„Most abban az életkorban vagyok, amikor arra számítok, hogy a legjobb éveim jönnek” – interjú Csere Gáspár hosszútávfutóval

Csere Gáspár többszörös magyar félmaratoni és maratoni bajnok olimpikon, immár több mint 20 éve a BEAC atlétája, jelenleg a hazai ranglista élén álló hosszútávfutó, tovább menetel az úton, ahol talán belátható időn belül arra is esélyt kap, hogy megdöntse a közel három évtizedes magyar maratoni csúcsot, amit Szűcs Csaba futott 1993-ban. Az idő pedig, amit túl kellene szárnyalni: 2:12:10. A 30 éves sportolóval beszélgettünk a sportpályafutása kezdeteiről, a jelenről és persze a jövőről is.

Hogyan emlékszel a pályád kezdetére?

Édesapám hatására kezdtem atletizálni. Már óvodás koromba is elvitt magával futni, jártam a BSI versenyekre szurkolni neki, de általában a sport önmagában is nagyon izgatott mindig. 7 évesen kezdtem a Budafoki MTE-ben sportolni. 10 évesen kerültem a BEAC-hoz, onnantól kezdtem az atletizálást magasabb szinten.

Korán megszületett bennem az elhatározás arra is, hogy élsportoló legyek. Amikor a Sydney olimpiát néztem 9 éves koromban, akkor már az is megfogalmazódott bennem, hogy egyszer szeretnék ott lenni az olimpián. Korán belevetettem magam tehát az élversenyzés gondolatába és hamar jöttek is az eredmények.

Mesélnél a hosszútáv futás előtti évekről, illetve arról, mikor dőlt el, hogy ez lesz az irány?

Látszott, hogy sprinttávokon annyira nem vagyok kiemelkedő, egyéb számok nem vonzottak. Talán apukám hatása is benne volt, 7-8 éves koromban már elvitt hosszabb futásokra, ami akkor 6-8 kilométer volt. A BEAC-os időszakban mindig az aktuális korosztályhoz illeszkedő távokat futottam, szépen lépegettem egyre hosszabbak felé. Először 3 km-t, serdülőként már 10-et futottam, 17-18 éves korom környékén jött a félmaratoni és 23 éves koromban az első maraton, de jó pár év eltelt, mire azt mondtam magamról, hogy maratonfutó vagyok. Lassan gyűjtöttük a tapasztalatokat és fokozatosan emeltük az edzésmunkát.

Azt nyilatkoztad korábban, hogy a magyar maratoni csúcs megdöntésén kívül minden olyan célt elértél, ami számodra fontos volt. Maradt tehát a csúcsdöntés, amihez még több mint 2 percet kellene faragnod a jelenlegi legjobb maratoni idődön. Szerinted mi kell ahhoz, hogy ezt elérd?

A maratonfutás amilyen egyszerűnek tűnik, olyan sok bonyodalmat tud okozni útközben. Kezdve azzal, hogy nem sok próbálkozási lehetőség van évente, illetve sok hátráltató körülmény is közbeszólhat. Ezt az utóbbi években tapasztaltam is. Az edzőmnek, volt elsődlegesen a felvetése, amikor 18 éves koromban először futottam 70 percet félmaratonon, hogy ez elérhető. Viszonylag kevés felkészülésből jött össze azaz eredmény, ezt követően mondta Imre bácsi, hogy szerinte én lehetek az, aki egyszer megdönti a magyar maratoni csúcsot. Azóta eltelt több mint 10 év, mindenfélén átmentünk és látjuk, hogy ez olyan cél, amit nem könnyű elérni, de most abban az életkorban vagyok, amikor arra számítok, hogy a legjobb éveim jönnek. Mindent megteszek ezért.

A párizsi félmaratonon futottál 1:03:54-et és 9. lettél egy igen tekintélyes mezőnyben. Olyan volt ez a verseny, amilyet elképzeltél?

Igen, szerettem volna mindenképpen 64 perc alá menni, bár hozzá kell tenni, hogy inkább amolyan szezonkezdő versenynek tűztük ki, a fő cél a berlini félmaraton lett volna, ami 4 héttel a párizsi után volt. Berlint sajnos végül ki kellett hagynom, mert Párizs után adódott egy kis betegség. De szerencsére az első nekifutásra meglett a 64 percen belüli idő.

Mennyire volt stresszes a vége, hiszen nem hagytál benne sokat a 64 perchez képest?

Annak ellenére, hogy a hosszútávfutás egyéni sport, ezekhez az eredményekhez fontos a csapatmunka is. A bolyozáshoz mindenképpen kell együttműködés, ilyen tempónál ritka az, hogy valaki teljesen egyedül fut. Az, hogy milyen részidők születnek, nemcsak rajtam múlik, hanem azon a csapaton is, akikkel együtt futok. Nagyjából 3 perces tempót tartottak, amit én jónak láttam, gyorsabban ennél nem akartam menni, nem is bírtam volna egyedül. Nagyon nem néztem az órámat, szerintem nem jó taktika, ha valaki ezt túlgörcsöli, a teljesítmény rovására is mehet. Pár kilométerenként pillantottam rá az órámra és azt láttam, hogy valószínű meglesz. Az utolsó 3 kilométeren kellett nagyon figyelni, akkor azonban már éreztem, hogy jó eséllyel beérek a várt időn belül. De valóban izgalmas volt a vége.

Nézzünk pár gyors kérdést! Hány futócipőt használsz el egy évben?

Mindig 4-5 cipőt használok párhuzamosan, a különféle edzéstípusokra. Így, hogy váltogatom őket, nagyjából 1 évig tartanak, tehát évente 4-5 cipő.

Mi a kedvenc futócipőd?

10 éve szinte csak Adidas cipőkben futok. Talán az Adidas Boston a kedvenc.

Mi a kedvenc edzőhelyed?

Több is van. Az egyik persze a BEAC pálya, ahol 20 éve edzek, kicsit már az otthonommá is vált.

Mi a kedvenc versenytávod?

A maraton, mert amilyen nehéz tud lenni, olyan jó érzés egy jól sikerült verseny. A sikerélmény olyan pluszt ad, amit a rövidebb távoknál annyira nem érezni.

Mi a legnagyobb sikered futóként?

Talán az, hogy egymást követő 5 évben magyar félmaratoni bajnok lettem. De a riói szereplés is amellett, hogy kínkeserves volt egy sérülés miatt és nem úgy sikerült, ahogyan szerettem volna, több év távlatából megszépült.

Mi a legnagyobb kudarcod futóként?

Az nagyon sok volt (nevet), ugye az élsportolók maximalisták és ha nem úgy sikerül valami, ahogyan elterveztük, az nagy kudarc. De szerencsére olyan, ami nagyon megtört volna nem volt.

Mi az, ami segít akár egy mondat, akár egy emlék, egy elképzelt eredmény vagy érzés, ha nehéz a futás akár edzésen, akár versenyen?

Hívő ember vagyok, a Bibliát szoktam sokat tanulmányozni, amiből vannak kedvenc idézeteim, amiket sokszor mondogatok magamnak és próbálom a hitemet futás közben is erősíteni. Az egyik ilyen mondatom, hogy minden lehetséges annak, aki hisz Krisztusban.

Legjobb életkorban vagy a hosszútávfutás szempontjából, ettől függetlenül szoktál azon gondolkodni, hogy mivel fogsz foglalkozni például 15 év múlva?

Ha már ennyi időt eltöltöttem a sportban szeretnék a sporthoz közel maradni. Úgy képzelem, hogy a versenyzés után is a sportban találom meg a helyem, de hosszabb távon nyitott vagyok arra, hogy teljesen mással is foglalkozzak. Nagyon részletesen még nem terveztem meg ezt az időszakot, miközben tudom, hogy nem hagyhatom figyelmen kívül, pláne, hogy a másik oldalon ott van az is, hogy családapa lettem, tehát felelősséggel tartozom a családomnak. Most azonban pont azokat az éveket élem, amikor nagyon a versenyzésre koncentrálok.

Az interjú teljes szövege a legfrissebb Runner's Worldben olvasható!