
Az egyedül futás 4 nagy előnye
Ez egészen a 90-es évekig így is maradt, ekkor alakultak Amerikában az első futóklubok és csoportok. Az tény, hogy a magányos és a csoportos futásnak is megvannak az előnyei. A csoportos futás pozitívumairól korábban írtunk, most pedig azt mondjuk el, miért jó egyedül futni.
1. Elkötelezettebb lehetsz
Ha nincsenek futótársaid, akkor gyakran nehezebb magadat motiválni, hogy útnak indulj. Magadban kell megtalálnod a kezdőlökést egészen addig, amíg el nem éred a célodat.
2. Sérülésmegelőzés
Sokkal inkább hallgatsz a tested jelzéseire, ha egyedül futsz, ráadásul hamarabb megtanulhatod, mikor van szüksége a testednek pihenésre.
3. Agyban is erősebbé válsz
Még ha zenét is hallgatsz futás közben, akkor sem vonja el a figyelmedet a beszéd a mozgásról. Pontosan emiatt kell erősebben küzdened a fejedben tomboló negatív gondolatokkal, de idővel magad is meg fogsz lepődni, mennyivel erősebbé válsz fejben is.
4. Önbizalomnövelés
Ha nem azzal töltöd az időt futás közben, hogy azon agyalsz, túlságosan lassú vagy-e, máris sokat tettél az önbecsülésedért. Emellett pedig az egyedül elért sikerek is hatalmas löketet adhatnak.
Ha sosem szoktál egyedül futni, érdemes havonta 4-5 alkalonmal elmenned, hiszen sosem tudhatod, milyen újdonságot tanulsz magadról.
Olvasnál még a témában?