit megnyertem és úgy érzem, hogy ott billent át teljesen a szemléletem és kezdtem nagyon komolyan venni a futást. Kíváncsi voltam, hogy mit tudok belőle kihozni, ha tényleg betartok minden edzést.

Gábor a kezdetek óta foglalkozik veled, mint futóval, hogyan tudtál beleszokni abba az edzésrendszerbe, amit ő képvisel? Ő azért nem egy konzervatív szemléletű edző.

Amikor a csapathoz kerültem még másként emlékszem az edzésekre, az azt követő években sokat változott Gábor szemlélete. Viszonylag hosszú idő volt az a folyamat, ahogyan alkalmazkodtam ehhez. Ám régebben eleve nem tudtam elvégezni minden edzést, mert más volt a fókuszban. Most viszont azt gondolom, hogy részben döntés kérdése is, de biztos, hogy nem egyszerű, hiszen amikor nulla fok van, és szakad az eső, akkor is kell menni edzeni, ami természetes, hogy nem annyira komfortos, de ezeken túl lehet lendülni, ha van motiváció.

Számodra mi a kényelmesebb, csapatban edzeni vagy egyedül?

Kedden és csütörtökön van közös edzés, járok mind a kettőre többnyire. Szeretem a csapatot. Nagyon sok olyan edzés van – ilyenek például a résztávos edzések – amit egyedül nem lehetne úgy megcsinálni. Húzzuk egymást, mindenki egyszerre szenved, egyszerre nyomja – óriási motivációt jelent ez. Sokkal gyorsabban tudok így futni, mintha egymagam lennék. De egyedül is szoktam futni, és azok is jók, mert van lehetőségem kicsit elmerengeni magamban. Az is kell. Szerintem azonban sokkal nehezebb csapat nélkül fejlődni.

Mindennap futsz?

Mondhatjuk, hogy majdnem mindennap. Azért szokott lenni pihenőnapom.

A 6 órás után hogyan alakult a hét?

Ha van egy kemény verseny, azt azért ki kell heverni. A hét elején átmozgatók voltak már, aztán volt egy hosszabb hegyi edzés, de nyilván nem olyan tempóban futottam, mint ami a szokásos.

Olvastam, hogy az idei célok között szerepel a bécsi maratoni országos bajnokság. Mi lesz a terved?

Van egy 3 óra 4 perces időm, amit tavaly futottam a Budapest Maratonon, de hozzátartozik, hogy elég meleg volt, kaptam egy kis napszúrást is és sikerült kevés vizet innom, szóval szerintem lehetett volna picit jobb az a futás. Annál szeretnék jobbat futni most, hogy mennyit sikerül faragnom az időn, azt nem tudom. Nagyon szeretnék 3 órán belüli eredményt.

Milyen hosszabb távú céljaid vannak az ultrafutásban?

Szeretnék még fejlődni. Egyelőre 100 km a leghosszabb táv, amit teljesítettem, utoljára a tavalyi világbajnokságon futottam. Nem gondolkodunk ennél hosszabb távokban, mert én szeretek félmaratonon és maratonon is versenyezni. Nem kifejezetten lennék jó extra hosszú ultratávokra egyelőre. De nem tudom, mit hoz a jövő ebben. Jelen pillanatban az a cél, hogy 10 kilométertől 100 kilométerig bezárólag kihasználjam a fejlődési lehetőségeket.