
Felkészülés a Generali Runner’s World Runra: Így zajlott az első közös edzés
A három futó, Ajna, Sára és Roland teljesen más szinten állnak, és a céljaik is nagyon különbözőek. A bemutatkozásukat itt olvashatod:

A futók elsődlegesen részt vettek egy állapotfelmérésen is, amelynek eredményei alapján készíti az edzőjük a tervet. Bár a futómúltjuk nagyon különböző, a trénerük közös: a runnersworld.hu szakértője és futótáborunk edzője, Markocsán Sándor. Sanyosz az első közös edzésen az ismerkedést helyezte a fókuszba, megnézte a futók mozgását, beszélgetett velük a céljaikról, múltjukról, majd pedig a helyes bemelegítés és levezetés módjait mutatta be.

Ajna korábban rendszeresen futott, azonban a telet teljesen kihagyta, így nagy kihívás lesz számára a versenyen a 10,5km-es táv teljesítése. Mivel az idő nem sok, az edzőjének nagy hangsúlyt kell fektetni arra, hogy egyszerre fejlődjön az állóképessége és a gyorsasága, ugyanakkor ne sérüljön le. A szakszerű edzésprogram így alapvető, ahogy az is, hogy az edző utasításait be kell tartani.

Roland versenyzői futómúlttal rendelkezik, ami egyértelműen látszott a mozgásán is az első edzésen. Számára a félmaratoni idején való idő javítás a fő cél, ami azt jelenti, hogy szeretne bemenni 1:40 alá. Szerencsére, Sanyosz nem a laza edzéseiről híres, így biztosan kihozza majd belőle a maximumot. Az edzéstervében lesznek lazább, regeneráló futások, résztávos edzések, fartlekek és tempófutások is.

Sára a kezdő a csapatban, ő 6,2K-ra készül. A sport nem hiányzik az életéből, a futás azonban igen, így egy teljesen új rutint kell a mindennapjaiba építeni. Sanyosz szerint nem lesz nehéz, mert Sára nagyon jó alapokkal rendelkezik.

Ha te is indulsz a versenyen, kövesd a Generali munkatársainak felkészülését, mert sok hasznos infóval gazdagodhatsz a saját edzéseidhez!
Sok sikert kívánunk mindenkinek!