„A futásban az a jó, hogy mindig van hova fejlődni, legyen az tempó, erőnlét, vagy akár a táv növelése” – mondja Erős Tibor magyar bajnok ultrafutó

6 és fél éve fut és bár nem indult korán a futókarrierje, úgy tűnik ez nem akadályozza meg abban, hogy a fejlődési ív, amire edzőjével Maráz Zsuzsival ráálltak, olyan eredményeket hozzon számára, amiket olykor még saját maga sem hisz könnyedén. A 45 éves ultrafutó az egyik legtudatosabb amatőr sportoló, akivel valaha beszéltem. Története és elképesztő elhivatottsága alapján – mondhatni – abszolút érthető, hogy ennyire sikeres és eredményes lett alig pár év alatt. Erős Tibor mesél a kezdeti lépésekről, a Korinthosz 160 km-es távján megélt élményekről és az ambiciózus távlati célokról.

Pontosan mikor és miért kerültél kapcsolatba a futással? Előtte sportoltál valamit, ami segítette azt, hogy rövid időn belül váltál igazán gyors ultrafutóvá?

A futással kapcsolatos történetem 2015 februárjában, a kislányunk születésével kezdődött. Olyan fontos új dolog lett az életünkben, amit próbáltam a lehető legjobban csinálni, de a görcsös megfelelés feszülést hoz az ember életébe (legalábbis nálam így volt). Ezért levezetésként néha elmentem a környékünkre futni, ami nem sokat, legfeljebb 2-3 km-t jelentett, heti 1-2 alkalommal.

Aztán 2015 decemberében – talán soha nem felejtem el, hiszen ott változott meg minden – a közösségi média böngészése közben felbukkant egy poszt: fuss 2016-ban 2016 kilométert. Gyorsan kiszámoltam, hogy ez kb. napi 5,5 km. Abban a pillanatban el is döntöttem, hogy ezt megcsinálom. Így indult a futással a kapcsolatom.

Azt látom a korábbi eredményeiden, hogy viszonylag hamar elértél egy egész gyors alaptempót, például már az első maratonodat, amit 2016-ban futottál, közel 5 perces ezrekben teljesítetted, erre már tudatosan készültél?

Az imént említett Fuss 2016 km-t 2016-ban tervnek edző nélkül és nulla tudatos felkészüléssel indultam neki. Szerintem, amit lehet, el is rontottam kezdő hobbifutóként: folyamatos magas terhelés, edzések után nem nyújtottam és nem lazítottam, rossz (vagy inkább semmilyen) frissítés, nem megfelelő táplálkozás, magas pulzuszóna stb. Persze csak most, utólag látom, hogy amit annak idején végeztem, finoman szólva sem volt jó vagy hatékony. Viszont a tapasztalataim alapján az ember, ha valamivel rendszeresen foglakozik, megjelennek a hozzá kapcsolható dolgok. Így volt nálam is, egyre jobban kezdtem a futással kapcsolatos dolgokban tájékozódni, egyre többet olvastam, informálódtam a témában, így már fél év után (2016 júniusában) félmaratont futottam, ami része volt a Félmaraton Mánia kezdeményezésnek. Ami, ha jól emlékszem, arról szólt, hogy minden évszakban fuss le a BSI által szervezett versenyen egy félmaratont. Ez nekem nagyon tetszett, el is döntöttem, hogy ezt az érmet (ami azoknak jár, akik a kihívást végigcsinálják) megszerzem.

A Félmaraton Mániában még bőven benne voltam, amikor 2016. október 9-én a Spar Budapest Maratonon lefutottam életem első maratoni távját. Talán kissé korai volt még, így utólag nézve mégsem rossz élménnyel, hanem sok tapasztalattal lettem gazdagabb. Büszke voltam magamra, hogy 40 évesen önállóan elértem ezt a teljesítményt. A Félmaraton Mánia kihívást is teljesítettem, sikerült megszereznem az érmet, amire természetesen ma is büszke vagyok.

Mikor kezdett foglalkoztatni az ultrafutás?

A futásban az a jó, hogy mindig van hova fejlődni. Legyen az tempó, erőnlét, vagy akár a táv növelése, mindig van benne valami újabb kihívás és lehetőség. 2016-tól 2019-ig minden évben teljesítettem a budapesti maratonokat, melyek után, de már közben is egyre többször ámulattal figyeltem az ultrafutókat, hogyan képesek ilyen távokat lefutni? Mi az, amiért ez nekik megy? Mit kellene tennem, hogy egyszer én is teljesítsek akár egy belépő ultra távot? Egyáltalán képes lennék rá? Egyszóval az ultrafutás gondolata 2019 elején jelent meg a fejemben, de az első lépést csak 2019 októberében tettem meg, amikor elindultam egy 6 órás versenyen és második lettem.

A felkészüléshez szerintem a legjobb személyt kerestem meg és kértem fel (aki az ultrafutás aktív hercegnője és egyben edző is) Maráz Zsuzsi személyében. A megközelítésem az volt, hogy aki a legjobb az ultrafutásban, attól a személytől tanácsot, felkészítést, iránymutatást kapni biztosan hasznos lesz a kitűzött célom eléréséhez. Így kerültem kapcsolatba Zsuzsival, akinek nem tudok elég hálás lenni, a mai napig is kiemelten támogat és kísér, és minden tudását, élményét átadja, amit ő az ultrafutásban szerzett, hogy nekem „csak” alkalmaznom kelljen azokat a végcél eléréséhez.

Korábbi fotóidat és a mostaniakat összehasonlítva, mintha fogytál volna. Ez tudatos volt vagy a futások mennyiségének növekedésével együtt jött? Egyébként mennyire figyelsz az egészséges táplálkozásra a jó teljesítmény érdekében?

A futással sok minden átalakult. A testem is megváltozott. Az erősebb edzések jelentősen hozzájárultak a fogyáshoz is. Közel 9 kg-ot adtam le két év alatt, mióta Zsuzsival edzem. A táplálkozásom is megváltozott, kerestem, hogyan tudnám még a teljesítményemet fokozni. Mivel a feleségem közel 7 éve vegetáriánus és most már vegán is, így szinte adott volt, hogy én is elhagyjam a húst az étrendemből. Idén január 9-től nem eszem húst. Biztos vagyok benne, hogy ez nagymértékben hozzájárult az idei teljesítményemhez és nem utolsó sorban sokkal jobban érzem magam, mióta húsmentesen étkezem.

Hogyan építettétek fel Zsuzsival a távokat és a versenyeket az elmúlt években?

Zsu elmélete, hogy csak lépésről lépésre lehet az ultrában haladni. Mindig előre megbeszéljük, mi lenne jó a cél eléréséhez. A vele közös pályafutásom is ennek megfelelően lett felépítve: 6 óra, majd 100 km, 161 km, és így megyünk szépen tovább. A lényeg, hogy egy-két távot többször bele kell tenni, hogy a test emlékezzen rá, hogy ezt már tudja. Így volt a 100 km-es táv is, többször versenyen futva. A mi kapcsolatunk 2019 nyarán indult, szóval az elmúlt két évben volt időnk megismerni egymást, még akkor is, ha nem együtt edzünk.

Az edzésmódszer, amit Zsuzsi alkalmaz, szuper módszer és a technikának köszönhetően olyan, mintha velem futna és ő mondaná, hogy a következő szakaszban mit kell elvégeznem. Mindent lát rólam és az edzésemről: az adott távot, tempót, pulzusomat, a lépéshosszot, de még a levegővétel számát is küldi neki az applikáció. A kapott adatokból pontosan tudja, milyen állapotban vagyok, és tudja tervezni a további edzéseimet is a kitűzött versenyre. Szerencsés vagyok, mert ezek a technikai dolgok engem érdekelnek és szívesen használom őket, így tényleg úgy telik el egy edzés, hogy az órám levezényeli azt, amit Zsuzsi megad, és jó visszanézni, elemezni, hogyan is ment a megadott feladat.

Mondtad, hogy szereted a körpályákat, sőt kezdetben leginkább ilyen versenyeken indultál. Mi az, ami számodra jó ebben a versenytípusban?

Mivel körözős volt az első ultraversenyem, valószínű, kicsit beégett, hogy egy megadott körben (1,7-2 km) általában jó körözni, mert szinte minden körbe találkozol valakivel, aki rád néz, mond egy hajrát, vagy valami történik. Nem beszélve a kiszámíthatóságról, hiszen minden kör ugyanaz, nem változik a talajviszony, nem változik a szint, hanem mindig ugyanaz az elejétől a végig az összes körben. Bár sokan ezt monotonnak gondolják, szerencsére jó a monotonitástűrő-képességem, eddig számomra több előnnyel járt a körpályás verseny, mint hátránnyal. Az A-ból B-be való futásnál ez persze nem így működik, ott minden más, folyamatosan változnak a viszonyok.

Hogyan jött ezt követően az első A-ból B-be útvonal?

Ultratávú versenyekből nagyon válogatni nem lehet. Látva a magyar felhozatalt, örüljünk, hogy ilyen is van. Amin eddig részt vettem, az a Mamma Montana 100 km, egy új, de igazán nehéz talajú és szintes verseny, ahogy a Korinthosz 160 km is. Ezeknél a versenyeknél pont az a lényeg, hogy ne egy sima, egyszerű, egyenletes táv legyen, hanem nehezítésként a szintkülönbség, a terepviszonyok, a hőmérséklet, vagy az éjszaka is szerepet kapjon, mert így sokkal izgalmasabb. Persze az benne van, hogy ilyen talajon nem lehet minden esetben komoly tempót futni, mert nagyon oda kell figyelni, hiszen itt minden változik, szemben a körözős versennyel.

Kétszer voltál eddig 100 km-es magyar bajnok, de azt látom, hogy ezen a távon igazán nem is volt komoly kihívód sem idén, sem 2020-ban, hogyan tudtál mégis ilyen komoly eredményeket elérni mind a két évben, ki vagy mi hajtott előre?

A 100 km már olyan táv, amire illik igazán felkészülni. Nem lehet csak úgy odaállni egy versenyre, pláne nem egy országos bajnoki futamra. A magyar ultra mezőny most kicsit kettészakadni látszik. A legjobbak még 100 km alatt vannak (6 órás, vagy 80 km), vagy egyértelműen fölötte. Aki fölötte van az már vissza nem igazán lép, aki még a 6 óránál vagy a 80 km-nél tart, ott még nem biztos a 100 km jól teljesítése. De ide sorolhatnám a vírushelyzet miatti bizonytalanságot a versenyek megrendezése során. Én ezzel nem foglalkoztam, edzői iránymutatással készültem, mintha minden kiírt verseny úgy lenne, ahogy az előzetes tervekben benne van. Így is lett, az országos bajnokságok is megrendezésre kerülhettek. Igaz, a 100 km-es esemény 2021 áprilisában még „zárt kapus” volt, itt sikerül jóval jobb időt futnom, mint 2020-ban.

Ugyanezt a kérdést a Korinthosz 160-hoz kapcsolódóan is feltehetném, hisz másfél órát vertél a második befutóra…

A Korinthosz 160 eddigi futóéletem legmeghatározóbb versenyélménye. Amikor 2021 januárjában Maráz Zsuzsi felhívott azzal, Márkus Öcsi, a verseny szervezője jelezte neki, hogy egyre több a nevezés és érdemes lenne lépnünk, akkor Zsu egyértelműen sugallta, hogy a királyi távra, vagyis a 160 km-es futásra kellene neveznem. Nem is gondolkoztam, még aznap este leadtam a nevezésem, de úgy, hogy közben még bőven a 100 km-es OB-re ment a felkészülés. Mivel mindig csak a következő versenyre koncentrálok, így hosszú ideig nem is igazán volt a fejemben a 160 km-es táv. Így visszagondolva még erősen bennem van, hogy mennyi edzés volt ebben, hogy így tudtam futni a Korinthosz 160 versenyen. Nekem ez teljesen új volt, hiszen 100 km-felett még soha nem futottam, pláne ilyen melegben és útvonalon. A második helyezett, aki nem mellesleg az idei év UTT 130 km-es távjának bajnoka, igen jó futó, ráadásul Csécsei Zoltán barátja és tanítványa. Nem egyszer versenyeztünk már együtt, a 100 km-es bajnokságon is a futók között volt, igen erős futónak számít, de aznap nekem jobban jött ki a beletett munka és sikerült legyőznöm őt.

Egyébként milyen gondolatokkal rajtoltál, milyen versenystratégiád volt? Megnyugtató volt például, hogy nem indul a táv korábbi pályacsúcstartója, Csécsei Zoltán? Kellett bárkire is figyelned a futás során?

A Korinthoszon, ahogy szerintem minden verseny előtt, mindenki megnézi a rajtlistát és próbál valahogy gondolkozni, elhelyezni magát, hogy hol lehet az ő helye. Én is így tettem. Látva az indulók és a táv korábbi csúcstartójának nevét, bennem volt a papírforma helyzet. De Zsuzsi mentálisan is készített engem, hogy a rajtlista egy dolog, a lényeg, hogy ki áll a rajtnál és ki fut be a célba. A papírforma azért létezik, hogy néha ne úgy legyen. Ezt a mondatát talán soha nem felejtem el. Csécsei Zoli visszalépett a versenytől, ezt például csak előző este tudtam meg. Nem igazán változtatott bennem semmit, hiszen mi tervvel érkeztünk Szekszárdra. Nekem csak azt kellett futnom, akár Zoli, akár más van a rajtban, akkor is. A pályacsúcs megdöntése volt a cél, de az, hogy azt hányadik hellyel érem el, nem volt kiemelten fontos. A verseny alatt a legnehezebb talán a fejlámpás futás volt, mert éjszaka, amikor már 110 km felett van az ember, kissé nehezebben mennek a dolgok. Mivel az első ilyen fejlámpás futásom volt, hiszen az edzéseket egy bringaúton végzem, ahol esténként van világítás, a versenyen nagy koncentrációt igényelt részemről a talajra való folyamatos figyelés, hogy hova is lépjek a fejlámpa fényében.

Szoktál depós segítőt felkérni a versenyeidhez? Milyen frissítési módszert alkalmazol?

Az első 6 órás versenyen (2019. október) még nem volt segítőm, emlékszem, egy fa tövébe tettem le a műanyag kosaram, amiben saját frissítésként fél literes Powerade kék és átlátszó színű italok voltak és onnan a földről próbáltam felkapkodni, ami nem igazán volt jó ötlet. Sőt, maga a frissítés sem volt annyira jó, mert a zselé, amit ettem és a kék ital nem igazán voltak „barátok” és jó párszor okoztak a verseny alatt gyomor gondokat. De ez már a múlt és az első tanuló helyzet. Most már tudatosabb vagyok ebben is. Frissítő barát már volt három különböző is, de az utolsó két versenyen már ugyanaz a barátom frissít, és azt hiszem, jól működünk együtt. A frissítéshez nálam a GU termékek a nyerők. Úgy tapasztalom, hogy ezzel a márkával jól működöm és kevésbe terheli a gyomrom ilyen hosszú távon is, mégis kellő energiát ad, mind a zselé, mind pedig az izoital.

Milyen érzés volt a tudat, hogy egy pályán és egy versenyszámban futsz az edződdel, igaz nem egy mezőnyben?

Az edzőm számomra egy igazi ikon. Felnézek rá, nemcsak a teljesítménye, hanem az emberekhez való kapcsolata, végtelen segítőkészsége, kedvessége miatt is. A versenyre való felkészülésnél már eljátszottunk a gondolattal, hogy milyen lenne, ha edző és tanítványa együtt nyerne, hiszen ilyen még nem igazán volt hazánkban ultrafutásban. Többször gondoltunk rá szerintem, mint ahányszor kimondtuk. A versenyen való együtt indulás erőt adott, hogy Zsuzsi is itt van és láttam rajta, hogy oké minden és menni fog. A legjobb rész talán az volt, amikor a fordító után Baján én már jöttem vissza és egymással szembe futottunk. Ekkor Zsu mosolyogva jelezte, hogy ez az, hajrá tovább! Na ekkor éreztem, hogy nagyon büszke rám, pedig még akkor kezdődött igazán a verseny neheze. Ebbe a támogató mondatába, mosolyába sokáig tudtam még kapaszkodni és haladni a célig.

Összességében hogyan értékeled a Korinthoszon elért futásodat, volt egyébként bármilyen nehézséged? Hogy állsz a meleggel például?

Nagyon elégedett vagyok, hiszen a nyári napsütéses meleg nem igazán kedvez a tempónak és ilyen talajon való hosszú futásnak. Persze szerettem volna 12-vel kezdődő időt, de majd talán jövőre összejön. Objektíven és szakmailag nem vagyok képes megítélni, hogy ez mennyire jó eredmény. Az edzőmtől kapott visszajelzés az volt, hogy 4-essel kezdődő átlag kilométereket nem sokan tudnak ilyen távon Magyarországon. Talán még Márkus Öcsinek, a verseny szervezőjének nyilatkozata megadja a kellő választ az elért eredményemre, azaz, hogyan is értékelhetem ezt a teljesítményt: „Százhatvan kilométeren, ilyen hőségben, ilyen burkolaton ez a teljesítmény káprázatos. Néhol murvás, néhol aszfaltos, ez az idő a világelitre jellemző.”

Idén milyen versenyeken indulsz még?

Az idei év zárásaként a 12 órás országos bajnokságon való részvétel van tervben. De lehet, még lesznek kisebb versenyek a téli alapozási időszak megkezdése előtt.

Milyen távlati terveid vannak ultrafutóként?

Az ultrafutás végcélja nekem a Spartathlon 246 km-es távjának teljesítése Görögországban. Azt hiszem, minden ultrafutó erre a versenyre készül legbelül. Már a kapujában vagyok, hiszen a Korinthoszon elért eredményem, azonnali bejutást biztosít a versenyre, és megvan a lehetőségem, hogy közte lehetek annak a 400 ultrafutónak, aki futhat ezen a nem mindennapi versenyen. Van még egy nagy dédelgetett álmom, hogy egyszer felvehessem a magyar címeres trikót és képviselhessem az országot válogatott ultrafutóként egy nemzetközi versenyen. Azt gondolom, ezért érdemes edzeni még tovább.