„Hihetetlen pillanat volt lefelé a Muzsláról látni, hogy a falu után már újra sík a táj: átfutottuk az egész Mátrát! – interjú Józsa Gáborral a Mátrabérc Trail új pályacsúcstartójával

RW: Mikor döntöttél úgy, hogy elindulsz a Mátrabérc Trail-en és mit szólt az edződ, amikor meséltél erről a tervedről?

JG: Hát ezt inkább nem idézném szó szerint. Viccet félretéve, azt gondolom, örült János (dr. Török János, Gábor edzője, a szerkesztő), hogy találtam magamnak valami átmeneti célt. Általánosságban véve azt látom, hogy örül minden hasonló felvetésnek, ha azt látja, hogy azzal fenn tudom tartani a motivációmat hosszú távon. Erre most szükség is volt a tavalyi év és a gyengén sikerült alapozás után. Persze azt is látom, hogy ő és mások is a környezetemben féltettek a kudarc élménytől, hiszen ilyen téren nem sok tapasztalatom van. Ez volt életem első ultratávú versenye.

RW: Hogyan készültél fel a versenyre?

JG: A felkészülés alapváza nem változott. Úgy készültem, ahogy az elmúlt években: résztávokkal, váltogatásokkal, de a hosszú futásokat felváltották a specifikus, mátrai edzések. Fontosnak tartottuk, hogy készüljünk a távra, a szintemelkedésre és az útvonalra. Adta is magát, így lefutottam három részletben a teljes útvonalat, átfedésekkel. Egyszer Sirokról futottam Galyatetőre, egyszer Sirokról Mátrakeresztesre, egyszer pedig Galyatetőről Szurdokpüspökibe. Ezenfelül, ahogy majdnem minden héten, futottam a Budai-hegyekben is, illetve külön erősítettem a bokámat, mert aszfalton el tud kényelmesedni. De egyébként sem előzmény nélküli a terepfutás: tíz évig tájfutottam és az atlétika mellett - ha úgy adódott futottam - terepfutó-versenyeken, túrákon (Dobogókői, Vulkántúra, Lidingöloppet, stb.).

RW: Cél volt az 5 órán belüli menetidő vagy futás közben körvonalazódott, hogy meglehet?

JG: Azzal, hogy az 5 órán belüli teljesítésnek mekkora rangja van, és milyen régóta szeretnék azt sokan elérni, igazán csak a verseny után szembesültem.

Amikor először elhatároztam, hogy lefutom a versenyt, akkor látva a bónuszt azonnal felmerült, hogy miért ne próbálnám meg. Később viszont, amikor túl voltam a három pályabejáráson és szembesültem a részidőkkel, számolgatva a saját futásaim időtartamát, azt láttam, hogy ehhez nagyon kifutott verseny kellene, amibe a megborulás biztos nem fér bele.

Verseny előtt mindenki óva intett az erős kezdéstől. Azt tanácsolták, hogy Kékest csak 2 óra körüli részidővel kezdjem, mert utána el lehet fogyni, kell az erő a Muzslára. Viszont akárhogy számoltam egyszerűen nem láttam azt, hogy az elején elengedett perceket később még egy jó hajrával is hogyan tudnám behozni.

Végül verseny előtt este eldöntöttem, lesz, ami lesz, elkezdem 1:51 körüli Kékessel, de törekszem rá, hogy ez könnyen menjen, lazán essen. Hát elég jól sikerült a formaidőzítés, mert könnyen, tartalékkal kezdve is felértem 1:47 alatt.

RW: Volt valamilyen nehézséged a verseny során?

JG: Igen, Galyatetőtől egészen a célig küzdöttem görcsökkel. Próbáltam minden szakaszon eltalálni, hogy mi az a tempó, ahol nem lesz rosszabb. Néha meg kellett állnom nyújtani is.

Egész komolyan vettem a frissítést, nagyságrendekkel többet ettem-ittam, mint egy utcai maratonon szoktam, így nem hiszem, hogy a sóveszteség okozta, inkább már a speciális állóképesség hiánya.

Illetve Muzslára felfelé kicsit már erőben is elfogytam, ott sokat kellett sétálnom, még a fotós is elfutott mellettem, így legalább több szuper sétálós kép készült rólam. De szerencsére az első négy szakasz olyan jól ment, hogy volt annyi időtartalékom, amelybe a kisebb elfáradás még belefért.

RW: Hogy látod most, tudnál ennél az időnél jobbat futni ezen a pályán?

JG: A görcs és a lassú, sétálgatós Muzsla miatt mindenképp. Hosszabb, speciális felkészüléssel azt gondolom, valamennyit lehetne faragni még rajta. Illetve az én bénaságom, de a Muzsláról lefelé elindultam egy kék szalagon rossz irányba, ezen veszítettem egy percet.

RW: Milyen volt a regenerációd ez után a futás után, mennyire viselte meg az izomzatodat?

JG: Érdekes módon egész gyorsan regenerálódtam. Az izomzatomat kevésbé fogta meg, mint egy utcai maraton. A maratonok sokkal inkább pengeélen lavírozások, 170 feletti pulzuson kell végig futni. Plusz a beton jobban megviseli az izomzatom. Meglepetésemre nem akart leszakadni a derekam sem másnap a szintektől.

RW: Jövőre tervezel visszamenni?

JG: Nagyon élveztem a versenyt, gyönyörű volt az erdő, imádok a természetben futni, hihetetlen pillanat volt lefelé a Muzsláról látni, hogy a falu után már újra sík a táj: átfutottuk az egész Mátrát! De a célban azért poénkodtam azzal, hogy örülök, hogy meg lett az 5 órán belüli idő elsőre, mert így nem kell többször elindulnom.

Egyébként nemcsak az erdő miatt, hanem a jó közösség miatt is szívesen visszajönnék. Ezúton is gratulálok mindenkinek, aki keresztül szelte aznap a Mátrát, kiváltképp Szabó Áronnak, Muhari Gábornak és Pálfy Marcinak, akik szintén a régi 5:10:35-ös pályacsúcson belül érkeztek a célba (korábbi pályacsúcs tartó: Kiss Miklós).