futás idős korban, maraton, futás szeretete, motiváció,

Hogyan maradj mélyen elkötelezett futó, több mint 1000 verseny után is?!

Forrás: Getty Images
Eleanor Beason nem a leggyorsabb futó, ám kellően bölcs ahhoz, hogy elmesélje, hogyan lehet igazán hosszú távon elköteleződni a futás mellett.

A 65 éves amerikai nő október 10-én az 1037. versenyét teljesítette. 23 évvel ezelőtt, 43 évesen kezdett futni akkor még dohányosként bátyja unszolálásra. Eleanor most megosztja, hogyan lehet szeretettel űzni a futást ennyi év és ennyi verseny után is.

Ne siettess semmit!

Árthatsz a fejlődésednek azzal, ha túl gyorsan nekifutsz egy hosszabb távnak. Én jó darabig egyáltalán nem futottam hosszúkat és egy évembe telt, mire egyáltalán eljutottam oda, hogy lefussak egy maratont. Erre is a bátyám beszélt rá, sőt egyenesen siettetett. Ráadásul az első maratonomon majdnem nem tudtam célba érni miatta, ugyanis a verseny végén odaszaladt hozzám és felkapott izgalmában és örömében, miközben tudtam, hogy a saját lábamon kell megtennem a távot végig. Rá is kiabáltam, hogy tegyen le, mert még át kell futnom a célon. Azért volt számomra kifizetődő, hogy bőven szántam időt a hosszabb távokra, mert mentálisan és fizikailag is rá tudtam készülni a versenyzésre, illetve ennek köszönhetően lényegében nap mint nap képes vagyok futni ma is.”

Fogadd el, hogy nem lesz mindig szórakoztató a futás!

„Hullámvölgyek mindig lesznek” – mondja Eleanor. „Minél többet futsz annál biztosabb, hogy ezt az állítást megtapasztalod, ráadásul vannak helyzetek, amiket sehogyan sem tudsz befolyásolni. Arra is számítanod kell, hogy megsérülhetsz, viszont már most biztos lehetsz abban is, hogy a visszatérés csodás lesz és még messzebbre visz az út onnan.”

2018-ban Eleanor súlyos csípősérülést szenvedett, ami miatt úgy tűnt, hogy el kell engednie a Rio de Janeiro Maratont. Ám erre képtelen volt és hat héttel a sérülést követően úgy döntött, ha futni nem is tud, de lesétálja az útvonalat, aminek végül az lett a vége, hogy eltévedt, mivel a szintidő végén megnyíltak újra az utak. Végül érem nélkül tért haza, ám úgy döntött vissza fog térni és ismét nekifut a maratonnak. A következő évben teljesült az álma és DNF helyett éremmel tért haza!

Légy nyitott az utazásra!

Éveken, sőt évtizedeken át mindig csak ugyanazokon a versenyeken indulni idővel rémesen unalmas. Ha van lehetőséged közeli, s távoli városok, országok versenyeire utazni igazán szerencsésnek mondhatod magad. Eleanor nemcsak Rióba utazhatott el maratont futni, hanem járt Sydneyben és persze megannyi amerikai versenyen. A maga nemében mindegyik élmény csodálatos volt, bár volt köztük olyan, ami megtréfálta, mert például az ígért sík pálya helyett erősen szintes útvonalon találta magát, vagy nem számított arra, hogy a kisvárosi léttel együtt jár az, ha nincs ételválaszték az étteremben vagy a versenyen kívül semmilyen érdekes programot nem nyújt a település. Ettől függetlenül nagyon sok versenyekhez kapcsolódó élménnyel gazdagodott mostanra, amikre szívesen emlékszik vissza.

1000 Futótipp nőknek

1000 Futótipp nőknek

Ha elszántad magad, már meg is tetted a legfontosabb lépést a futóvá váláshoz. Amire ezen kívül szükséged lesz, azt mind megtalálod a Runner’s World kifejezetten nőknek szóló futótippjei között!

 

1990 Ft

2490 Ft

Csatlakozz egy futóközösséghez!

Eleanor egy New Jersey-ben található futóközösség tagja, ahol mindenféle korosztályú és szintű futó megtalálható. Egy ilyen közösség a versenyeken kívül egyéb közösségi programokat, edzéseket kínál. Ettől függetlenül sokat fut egyedül is, de mindig nyitottan áll a közös események előtt, legyen szó akár szórakoztató halloween futásról vagy arról, hogy szendvicseket szállítanak hajléktalan társaik számára.

Bár Eleanor későn kezdett futni, mégis azt érzi, hogy mindig futónak készült. Azt mondja, ha nem dohányzott volna, biztosan előbb válik belőle futó. Bár már 65 éves, mégis ontja a futócélokat továbbra is. Például szeretné lefutni a Boston Maratont, ahol ráadásul szeretne adományt gyűjteni valamely jótékonysági szervezet számára. De addig is élvezi a futást, akár versenyen indul, akár hétköznapi edzésein gyűjti a kilométereket.